Szia, Életem!
Többek között a fenti kérdésre is választ kaphatunk a Rohonyi Gábor-Vékes Csaba alkotópáros legújabb vígjátékából. A Szia, Életem! derekas újrajátszása a műfaji sémáknak, ám korlátai ironikus módon épp akkor a legnyilvánvalóbbak, amikor megpróbál túllépni azokon.
Rohonyiék alkotása a tavalyi év két sikerfilmjének metszéspontján helyezkedik el: a kiégett, ihlet híján tengődő író az Így vagy tökéletesből lehet ismerős, míg az apa-gyermek kapcsolat a Külön falkában volt központi elem. Felvetett problémáit tekintve a Szia, Életem! inkább utóbbira hajaz, csak a szülői felelősség viccesebb oldalát akarja bemutatni. Végül azonban csak félig bizonyítja a „cuki gyerekkel mindent el lehet adni”-tételt, mert az új magyar vígjáték addig a pillanatig működik, ameddig a néző megelégszik a valóban remek főszereplőpárossal, és nem kíván az alapszituáció mögé nézni.
Thuróczy Szabolcs
Barna (Thuróczy Szabolcs) egykor sikeres író volt, mostanában viszont néhány celebműsorral tartja a felszínen magát. Kiadója megelégeli a semmittevést, így a férfi ultimátumot kap: tíz napja van leadni egy erős kéziratot, különben felbontják a szerződését. Ekkor kopogtat Barna ajtaján Sára (Sárközi-Nagy Ilona), aki bőröndben egy gyereket is hoz magával. Mint kiderül, Samu (Pásztor-Várady Mór) a főhős fia, és a következő tíz napot vele fogja tölteni, hiszen a nőnek egy ösztöndíj miatt Tokióba kell utaznia. Ennek nyomán Barna, aki eddig egyáltalán nem foglalkozott apai feladataival, szépen lassan elkezdi meglátni a gyermekben rejlő szépséget.
A Szia, Életem! azon magyar közönségfilmek sorát erősíti, melyek egy alternatív valóságban játszódnak, ahol mindenki nagyon dizájnos lakásban lakik, nagyon jól öltözködik, és ahol tíz nap alatt egy egész könyvet meg lehet írni. Persze önmagában azzal semmi gond nincs, hogy egy magyar műfaji film nem ápol közeli viszonyt a valósággal (nincs ez másként amerikai társaiknál sem), a Szia, Életem! esetében azonban azért ennyire feltűnő ez, mert az ábrázolt dilemmák nagyon is valóságosak. Sajnos sokaknak nem adatik meg, hogy álomcsaládban nőjenek fel, így diszfunkcionális famíliákkal foglalkozni mindig hálás, ugyanakkor felelősségteljes feladatot.
Az ábrázolt dilemmák nagyon is valóságosak
A hálás részét pedig a Szia, Életem! is maradéktalanul aknázza ki, ezzel pedig kétségtelenül az elmúlt évek erősebb közönségfilmjei között van a helye. Eredetileg Scherer Péter játszotta volna a mozi főszerepét, ám egyeztetési problémák léptek fel, így került a képbe Thuróczy Szabolcs. Ennek ellenére egy pillanatra sem érezni, hogy eredetileg nem benne gondoltak az alkotók, Thuróczy tökéletesen hozza a mogorva agglegény karakterét, és úgy marad végig hiteles, hogy a forgatókönyv ebben egyáltalán nem segíti. Pásztor-Várady Mór pedig remek partnere, elsősorban azért, mert az alkotók hagyják őt gyerekként viselkedni, csak olyan dolgokat kell csinálnia, amelyek autentikusak az ő korában.
Mindez pedig azért érdekes, mert egyébként a film meglepően szókimondó, repkednek a káromkodások és a szexuális utalások, ami elsőre meglepő egy ilyen alkotástól, de hatékonyan lendít minket túl a toposzkövetés okozta kiszámíthatóságon.
Ez a film humorának működőképes része, a másik oldalon viszont ott vannak a mellékszereplők, akik gyakorlatilag személyiség nélkül tűnnek fel néhány jelenetben, hogy majd az őket játszó színészek (többek között Kovács Patrícia, Pálmai Anna, Básti Juli, Elek Ferenc, Tasnádi Bence és a forgatókönyvet is jegyző Vékes Csaba) hol kisebb, hol nagyobb sikerrel prezentálják saját készleteiket.
Thuróczy Szabolcs, Pásztor-Várady Mór és Básti Juli
A két főszereplőn kívül talán még Sárközi-Nagy Ilona jár a legjobban, aki koncepciózusan és átélhetően játssza a magára hagyott anyát, ezzel próbálva némi tragikus fedezetet adni a filmnek.
Csakhogy ez nem sikerülhet neki, mivel minden mélyebb pillanaton nagyon hamar túllendülünk. Viszonylag korán kiderül, hogy Sára Barna tanítványa volt az egyetemen, Samu pedig még ekkor fogant meg, a férfit el is tiltották a tanítástól, a gyerekkel viszont ennek ellenére sohasem foglalkozott.
Ez már önmagában is problematikus indítás (pláne, hogy a jelenetben, ahol ez eszkalálódik, Barna klasszikus áldozathibáztató szólamokkal támad a nőre), de később az alkotók még emelik is a tétet, mert arra is fény derül, hogy Sára nem az ösztöndíja miatt utazott el, hanem sokkal súlyosabb okból.
Villámsebességgel indul el a happy end felé
A mozi azonban ahelyett, hogy ezt érdemben kifejtené, inkább villámsebességgel indul el a happy end felé. Odáig viszont nem jut el, és ez megmenti a filmet a kudarctól. Az alkotók érezték, hogy nem oldozhatják fel teljesen a férfit. Ennek elkerülésére pedig egy nagyon ügyes és önreflexív megoldást választanak, a filmet párhuzamba állítják Barna könyvével, ahol szintén mindenki túlzónak tartja, hogy a végén a szerelmesek egymásra találnak.
Ettől függetlenül egy olyan utat és karakterfejlődést kellene elhinnünk, amit a film nem ábrázol. Egyik pillanatban Barna még a pokolba kívánja a kisfiát, majd hirtelen rájön, hogy egész életében egy családra vágyott.
Sztereotípiákból kiindulva a következő lépés nem lehet a teljes megváltás, mert annak az eredményét a Szia, Életem!-ben látjuk: Sára vallomása, illetve annak megindoklása, hogy miért írt leveleket az apja nevében Samunak, egy jobb forgatókönyvvel túlzás nélkül katartikus lehetne. Így azonban nem az, az alkotók egyetlen szerencséje viszont, hogy a színészek miatt nem is teljesen hatástalan.
Thuróczy Szabolcs és Mucsi Zoltán
A Szia, Életem! mindezek ellenére biztosan meg fogja találni a közönségét, és ezzel különösebb gond nincs is, mert ismerős helyzeteket ábrázol, ízléses humorral. Csupán erre a mozira is igaz, amit az Együtt kezdtük kapcsán el lehetett mondani: egy film esetében sem árt felmérni, hogy pontosan mire van kapacitásunk, és ez bizony nem csak a költségvetés tekintetében igaz.
