Tettamanti Béla grafikája
Ha van tudós, aki sziporkázó showman. Ha stílusának szexepilje van. Ha szakmai nyelvet reguláz kőkemény újmagyarral. Ha Csehovban legalább annyira otthon van, mint az amerikai street art, az internetre hangolt brit gyűlöletbeszéd vagy a maga globalitásában megragadott digitális kor egyre örvénylőbb bugyraiban. Ha Shakespeare-t abszurdnak, a látszatot valóságnak tartja, nem mellesleg a szőke nő modernkori fogalmát pimaszul újragondolja.
Ha a modernséget zsigereiben hordja, és ez a permanens megújulási vágy teszi szenvedélyessé józan tárgyilagossággal fogant írásait. Ha a kort korszakká, a teret univerzálissá tágítja, miközben saját életkorán laza nonsallansszal túllép. Írásban, elmélkedésben nincs kor, gondolja. És nagyon úgy néz ki, hogy igaza van. Ha a pjúr esztéticizmust vallja, miközben – ha kell – minden esztétikai tudását sutba dobja. Mindig ‘tiszta’ lappal indul…
Ha mindezen túl olyan gondolkodó, akit nehéz nem olvasni. Ha a szóbeli gyönyörködtetés mestere, a zsigeri szépvágy tudója. S ha mindezt olyan természetességgel műveli, amit csak… khm… a legnagyobbak tudnak.
Akkor őt Almási Miklósnak hívják.
