Egy Tandori-kötet létrejöttéről
E munkaalkalmak Tandori kedvenc budai kocsmáiban folytak délelőttönként; szavak nincsenek rá, hogy mekkora élményt jelentettek számomra a magyar irodalom kopernikuszi jelenségével a köteten munkálkodni.
Az 1989-es esztendő irodalmi szenzációjával egy, a Zrínyi Kiadónál megjelent kötet szolgált, mégpedig Tandori Dezső válogatott verseinek a gyűjteménye. Vigyázz magadra, ne törődj velem – ez a kötet címe. Már önmagában az a tény figyelemre méltó volt, hogy az 1945 utáni magyar költészeti gondolkodás egyik nagyszabású megújítója csak akkor, három évtized versírói gyakorlata után vállalkozott olyan gyűjtemény összeállítására, amely természete szerint: kiegészítés a költőről kialakult képhez, újszerű erőtér előre- és hátramutató alakulásjegyekkel, a költő önmaga által létrehozott költészetmintáinak mintegy újrajátszása, ismételt felfedezése, továbbvitele. Vagyis Tandorinak a rácsodálkozása a saját költészetére egy új minőség, egy új kötet létrehozásán keresztül.
A kötetnek én voltam a szerkesztője, mégpedig Tabák András fejedelmi gesztusa folytán, aki mintegy „átengedte” nekem Tandorit. Emlékezetem szerint Tandori szelíd, emberséges lelkisége és képzeletgazdagsága, változatos, magas színvonalú költői adottsága akkor már széles körben elfogadott és feltétlen értéke a volt magyar irodalomnak — a kiadót ez a szempont vezérelhette, amikor a kötet megjelentetéséről döntött. (Erről azonban közelebbi ismeretekkel nem rendelkezem.)
A Vigyázz magadra, ne törődj velem című kötet szerkezetében ugyan meglehetősen bonyolult (ciklusok, alciklusok, egyedülálló hosszabb, rövidebb versek mintegy ciklusszerű elhelyezése), ám rendkívül átgondolt, ezért követhető és vonzóan egyedi. Egy momentumra térnék ki, mivel megőriztem a „szerkesztői jelentés” másodpéldányát, idemásolom az akkori gondolataimat: „Kiemelkedő szépségű, valódi költői ragyogású versekben bővelkedik Tandori pályája; példaként a megrendítő első verset említeném, a kötetindító Hommage-t (a mindenkori magyar költészet legnemesebb értékeinek egyikét), A feltételes megálló és A mennyezet és a padló című ciklusokat, általában a verebekről, madarakról szóló verseit. Külön is ki kell emelni a Töredék Hamletnek című, mára már költészettörténeti határkőnek számító 1968-as első kötet anyagának jószerével hiánytalan fölvételét. Igen bő anyaggal szerepel a nevezetes második kötet is; a válogatás ezért meggyőzően bizonyítja az életműépítés kivételes radikalizmusát, amely a magyar költészetben Tandori előtt csak keveseknél ismerhető föl ilyen élességgel”.
Sokat dolgoztunk Dezsővel a köteten, mivel hatalmas mennyiségű költői munkát kellett megrostálnunk; e munkaalkalmak Tandori kedvenc budai kocsmáiban folytak délelőttönként; szavak nincsenek rá, hogy mekkora élmény jelentettek a számomra, a magyar irodalom kopernikuszi jelenségével a köteten munkálkodni; és ez a kapcsolat aztán 30 éven át tartott, Tandori a bűvkörébe vont, és onnan el nem engedett; de ha elengedett is volna, én akkor is ott maradok; ahogy ma is ott vagyok.
Dezső nyolcvanadik születésnapjára, 2018 decemberére, hosszú esszét írtam A sarú szíja címmel a Tatabányán megjelenő Új Forrásba, ahol a hatvanadikon, 1998-ban Jász Attila barátommal születésnapi számot állítottunk össze a költő tiszteletére. A nyolcvanadikra írt esszét egy (utolsó) képeslapon még megköszönte Dezső; a rákövetkező év februárjában halt meg.
Olvassunk Tandorit! – szólította föl a Vigyázz magadra, ne törődj velem megjelenése után az irodalom közönségét Esterházy Péter, aki később, egy helyütt azt írta, hogy Tandori sarújának szíját sem vagyunk méltók megoldani.
