Kafka száz éve
Száz év óta rágódunk művein, és nem tudunk betelni puritán prózájával
Ez év júniusában lesz száz éve, hogy elment Franz Kafka. A világon kívüli lényként élt, pedig a világot átformáló íróként dolgozott. A magány és kiközösítés vízióiról beszélt. Németül írt a cseh Prágában, a zsidó közösség németnek vagy cseh tisztviselőnek vélte, azaz egyik sem fogadta be, kelet-európai, vagy modern entellektüel sors az övé: mindenütt kívül lenni a körön, rágódni a magány kenyerén és az elfojtott szerelmeken. Író volt, ám nem hitt magában, pláne nem írásai erejében, ezért fő művei csak halála után robbantak be a világirodalomba. Hála Max Brod nevű barátjának, aki, megbízatása ellenére – hogy ti. égesse el kéziratait – megjelentette máig sorsfordító regényét, A pert. Életében csak a falat döntögető kisregény Az átváltozás, meg pár apróság látott nyomdafestéket. Életét tisztviselőként olyan abszurd és zárkózott módon élte, ahogy regényeiben olvashatjuk – ahol a főhősnek nincs neve, csak egy betű jelzi létét. (Josef K.-nak hívják a szerencsétlent.) Szerelmei voltak, már-már házasságra is készült, aztán egyikből sem lett semmi. Apja utálta, ő viszont írogatta hozzá leveleit. Amig élt – senki volt, egy fura banktisztviselő. És semmi több.
És mégis: Az átváltozás, no meg posztumusz regényei megjelenéseivel minden más lett a modern, ill. a huszadik századi irodalomban. Sokan megírták azóta, előbb fanyalogva, aztán a mennyországba dicsérve forradalmát. A literautre kafkastrophic rémsége évről évre jobban bejött, mert e század katasztrofális világgal köszöntött ránk, épp halála évétől kezdődően. Az első világháború halála után pár héttel robbant, aztán a rövid 20. században jött még egy (rémesebb) apokalipszis, de ma is két háború közé szorítva éljük napjainkat.
Kafka ezt sejtette-tudta és megírta. A fegyencgyarmatom, (más fordításban: A büntetőtelepen) c. novellájában még a KZ- borzalmait is előre látta és megírta. Mert az embertelenség, az elidegenedés, a hülyék nyomulása a világhatalomba, – agyában volt. Irodalmi formáját egyetlen életében megjelent műve Az átváltozás c. kisregény óta próbáluk megfejteni: rejtvény, hogy mitől lett a huszadik és huszonegyedik század meghatározó szerzője. Negyvenegy életévével – lassú árvízként a modern írásművészetre ömölve, – halomba döntötte a realizmus (pláne szocreál) építményét.
A felébredés rémülete volt élete alapélménye: Gregor Samsa reggel kinyitja a szemét és azt látja, hogy svábbogárrá változott, A per főszereplője (Joseph K) arra ébred, hogy hivatalnokok jönnek lakásába és érhetetlen, de súlyos vádak érelmében elviszik mindenféle padlásszobákon át a per színhelyére. Az ébredés valóban a mai irodalom alapélmény: arra ébredünk, hogy minden másképp van, hogy nincs se ez, se az, de mégis van, és e kettő között különbséget kínlódva érezzük. Arra ébredünk, hogy a valóság eltűnt, és ami lett helyette az józan ésszel felfoghatatlan, aztán mégis beleszokunk.
Rég tudjuk ezt, mégis újra meg újra csodálkozunk a kafkai „utópián”, ami maga lett a borzalmas valóság. Száz év óta rágódunk művein, és nem tudunk betelni puritán prózájával, fájdalmaival és halálvágyával.
