Távol a világtól / Netflix
A nyugati civilizáció globális életmetaforája. A létezés jelenkori realitása. Kozmikus pusztulás… Jó hír, hogy J. Roberts újabban nem tud rosszat dobni. A valósággal való rémisztgetésben is profi.
Apokaliptikus thriller, ahogy nevezik. De valójában nem más, mint a nyugati civilizáció globális életmetaforája. A létezés jelenkori realitása. Kozmikus pusztulás. Két és fél óra filmidő alatt lezajló rapid világégés, amelyben csaknem minden megtörténik, ami egy ember életében manapság megtörténhet.
Pszichés magányban gyerekeskedik. Elszántan harcol a felmenőkkel. Úgy érzi, képes öntudatra ébredni. De becsapják az érzékei. Felnőttként fokozottan. Éli a házaséletet nem mindennapi mindennapjait. Gyereket nevel(get). Nem talál utat az övéihez. Kielégülten kielégületlen. Két pillanatra újra szerelembe esik. Az észérvek legyőzik az érzelmeit. Rágerjed egy tinilányra. Vagy nem gerjed rá, de olyan arcot vág. Képtelen lenyugodni. Szenved. Nyög egy háttérhatalom mocskos elnyomása alatt. (Esetleg nem háttér.)
Füvezik, piál, halmozza a javait. Romlásba taszítja a technológia, az időjárás, de legfőképp a saját félelmei. A mobilja és a laptopja nélkül egy senki. Úgy is érzi magát. Ha akarna se tudna visszamenni a vadonba. Épp azt rombolja. Miközben üvöltve elhajtja a földgolyóbis tömegesen segítséget kérő állatait. Ritkán sír. Inkább sikít. Végtelenül utálja az embertársait is. Kényszeresen becsapja őket. Ezt utálja a legjobban bennük. Végtelen önteltségében azt hiszi, hogy soha nem fog meghalni. Állandó halálfélelemben él mégis. Teheti, hisz pillanatonként fenyegetik. Innen is, onnan is. Megunja, elmenekül, de rövid úton visszamászik a kiindulópontra. Nem szeretné, de végül várja a halált…
Íme egy mozi, amelyik halálosan komolyan veszi magát.
Csak, hogy a témánál maradjunk. Semmi móka, semmi kacagás. Sam Esmail forgatókönyvíró-rendező disztópiába burkolt életmetaforája, ha helyenként kissé erőltetetten is, de hátborzongató elánnal mesél a jelenkori létezésünkről. Arról a permanens fenyegetettségről, amiben élünk. Mindeközben tudatalatti tartalmakkal mászik az agyunkba. Próbál becsapni minket, mondván ez csak egy thriller. De végül engedi magát leleplezni. Kellő méltósággal hagyja, hogy triumfáljunk rajta. Hogy rádöbbenjünk, ugyanazt érezzük, mint rémülettől eltorzult arcú szereplői, akiket egy elhagyott villa alkalmi bérlőjeként a kor szelleme suhog körül, ám közben lövésük sincs, valójában mi történik velük.
És soha nem is lesz.
Velőtrázó kaland. De nagy, mindent leleplező megoldásokra ne számítsunk. Ettől – is – olyan életszerű. Minden apokaliptikus miszticizmusával együtt. A leghagyományosabb értelemben vett pszichológiai realizmus mozgatja a karaktereit. Rajtuk áll vagy bukik minden. Ezért is jó hír, hogy a főszerep mellett a produceri feladatokat is ellátó Julia Roberts újabban nem tud rosszat dobni. George Clooney-val az oldalán legutóbb megmutatta, milyen egy laza romantikus vígjáték, amin méltósággal lehet röhögni. Most átcsekkol a másik oldalra, s bárhogy nézzük, a valósággal való rémisztgetésben is profi. Méghozzá úgy, hogy frenetikus hatással van a partnereire.
Egytől egyig a legjobbat hozzák ki magukból.
Az ex szépfiú, Ethan Hawke az ijedt szemeivel maga a létünk bizonytalansága. Elfojtott vágyak szabdalta agónia. A titokzatos idegent adó Mahershala Ali úgy nyeri el szép lassan a rokonszenvünket és ugyanúgy kételkedünk benne mindvégig, ahogy a Julia Roberts alakította, hétköznapian komplex lelkivilágú Amanda kételkedik. Kevin Bacon pedig az elfajuló emberi természetünket taglaló kulcsjelenetben lesz olyan, amilyen. Maian rideg, vérlázítóan szenvedélytelen. És folytathatnánk…
Távol a világtól. A sztori felszínét tekintve korrektnek tűnik a cím. Még akkor is, ha csak pár kilométerre vagyunk New Yorktól. Ám jobban belegondolva épp az ellenkezője igaz. Promt a világ sürejébe csöppenünk. S ha máson nem is, ezen a rejtett irónián, így utólag már tudunk röhögni.
https://www.mafab.hu/movies/leave-the-world-behind-596241.html#google_vignette
