Mohai V. Lajos két verse
A gyerekszem emléke
Viharlámpák angyalszeme a
ködbe néz, az istállófal tövében
jégeres lapulevél; vaslapok
a szélütött virradatban.
Föntről felhő-lávák füstölnek.
A mezők felé szalmabálák
sövénye emel torlaszt. — Az évek
közönyében minden kép
emlék-szövedékké válik,
kerülőút olvaszt tegnapot
a mába: jégeres lapulevél,
füstölgő felhő-láva; gyermekszem.
***
AJÁNDÉKNYÁR
Diófák színeiben szökik
föl az utolsó ajándéknyár
képe, az égre a gyermekkor
lángja, kerti virágok tüze,
vértezetem, osztatlan egész;
ahol értettem a jókívánság-
nyelvet, gyanútlan, boldog szív
dobogott, titka mindennek.
Madárlátta kenyér hetedhét
határról mesélt, a jóból ki
nem fogyott, és a csöndben
odatelepedtek az angyalok.
