Szörnyeteg
De ki a szörnyeteg? Tesszük fel a kérdést több ponton is.
Koreeda Hirokazu szörnyét sérelmeink, sebeink, hibáink hívják életre. A félreértések táplálják és szaporítják. Nem azt állítja, hogy senki sem hibás, hanem mindenki tele van hibákkal, szunnyadó szörnyetegecskékkel.
A pályáját dokumentumfilmesként kezdő japán Koreeda Hirokazu korábbi filmjeit áttekintve tisztán és egységesen kirajzolódnak az alkotót érdeklő témák, többek között: a család és annak intézménye, a rejtett érzelmi konfliktusok, a hétköznapok jelképértékű mozzanatai. Üzenetei hangsúlyozzák az empátia és a humánum kulcsfontosságát. Kamerája, amely kivételes érzékenységgel ábrázolja az átlagos, mindennapi élet jelentéktelennek tűnő történéseit, ösztönöz értékelni a nagy egészet minden terhével és nyűgjével együtt.
Szereplői megannyi szociális, társadalmi problémával küszködnek, azonban hála nagyfokú érzelmi intelligenciájuknak a tökéletlen emberi kapcsolatokban is képesek örömöt és gyönyört találni. Nem véletlen, hogy a fesztiválok jelöltjei között rendre szerepelnek a nevéhez fűződő művek, korábbi filmjét (Bolti tolvajok) Cannes-ban Arany Pálmával díjazták, idén Szörnyeteg címet viselő alkotását a legjobb forgatókönyv kategóriában jutalmazták.
A rendező új munkája simulékonyan illeszkedik a pályájához kapcsolt alkotói kézjegy stílusának nyomdokaiba, de tovább is gyarapítja eszköztárát a thriller elemeinek mechanizmusát fölhasználva. Ez fokozottan köszönhető annak, hogy a megszokottól eltérően nem a rendező maga, hanem Yûji Sakamoto készítette a roppant okosan felépített forgatókönyvet.
Ösztönöz értékelni a nagy egészet minden terhével és nyűgjével együtt.
A történet a kiskamasz Minato (Soya Kurokawa) alakja köré épül. A fiú egyre szokatlanabb viselkedése aggodalommal tölti el édesanyját (Sakura Ando), egy iskolai zaklatás és bántalmazás ügye körvonalazódik a háttérben, gyanúba keverve Hori tanár urat (Eita Nagamaya). Sejtetések, homályos körülmények, nem állnak össze a képkockák. Mégsem olyan egyszerű a folytatás? A végkifejlet előmozdítása érdekében kétszer nézőpontváltás történik a cselekményben egyre fokozva a nyugtalanító hatást. Bár a módszer egyáltalán nem ismeretlen vagy szokatlan a filmtörténetben, mégis itt többé válik, mint pusztán egy-egy másik szemszög bemutatásául szolgáló eszköz.
A szerkezet nem csak a különböző perspektívák szemléltetéséhez alkalmas, hanem tágítja, építi a történet világát. Miközben a film lépten-nyomon félrevezeti a nézőt – apró gesztusok, hangsúlyok változtatják át az addig megtörtént helyzetek mögött rejlő motivációkat – szüntelenül átrendeződik a kirakós. Fény derül egy félmondat értelmére, apránként tisztul a kép – a felismerések tetőpontján kiderül, hogy még a valódi bántalmazott fél sem az, akire eddig gondoltunk. Az alkotás nem csak a különbségeket érzékelteti a nézővel, de a folyton visszaköszönő hétköznapi elemek a szereplők közötti párhuzamra is felhívják a figyelmet – mindenki hordozza a saját maga defektjeit, múltbéli sebeit.
Nincs elhanyagolt szereplő – ahogy a forgatókönyv is három irányból építkezik, úgy a karakterábrázolás kapcsán is kizárt az egyoldalúság – hiteles, érző, ízig-vérig emberi karakterek konfliktusai bontakoznak ki. Az állhatatos, odafigyelő – nem mellesleg egyedülálló – édesanya töretlen eltökéltséggel próbálja védelmezni fiát, mégis gondolkodásmódja megreked egy klasszikus, szűk keretek között mozgó normarendszer fogságában. A félreértett tanár figurája kezdettől fogva a nyílt, őszinte kommunikációt tartaná szem előtt, mégis megannyi félreértésbe keveredik. A titokzatos, de sok tapasztalatot sejtető igazgatónő alakja végül bölcs támpontként segíti a főszereplőt útján.
Minato tépelődő, hitványságot megvető, mégis a tömegnyomás ellen tenni nem tudó, zárkózott karaktere és kisbarátja – Yori (Hinata Hiiragi) érzékeny, kiközösített gyerek részeges, agresszív, elutasító apával – megragadó kettősének törékeny kapcsolata talán a legszebb.
Koreeda alkotásainak már-már elengedhetetlen alapkövei a gyerekszereplők. Világuk, nézőpontjuk teljesíti ki filmjeinek érzelmi világát – képes a nyelvükön beszélni. Most a két fiú ártatlan kapcsolódásán keresztül szól megkapó szentimentalitással az erőltetett maszkulinitás és heteronormativitás sulykolása ellen. Koreeda páratlan természetességgel, üdeséggel, eleganciával, szívet melengetően, egy percig sem tolakodóan fogalmazza meg látásmódját.
Na de ki, akkor, a szörnyeteg? Tesszük fel a kérdést több ponton is. A filmben más és más szituációban használja a szót más és más szereplő – ki vicceskedve, ki gúnyolódva, ki undorral, ki bántóan. Ugyanis egy ezerarcú szörnyről van szó. Sérelmeink, sebeink, hibáink hívják életre. Ott leselkedik valahol belül, szív és gyomor tájékán – kiűzni talán lehetetlen. A félreértések táplálják és szaporítják. Koreeda filmje nem azt állítja, hogy senki sem hibás, hanem mindenki tele van hibákkal, szunnyadó szörnyetegecskékkel.
Mindenki tele van hibákkal, szunnyadó szörnyetegecskékkel
Akárcsak a szereplőknek, a nézőnek is felszabadító a vég. Miként egy szívet felszabadító zokogás után, a zuhogó eső és tomboló vihar végeztével, ha az újjászületés el is marad, de kétségkívül frissebb a levegő és könnyebb a lélegzetvétel. Szabadon suhanhatnak a fiatal lábak a bozótrengetegben. Valamiféle önelfogadás felé.
Szörnyeteg a Magyar filmadatbázison
