Irodalmi tercett
Nem először beszélgetünk így hármasban. Binder Zenóbia színikritikussal és Aranyossi Katapán esztétával általában új könyvekről váltunk szót, de nem pontozunk, azt semmi pénzért nem tennénk. Ez esetben azért sem, mert nem egy új kötetről lesz szó.
Fotó: Csiky Gábor
Kelecsényi László: Most nem kellett olvasnotok, könyvet kézbe vennetek, mint az eddigi beszélgetéseink előtt.
Aranyossi Katapán: Csodálkoztam is, miért hívsz, irodalmi ajánlat nélkül, s megint a szabad ég alá, és éppen ide, a Nemzeti Színház elé.
KL Itt van annyi hely, hogy csak a gondolatainkkal fertőzhetjük meg egymást.
Binder Zenóbia: Örülök a helyszínnek. Gobbi Hildát még élőben láttam a Csirkefejben, és sikerült megszerezni videófelvételen a legendás Az ügynök halála-előadást Tímár Józseffel. Nektek ugye nem kell magyarázni, hogy nem olyan ügynökről van szó.
KL Viszont valóban színházról lesz szó. Azaz inkább a drámáról, drámákról, a magyar drámairodalomról…
AK Ez elég nagy falat. Szűkíteni kellene a kört.
KL Szűkítem is. Nemrégiben olvastam egy vitairatot. Arról volt benne szó, hogy miért nem játszanak a hazai színházak élő magyar szerzőtől mai témájú darabokat. Azaz játszanak, de keveset.
BZ Nényei Pál cikkére gondolsz.
KL Arra, igen.
AK Nem olvastam. Csak egy tévévitát láttam, ahol kétségbe vonták a szerző állításait.
KL Nem számít. A dolgot magát nézzük. Jó-e a kérdésfelvetés, vagy nem? Zenóbia, te mégiscsak színházak körül forogsz. Mi a véleményed?
BZ Nézzük abból a szempontból a kérdésed, hogy mit játszanak. A zenés színházak nyilván nem vállalkoznak ilyesmire, a Madách Színházban, s főként az Operettben, miért is játszanának élő szerző prózai darabjaiból, mert ugye így szólt a kérdésed. Az Operát nem is említem…
AK Pedig de szeretnék az Ybl-palotában szünetben az emeleti szivarfolyosón sétálni.
KL Arra még várnod kell. Lássuk a magyar dráma további lehetőségeit. Ott van az Újszínház, mostanában így, egybeírva. Nem mintha ennek különös jelentősége lenne. Játszottak Vörösmartyt, Mikszáthot, élő szerzőt keveset.
BZ Ja, Csurka István meghalt, s élete utolsó két évtizedében mással foglalkozott. Pedig egykoron milyen jó kortársi témájú drámákat írt, folyton a betiltás szélén egyensúlyozva.
KL A Vígszínházban 1200 néző előtt biztosra kell menni. Ott nem lehet kísérletezni, pár előadásos bukást kockáztatni.
AK De a Pesti Színházban kicsi a nézőtér. S ha jól csalódom, a Honderű, Spiró György darabja most éppen ott szerepel a műsoron.
KL Azt hiszem, rossz irányból közelítjük a kérdést. A művészszínházakról, a háromszáz-négyszáz személyes Katona, Örkény, Radnóti triászról nem mondható, hogy nem visznek színre ma élő szerzőket. A kérdés, a vitaalap a hogyanra éleződik ki. Játszanak magyart, játszanak élőket, de az író, azaz a műve néha csak kanavásznak kell.
BZ Én tudom, mi a kanavász, mert még tanították nekünk az SZFE-n, de akik olvassák ezt, vajon azok is tudják? Nem vagyok biztos benne.
AK Szabászati szakkifejezés. Anyám varrónő volt, tőle halottam.
BZ Na, látod.
KL Strapabíró anyag, amit lehet csűrni-csavarni. Szmokingot talán nem, de mindenféle más hacukát lehet belőle szabni-varrni.
BZ Olyasmi. A mai színházi világban bármit lehet kanavásszá lefokozni. Láttam én olyan Hamlet-rendezést, ahol a nagymonológ ennyiből állt (se Arany, se Nádasdy): „Lenni vagy nem lenni, na, ez az bazmeg.” A többi – tényleg – néma csend. A tetejébe a színész egy modern pisztolyt szorongatott a kezében.
KL Csúnya idegen szavak ezek: brand és brancs. Kosztolányi forog a sírjában. Még talán Arany János is.
AK De ha élnének, ők se találnának szebb kifejezéseket.
KL Kezdjük a másodikkal. Azzal talán könnyebben lehet boldogulni. Mi a brancs? Elsőleg kereskedelmi kifejezés. De hát az irodalom nem kereskedelem, remélem, még nem az, vagy nem egészen az. A másodjelentés már inkább árulkodó, azaz közelítek vele ahhoz, amiről beszélni szeretnék. „Összetartó, egymást segítő társak köre.” Ez áll egy szótárban. De van másik: „Közülünk való, a mi kutyánk kölyke, cimbora.” Ezt már a Bartos-féle Magyar szótárból írtam ki. Erről van szó: szakmai szempontokon kívüli, elvtelen véd- és dacszövetségről.
AK Szóval erről fogunk társalogni?
KL Meg arról, hogy mi a brand?
BZ Mi lenne? Márka. Brand a Coca Cola, brand a Pall Mall cigi, és brand volt a Tisza cipő.
KL De brand volt az is, hogy egy író állatkerti ketrecben üldögélt a mechanikus írógépével. Egy időre védjegyet teremtett magának. Brand lehet az is, hogy a veszettül csinos grúz születésű zongoraművésznő Rachmaninov versenyművének nyilvános előadása közben erotikusan csábítgatja a már nem éppen ifjú karmestert. Folytassam? Van még példám.
AK No de kell valami más és több, mint az írás, az ecsetvonás, a billentés, a hang, a kép vagy a szó. Ma már enélkül nincsen eredmény, nincsen siker. Persze, lehet egy Felsőbb Lénynek alkotni – de manapság kinek elég az? Áru a művészet, el kell adnod magad. A szentek és az álszentek mellett a többség tudja ezt, csak nem tudja csinálni. Kell a védjegy, kell bizony.
KL Ugorjunk egyet. Hol élünk mi, magyarok? Magyarországon, hangozhat a kézenfekvő válasz. Hát nem. Mi egy néma országban élünk. Egy néma tartományban. A megválaszolatlan levelek, e-mailek országában. Írtam három egyfelvonásost Krúdy Gyula életéből vett drámai hatású eseményekről, imitt-amott vidéki folyóiratokban megjelentek. Gondoltam egy merészet: miért ne próbáljam ki őket valamilyen színház dramaturgiáján? Nem kellett példányt másoltatni, borítékot nyálazni, postán sorakozni. Egy mail-cím, egy kattintás. Megtettem. Nem is egyszer. Csak a vidéki színházak titkárságáig merészkedtem. Elküldtem a darabokat tízegynéhány címre, Szegedre, Pécsre, Győrbe, nem sorolom a többi városnevet.
AK Kitaláljam? Nem válaszoltak.
KL Csak egyetlen helyről, abból a városból, ahol Krúdy Gyula született, onnan is csak azért, mert ismerősen csengett a nevem, tettem egyet-mást jeles szülöttük utóéletének ápolása érdekében. Üzenték, hogy elolvassa az illetékes. Azóta is olvassa. Pár éve.
AK Mit szerettél volna? Fújják meg a harsonákat? Küldjenek hódoló küldöttséget?
KL Választ. Egy egyszerű választ. Uram, hagyja abba! Kedves barátom, ön vérdilettáns. Valami ilyesmit. Ott az internet, levelet sem kell írni.
BZ Megértem a dühödet. De nemcsak a színházak hallgatnak. Azonkívül, nekem elhiheted, nincsenek igazi, vérbeli dramaturgok. (Szerintünk vannak – a szerk.) Nem tudom, miért.
KL Nem vigasztal. Fittyet hánytam a hallgatásra, írtam újabb darabokat. Egy patinás irodalmi folyóirat közölt is belőlük egyet-kettőt. Írtam, mert megígértem egy színésznőnek, aki szerepet szeretett volna. Írtam egy produkció felkérésére, nyári szabadtérre. Írtam, mert ötletem jött. Írtam, mert kipattant egy színházi botrány. Nem is akármilyen. Állást is foglaltam! Egy írónak, különösen egy drámaírónak az a dolga, hogy igenis, foglaljon állást. Gyűlölje a rosszat, de csak annyira, hogy színpadképes legyen. Szeresse a jókat, de ne simogassa mindenáron a buksijukat, bízza a nézőre az érzelemnyilvánítást. Közben egy könyvkiadó (a L’Harmattan) kiadta hét színdarabomat.
AK Kell ennél több?
KL Csak annyi, hogy ha egy színház dramaturgiájára eljut, nézzenek bele, s böffenjenek rá valamit. Eszembe villan egy elég régi emlék. Idestova harmincéves. Az első egyfelvonásos darabom eljutott Kapás Dezső, a néhai remek rendező kezébe. A Főiskoláról jövet leült velem a Rákóczi úti Erzsike presszó teraszára, és hosszasan mondta el a véleményét. Nos, ez az, ami, úgy látszik, ma lehetetlen. Illetve, nem az. Ha ismerős vagy, válaszolnak. Verebes István válaszolt, Mácsai Pál válaszolt, Radnóti Zsuzsa és Vörös Róbert, a Víg dramaturgjai válaszoltak. Előadás sehol sem lett belőle, de nem ez érdekelt. Boldogult filmdramaturg koromban arra tanítottak, azt sugallta munkahelyem szelleme, hogy a legutolsó dilettánsnak is válaszoljunk. Írjuk meg az igazat, írjuk meg a véleményünket. Ez régen volt, még az átkosban.
AK Itt jön az, hogy kánon.
BZ Benne vagy? Nem vagy benne?
AK S ha benne vagy, hová rangsorol a nem tudom kicsoda? Ki határozza meg a helyedet, a szerepedet? Az első tízből valaki.
KL De azt az első tízet ki rangsorolta oda, abba a helyzetbe? Saját maguk? Hogy megy ez?
BZ Pontozásos sportág ez, de nincsenek meghatározva a pontozó bírák. Ők maguk jelölődnek ki.
KL Hogyan? Ki által? Jelentkezzen, aki tud ezekre a kérdésekre felelni. A válaszok megérkezéséig mondom a magamét. Vannak véleményvezérek. Tagadhatatlanul vannak. Nem kiadói korifeusok, nem is ilyen-olyan irodalmi szövetségek vezetői. Még ha azok lennének. De civilek. Fintorgók. Rajtad átnézők. Hüvelykujjukat szellemi értelemben lefelé fordítók.
BZ A bemutatott darabok jelentős része, nem számoltam, filmek alapján készül.
AK Ezt kárhoztatja Nényei vihart kavart dolgozata is.
KL Nem kell élő szerzővel vagy jogutóddal vitatkozni. Megveszik a jogot. A filmesek ez egyszer nem voltak elég elővigyázatosak. Nem törődtek a merchandisinggel, a másodlagos értékesítés lehetőségével. Volt ugye Vuk-ágynemű gyerekeknek, és Lucas multimilliárdos lett a Star Wars mindenféle származékos cuccainak értékesítéséből.
BZ Pecunia non olet.
KL Vespasianus császár ezt nem az antik teátrumokra értette.
AK Egy magára valamit adó színháznál nem fordulhatna elő, hogy a testvérmúzsa szoknyája alá nyúlkáljanak.
BZ Miket mondasz? Kiteszik ránk a 16-os karikát.
KL Én csak örülök, ha a tizedik múzsa, aki nem létezik, a számolás megáll kilencnél, szóval, ha a tizedik múzsa támogatottjai beszivárognak a teátrumokba. Friss vér. Shakespeare már nem elég véres, kell a filmvásznakról folydogáló piros lé. De nem tudok rájönni a kiváltó okokra. Témaínség? Vagy ehhez nem kell drámát olvasni, antológiákat lapozni? Nem kell szerzők után hajtani? Ott a moziműsor.
AK Mindegyik, és igazán egyik sem. Jobb a biztosba kapaszkodni, mint felfedezni valami újat. Azaz valakit. Az még kudarchoz is vezethet.
KL A szerzőt kivonják a forgalomból. Megy reggel a direktor a színházba. Megáll egy forgalmas csomóponton az újságosnál – már ha talál hírlapárust. Újságot vesz, nem is egyet – innen is, onnan is, jobbról is, balról is. Széleskörűen tájékozódik. Aztán rábök egy hírre – mire eljut a kávéjáig, már meg is van az új darab témája. Hívja a főrendezőt – ha van. Elébe tartja a nyomdafestékes lapot, s rábök egy botrányra – van elég. Összenéznek. Megvan az új évad szenzációja – már csak körmölni kell egy kanavászt…
BZ Nagyon szereted ezt a szót.
KL … de nem drámaírót hívnak. Azzal mindig baj van. Esetleg nem tetszik neki a hír. Más ötlete van. Víziója, amit megírna, s adná ennek a színháznak, vagy egy másiknak. De az nem kell. Nekik egy skribler kell, tényleg, egy írnok. Aki hajlékony, mint a nád. Ők hárman, vagy négyen összetákolják a darabot. A tetejébe néha siker lesz belőle. A közönség szeret megbotránkozni, Orgon butaságát már unja, a Mór hiszékenységén már röhög. S ha nem szereti, hogy a színészek minden különösebb ok nélkül danászni s ugrabugrálni kezdenek, megtapsolja a zsurnálszínház botrányelőadását.
AK Nem tudom, miért kárhoztatod ezt az új módit? Tükröt tartanak…
KL Azt hittem, ennek a „tükröt tartó” esztétikának leáldozott a napja.
BZ A brancsokról még nem sokat beszéltünk.
KL Várjál. Hoztam segédanyagot.
AK Akartam is kérdezni, hogy mi ez a kellemes külsejű kötet, amit a beszélgetésünk kezdete óta szorongatsz.
KL Báthori Csaba interjúkötete. Olvasok belőle. „A hetvenes-nyolcvanas években azt lehetett érzékelni, hogy egyre inkább csekély ábrázolói hivatással fellépő csapatok uralták el az irodalmat mozgató közeg kulcspozícióit. Háttérbe szorult a szakmai ismeretek jelentősége, fitymálással illetődött a formálás elve, a prózában megkezdődött a ’nyelvizés’ önkényuralma…”
AK Mondd, ezt az embert, ezt az írót még nem kövezték meg, még nem négyelték fel a posztmodern lovagjai? Még életben van?
KL Persze, s remélem jó egészségnek örvend. Csak a józan ész vírusa fertőzte meg, de az jóval korábban.
BZ Értem a párhuzamot. Szerinted emiatt nem kellenek a drámaírók? Hiszen jelennek meg drámakötetek. Tőled is kijött a Haláltündér pár évvel ezelőtt.
KL Igaz, de mintha két külön pályán játszanánk. Születnek drámák, szép számmal, nyomdafestéket is kapnak. De az nem kell a színházaknak, túl készen vannak. Megoldják maguk a „szöveggondjaikat”.
BZ Nagy undorral ejtetted ki ezt a szöveggondot.
KL Persze. Mert szöveg egy gyógyszer hatásait leíró fecni. Szöveg egy hosszú pénztárblokk egy plázából. S szöveg volt a villamosátszálló hátoldala, amit már Örkény is meghúzott, mikor egypercest gyártott belőle. Egy dráma, egy színdarab nem szöveg. Szöveg a kanavász, már megint nem kerülöm ezt a szót, amit a rendező meg a dramaturg a fejüket összedugva kotlanak, s lehet, hogy csak a szaletliben fogják játszani, ott nagy sikerrel.
AK Haragszol a színházakra, mert nem játsszák a darabjaidat.
KL Akár haragudhatnék is, de nem teszem. A némaságra haragszom, a véleménynélküliségre. Arra a mentalitásra, hogy minek még egy drámaíró?
BZ Nem vagy tagja a brancsnak. Branded sincs. Nem „nyelvizel”. Mi a csudát akarsz?
AK Van egy ötletem.
KL Mondd, ne kímélj!
AK Menj el valamelyik kertévé főzőműsorába, vetélkedni.
BZ Vagy írj egy szakácskönyvet.
KL Egy nagy túróst, bocs, Túrós Lukácsot…
(A beszélgetés itt megszakadt, mind elmentek enni.)
