Péntek Imre köszöntése
Péntek Imre 2022. február 27-én tölti be 80. életévét. Munkássága előtt ezzel az írással tisztelgünk.
Prológ
Egyszer kanizsai sétánkon arról beszéltem a Bátyámnak, hogy azokat az írásokat szeretem, amelyekben ott lebeg, csillámlik a csábítás érzékisége. Persze, nem áltatom magam, mert már megtapasztaltam: minden jó könyv csábításának súlya és következménye van az ember életére. Rezonanciát kelt, magához köt, édesget és elvarázsol. Arra azonban vigyáz, hogy ne legyél könnyű préda a számára. Ha szükséges, mentőövet nyújt neked, hogy megóvjad magad az apróbb-cseprőbb bajoktól. Máskor saját múltad, a családod és a környezeted lakott és lakatlan tájait vetíti eléd, mintegy okolásul a jövődre nézve. Gyöngéden figyel rád. Föltárja előtted az ármányra és cselszövésre fölesküdött árnyékvilágok katalógusát, az áldozatok sújtó szellemét, a shakespeare-i mintákat, de figyelmeztet arra is, hogy a saját önzésed miatt ne tévedj el abban a végtelen labirintusban, ahol minden élő a földi útján botozgat, és botladozik. Sokszor mondják, többnyire megrovóan, hogy a könyvekben kitalált világnak nincs köze a valósághoz. Ez nem így van, és még csak az igazság felét sem jelenti. A könyvekben az élet és az irodalom, a világ és a képzelet összemásolódik. Hogy hiszünk-e az írott szövegnek, az attól függ, mennyire szeretjük az írót – fogalmazott egy alkalommal Mirko Kovač. A könyvekben a nagy, végletekig kiélezett szenvedélyek éltetik a múzsát, hogy ezzel a szép, régies, és talán mára halványan kitörlődött kifejezéssel magyarázzam meg, amit gondolok.
Költőbarátom, pályatársam ünnepére írt rövid laudációm elé – talán Ő sem veszi rossz néven –, idekívánkoztak ezek a félszeg mondatok.
Laudáció
Magyar költő, Arany János anyanyelvén fogalmaz, Péntek Imre a neve, földim, zalai, együtt vagyunk a nagyvilág e kicsinyke szegletében. Szívesen kirándul az irodalom mellett a képzőművészet világába is oly módon, hogy művésztársait is jó szóval látja el. Teszi ezt napsütésben és borongós időben. (Nem ő tehet róla, hogy az idők általában borongósak a Pannon-tenger kiszáradt medrében.) Barátom az irodalom elkötelezettje; számomra a legszebb és legmegnyugtatóbb alkati vonása, hogy nyoma sincs nála az önhittségnek, és az önigazoló hajlam is távol áll tőle – mert, ne feledjük, mindkettő hergeli az írót. (Ő is ember, hajtja a vére, mondhatnám, de nem mondom.) Miért emelem ki ezt a két tulajdonságát a sokféle rokonszenves és vonzó lehetőségből, amit a személyisége és munkássága kínál? Például idézhetném a munkabírását, beszélhetnék példás figyelméről, és legfőképpen arról, hogy komolyan veszi mesterségét. Ami – magyar írónál – erkölcsi együttható egyúttal; ennek mintázatát hadd idézzem egy klasszikus költőtől: „mesterségem, te gyönyörű / ki elhitetted: fontos élnem!” (Ki ne ismerné szerzőjét, Nemes Nagy Ágnest.) Bármelyik közül választhatnék, mind jellemző Péntek Imrére, a költőre. És erre a tehetsége jogosít fel. Ez a tehetség (sajátos érzékenysége, szorgalma és akarata összjátékaként, kemény munkával) egy életművet tett le az asztalunkra.
Post scriptum: salute!
Születésnapján ünneplem/ünnepeljük Péntek Imrét, és ünnepelje a mi saját világunk, mert a nagyvilágon e kívül nincs számunkra hely, óvjuk szeretetünkkel fiatal barátunk (hiszen még csak 80 éves) életét, egészségét, és utoljára hagytam, de nem utolsó sorban: őrizze meg alkotókedvét, mindnyájunk örömére!
/Az írás megjelent Mohai V. Lajos- Fábián István: Minden legkisebb hely című kötetében. Könyvpont Kiadó, 2022./
