Bödecs László új kötete
A 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválra jelenik meg Bödecs László harmadik, Kánaánhoz közelebb című verseskötete a Napkút Kiadó gondozásában.
Könyvbemutató 2022. szeptember 30-án, pénteken, 18 órától a Nyitott Műhelyben.
A szerző október 1-jén a Millenárison, 17 órától a Könyvfesztivál keretében a Napkút standjánál dedikál.
A kötet szerkesztője, Sütő Csaba András online jelentkezik be.
A kötetről Konkoly Dániel és Bödecs László beszélget.
A zenei aláfestést Toroczkay András szolgáltatja.
A könyv a helyszínen megvásárolható, a belépés ingyenes.
A könyvpremier Facebook-eseménye. https://www.facebook.com/events/500506071510652
A szerzőről:
1988-ban született Szombathelyen, jelenleg Budapesten él. Költő, író, szerkesztő, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem doktorandusza.
Kötetei: Semmi zsoltár (versek, 2015, FISZ–Apokrif), Az árvíz helye (versek, 2018 FISZ).
Díjai: Merítés-díj, 2016; Visegrad Fund, 2021.
A könyv fülszövege:
Nem lehet nagyobb kincse egy költőnek, mint a függetlenség. És ez már azonnal kiderül Bödecs László kötetének nyitóverséből: „Állat leszek az erdőszélen, / vöröslik, majd kiszakad belőlem a város, / de nem félek már, szelíd vagyok és magányos.”
A szelídséggel és határozottsággal társuló függetlenség a kitalált világok és a valóságos helyek közös metszetében, feszültségterében hallatja hangját. Ebben a feszültségtérben kell felnőnie és otthonra lelnie a szelíd és határozott hang gazdájának. Mindenféle érzelmi veszteségek ellenére és árán. Még akkor is, ha a lírai fejlődésregény terében nem ritkán a hatalomgyakorlás és a pusztítás jelöli ki a határokat és a közlekedési irányokat. Átértelmeződnek itt (talán Rilke nyomán? talán Térey bátorításával?) a győzelem, a dicsőség és a kitartás fogalmai, eszméi. Jutalomképpen a „végső rend kitartó csöndje” szerveződik térré, ahol Pilátus átváltozik Krisztussá, és felhőtenyerével „esőt bocsát a szikkadt, éhes földre”.
Bödecs hisz az álmok, a mítoszok magyarázó erejében, hogy azok segíthetnek a világ újrafelmérésében. És ehhez olyan nyelvet teremt, amellyel még azt a pofátlanságot is elkövetheti, hogy az egyik verse második sorát a nagyon kényes hangzású, ugyanakkor archaikus poétikai rétegekből kiemelt „midőn” szóval kezdi. Mondom, független költő.
Bazsányi Sándor
Két vers a kötetből:
Független
Éppenhogy elindult, a házak mögött már bukik le a Nap.
A legszebb él talán ebben a törékenységben látszik,
elbambulok, kihúzom a hátam, míg a hasonlók tartanak.
Lassú mozgás, kényszer nélkül, lehull rólam az emberi arc,
szerelmet vallok néha, máskor lemondani szoktam ilyenkor,
nincs mit nézni, csak emlékezni arra, amit menteni hagysz.
Mindez tőled független ugyan,
szabad vagy, én is az vagyok,
van még fantáziám, a valóság nem korlátol,
bármi, ami kezdődhetne, véget is érhet pont mától.
Állat leszek az erdőszélen,
vöröslik, majd kiszakad belőlem a város,
de nem félek már, szelíd vagyok és magányos.
Megérkezik a sötétség, körbeszimatol,
engedem, nyugodt vagyok, védtelennek találhat,
mint újszülöttet a farkas, el is vihet magának.
Kaland, hétfő
1.
Halszagú nimfák és korhadt edények nézik a plafont,
a túlélés húsz-harminc éve telik így, megerősödnek az olajfák,
amikor a hajós már régen visszatért a tengerekről,
s nincs jobb dolga, mint simogatni szakállát,
ilyen a béke, szöszölős, mint minden újrakezdés.
Az árvízről egyre kedvesebbeket mesélnek,
hogyan ettek az állatok, milyen illata volt a fának,
kéklett a tenger, hamar előbújtak a hegygerincek,
esténként látták a csillagokat, a tatban háltak.
Közben a tető résein vagy az ablakon besüt a nap,
és néha engedelmesen csorog az eső,
odakint s bent is feltelnek az edények,
az ima faggyúillata beeszi magát
a falakba, és az ajtónyíláson ki-be jár.
Sejthető, hogy az akolgőzös békeévek
mítosztalan zajlása véget érhet.
Hozzányúlnak a régi anyaghoz,
hogy megformálják, óvatlan, új kezek.
Serceg a forró olaj, akár az igyekezet,
hogy készenléted szoktasd magadhoz.
2.
A feledésbe messziről gyereknevetés szűrődik,
nyomda lesz minden ráncos héjú krumpli,
ecset minden lehulló falevél.
Ábrahám, hol vagy, kalandra hívlak téged,
így szól végül az Úr,
vagy a város szólítja őt,
melyet véletlenül ugyanígy hívnak.
Aztán kerekedik a megváltandó, gömbölyű élet,
az ígéret szerint felemelkednek nemzetségek,
három vallás születik így, száz legenda,
sok város benépesül, míg végül a hajótörött
ükunokájának szeme megtelik gyöngédséggel,
nézzétek, milyen szépek vagyunk,
mondja végül, mint egy festmény.
Aztán harcolnak, ki a még szebb,
de a megtelt házak nyugalmában,
amíg van kenyér, zsivaj, és útnak indulnak belőlük,
nem igazán számít, nincs felelős, folyik a vér.
