Jankovics Marcell: Toldi – A mozifilm
Jankovics Marcell posztumusz animációs filmjével bebizonyítja, hogy a formabontás, az egyedi, újító látványvilág és a merész koncepciók nem csak a fiatal filmesek osztályrésze. A Toldi egyszerre lélegzetelállító illusztráció az Arany-műhöz és egyedülálló újraértelmezése annak.
Már a kezdeteknél szeretném leszögezni, hogy a film nyersanyagául szolgáló, tavaly bemutatott Toldi-sorozatot nem követtem végig, így a Toldit önálló filmes alkotásként fogom elemezni – aminek mellesleg Jankovics eredetileg is szánta az alkotást.
Mi, ha nem a nemzet egyik legközismertebb irodalmi alkotása a tökéletes záródarabja egy legalább annyira legendás életműnek, amit Jankovics Marcell hagyott ránk örökségül?
Az első magyar „szuperhős”
Az első – és szerencsére egyetlen – magyar „szuperhős” története, amit talán mindannyian betéve tudunk, legtöbben mégis lerendezzük egy szemforgatással, amikor meghalljuk a nevet. Pedig a Toldi igazán megérdemli, hogy leemeljük a kötelező olvasmányok porosodó polcáról és friss szemmel lapozzunk bele. Ez az a munka, amit Jankovics Marcell és társrendezője, Csákovics Lajos elvégzett helyettünk, hogy 21. századi technikákkal és gondolkodásmóddal öltöztesse hagyományos vértjébe az emberfeletti képességeket birtokló parasztlegényt.
Talán nem vagyok egyedül, aki Toldi történetével utoljára a hatodik évfolyam olvasókönyvében találkozott és a bemagolt verselemzések óta nem is szánt sok figyelmet értelmezésére. Jankovics filmjének egyik nagy érdeme, hogy nézőit rákényszeríti a teljes mű befogadására. Hangoskönyv-szerűen, elejétől a végéig (kisebb-nagyobb kihagyásokkal), Széles Tamás plasztikus előadásában. A hangsávot egyfajta mozgóképes szabadértelmezésként követik végig az animációs legenda rendhagyó vizuális asszociációi, üdítő humora és feltartóztathatatlan dinamikája.
Összekötve a látványt és az irodalmi művet, a Toldiból Arany és Jankovics elméjének páratlan egyvelege születik, az irodalmi és a vizuális metaforák sűrű, mégis könnyen fogyasztható koktélja, kiváló érzékkel szabva a mai kor fiataljaira.
Nem mehetünk el szó nélkül amellett, milyen tökéletes lírai keretbe foglalja Jankovics két epikus verses adaptációja a mára végleg lezárt életművet. Az 1973-ban stílusteremtő, formabontó alkotásnak számító János Vitéz tökéletes összevetési alap a Toldi számára. Közel ötven év animációs fejlődése mellett Jankovics elbeszélésmódjának transzformációját is megfigyelhetjük – számtalan más hatás mellett – a két film összehasonlításával.
A János Vitézzel megkezdett „metamorfisztikus” ábrázolásmód – ahogy a gondolatok és jelenetek közti montázst áttűnés helyett átalakulással, az alakok szürreális egymásba mosódásával jeleníti meg – a Toldiban egyszerre lép szintet és válik mégis visszafogottabbá. Sokkal részletgazdagabb és kidolgozottabb karakterek, a digitális technológiának köszönhetően aprólékosabb fázisokon át az absztrakciók finomabb és realisztikusabb megközelítést igényelnek. A Toldiban éppoly játékosan, mégis hitelesen jelennek meg az elemelt motívumok, mint Arany lírájában. Magabiztosság, a szakma beható ismerete sugárzik szövetéből.
Az alkotó, aki nem hajlandó a megújulásra, elvész, felemészti az utókor. Jankovics művészete az örök megújulás művészete. Utolsó munkájában pedig éppen a fejlődés, önmagunk meghaladása áll a középpontban.
A fejlődés, önmagunk meghaladása áll a középpontban
A Toldit a legkevésbé sem lehet archaikusnak nevezni. Hagyományos elbeszélésmódját a látványvilág keretezi újra, és talán nem túlzás azt állítani, hogy teljesíti a legfőbb célkitűzést, ami elvárható tőle: Toldi Miklósból egy korszerű figurát farag, ráadásul anélkül, hogy bármit lerombolna a klasszikus mítoszból. Egy herkulesi, hős helyett jellemében sokkal közelebb áll egy heves természetű tinédzserhez, aki makacsul ragaszkodik saját igazságához, értékrendje pedig kiváltképp példamutató. Jankovics visszaadta a karakternek azt az azonosulhatóságát, ami a mai olvasó számára belevész a 175 éves textusba.
Megközelíthetőségében legfőbb segítője az a jellegzetes humor, ami a rendező minden művében megjelenik. Itt pedig a vizuális gegeken túl – tapsoló rákok, pórul járt ellenfelek, sőt, sok esetben burkolt szexuális felhangot is felfedezhetünk – Arany gyakran ironizáló, szerethető humorát is kurzívozza, és új jelentésrétegekkel látja el.
A nyelvezet és a száz éve kikopott szófordulatok megértését már az illusztratív ábrázolás is könnyítené, Jankovics asszociatív vizuális elbeszélésmódja azonban segít kitölteni az elbeszélés hézagait. Mivel az alkotói szabály szerint a hangsávban kizárólag a szerző szavai köszönhetnek vissza, a közeg, és a mellékkarakterek jellemének kidolgozása mind a Kecskemétfilm Stúdió animátoraira hárult. Akik mellesleg olyan Oscar-díjra jelölt animációs filmeken is dolgoztak az utóbbi évtizedben, mint a Vörös teknős, a Kells titka, vagy a Chico & Rita. A Toldi az ő munkájuk segítségével válik azzá, ami.
Egy, ámbár szótlan, de annál gazdagabb világ bontakozik ki a történet hátterében, amelyben nem csupán az olyan karakterek, mint Toldi inasa, a kocsmai cimbalmos, vagy éppen a történet során szellem-formában jelenlévő Arany János kapnak egyéniséget néhány jól kidolgozott vizuális gesztus által, de a részletgazdag helyszínek is némán vesznek részt a sajátosan újszerű atmoszféra megteremtésében. A legkifejezőbb módon mégis főszereplőjének belső vívódásait festi fel plasztikus, találékony látványelemekkel a film, így minden eddiginél hitelesebb személyiségként jelenik meg Toldi Miklós előttünk.
Sokkal több, mint egy újabb magyar irodalmi klasszikus mozgóképes adaptációja (Toldi, háttérben az alkotók képmásaival)
A Toldinak abban a ritka kiváltságban lehet része, hogy lassan beépül a kortárs populáris kultúrába. A folyamat, amely kizárólag természetes módon, a pop-kultúra fogyasztói és aktív alakítóin keresztül valósulhat meg, már el is kezdődött az olyan mémeken keresztül, mint ez a százezres nézettségnél járó japán anime-stílusú Toldi-főcím átirat.
Híre-neve maradjon fenn örökre.
Toldi a Magyar Filmadatbázison
