Három vers József Attilához
Csak a magad erejéből szabadulhatsz
Bolond vagy
J.A. parafrázis
bolond vagy
rakod a fényes késeket
sötét fiókba
bolond vagy
kanalak villák
sorakoznak
aprócska
lelkek az ólba
bolond vagy
vártad a kertben
pittyegő maradat,
a fák alatt fölgyűlő
sarat
a madarat kit végül
az engedő földben
eltemettél
bolond vagy
egy üres dobozt
kulcsra zártál
s most őrzöd
benne a hiányt
a madarat
akire sose találtál
József Attila
Az ég könnyű vásznán áthúzod kezed,
a szélben repeső-kéklő ruha fonákján
ujjaid árnya átszalad:
állsz az égbolttá dagadt
szappanszagú lobogásban árván,
mindig-csak-mindig egymagad,
ki egy ország csillagzó fattya lettél,
aki itt sose kellettél, akit nem szerettek.
Te engesztelhetetlen szívvel szerettél,
hiszen tudtad, az odaát mindig-
csak-mindig odafönt van
az embertől elhagyott gyönyörű rendben.
Mosolyogsz, fogod a Teremtő kezét,
ő átfogja vállad, ballagtok valami tavaszban.
Boldogok vagytok mind a ketten.
Itt
[J. Attila szavai]
Apádra nem emelsz kezet.
Anyádat szeretni tartozol.
Neveden helyén az ékezet:
idetartozol. Ide tartozol.
Szilánknak éppen ép vagyok.
Leltáromban nincs áthozat.
Egész vagyok, darab vagyok,
nem ér utol a kárhozat.
Ha országom lép át a létén,
nincs is már dolgom semmi más:
Én túllépek e mai Léthén.
Gõzöl a krumplipaprikás.
