Fábián ’70
Fábián István 70 éves. Képzőművészeti munkáival és verseivel az ART7 Művészeti Portál megbecsült szerzője. Szeretettel köszöntjük a születésnapján.
Egy magyar úr
A grafikus, a rajzoló munkái fekete kompozíciók fehér felületen. Csak a fekete van meg a fehér. Mindig fekete és fehér. A fekete hordozza a jelentést a nem lehatárolt fehéren. A művek kiskompozíciók, melyek néha (többnyire) szétfeszítik a fehéret: jelek, történetek, grafikusi kézzel és tollal elbeszélt történetek, irodalmi kivetülések, Kafka-megjelenések. (Kafkából mi? Mindannyiunk Kafkájából mi az övé? Eszembe jutnak Tandori szavai: „Kafka mindenkié”.) A fehéren egymásba gabalyodó mesebeli szörnyek, rémmesék, torz állatok, torz emberi idomok, emberi fejek, állatok tekintete. Súlyuk ólommal telepedik a nézőre. A képeknek nincs kerete, méretük talán írógéppapírnyi. A papír mindig fehér. A toll, a ceruza mindig feketén fog.
A feketétől (a fehértől) nem lehet szabadulni.
Itt ki kell térnem a saját vonzalmaimra a fekete és a fehér iránt, amelyek szinte hajszálra megfelelnek az övéivel, vagy legalábbis igen közel esnek hozzá. Talán közeli reflexiók is a képeire, nem tudnám pontosan megmondani, de az az érzésem, hogy ezek a versek, hol rejtetten, hol explicit módon találkoznak a képivel, a képei sűrű atmoszférájával, ahogyan a fehérre betör a fekete, a krétafehér rajzlapra a fekete filc hegye. Talán még közös motivikus elemek is lehetnek. Villanások biztosan. De az írás létrejötte éppoly rejtély egy bizonyos fok után, mint a rajz születése. Vagyis nem magyarázom tovább azt, amiről oly keveset tudunk.
Ha az albumszerű nagy köteteit lapozgatom, sem a vers elsőbbségét nem érzem, sem a rajzokéit.
Egyik sem járulékos eleme a másiknak, hanem egy sajátosan megkomponált könyv-egész elemei, amely nem szétválnak egymástól, hanem együtt alkotják és tartják a szerkezetet. Továbbá: az írások és a képek nem egymás variációi, kiegészítői, előzményei vagy zárásai egymásnak, hanem komponáltságukban mindig együvé tartoznak.
Tehát a grafikák (rajzok) nem díszítőelemek és nem könyvdíszek, nem a versek illusztrációi, ahogy fordítva sem azok: a versek önálló egészek. A grafika és a vers, az érzelemnek és gondolatnak más-más formát adó kifejezőeszközei Fábián Istvánnak.
A rajz nagy szenvedélye Fábián Istvánnak. Ezt nyomatékossá teszi számomra, hogy egy kéz munkája az ő képírói univerzuma. A rajzolást olyannyira szeretettel éli meg, hogy csak ahhoz hasonlítanám ezt a benne munkáló szenvedélyt, mint amikor én kisiskolásként az első vízfestményemet készítettem el.
Egy kéz munkája.
Ami (csak) annyit jelent (a legtöbbet), hogy ennek a kéznek a mozdulatai összetéveszthetetlenek más kezek munkáival. Ezek a rajzok
elválaszthatatlanok egymástól, és nemcsak azért, mert a fekete és a fehér, és a fehér meg a fekete köti egymáshoz őket. Összeköti őket az egy kéz munkája.
A vonalakat az alkotó kéz húzza, és a néző szeme egyesíti. A vonalak összetartanak vagy szétválnak, összegubancolódnak. A vonalak képekben fejezik ki magukat. Egymást követik, összeállnak, alakot formálnak.
Az egy kéz, egy gondolat szükségképpen esik egybe ezekben a rajzokban. A fekete vonal, a satírozás fölnyitja a fehér papírlap véges-végtelen tartományát. Nyelvük a vonalak beszédmódja.
