Sopsits Árpád: Mellékszereplők
Három család párhuzamos történetét meséli el napjaink vidéki Magyarországán Sopsits Árpád legújabb filmje, a Mellékszereplők. A filmet október 26-tól láthatják a nézők a hazai mozikban. A rendező sajátos, műfaji határokat is átlépő alkotását az október 18-án ismerhették meg a sajtó munkatársai. A vetítés után pedig az alkotókkal hallhattunk beszélgetést.
A Mellékszereplők cselekménye több szálon fut, részben egy gazdag üzletember és felesége, valamint kislányuk életét tárja fel. Ugyanakkor egyenrangú helyet kap benne egy megszállott fotográfus és keramikus kedvese, illetve egy börtönpap története. A vásznon fokozatosan bontakozik ki sorsuk összefonódása: életük közös pontja, egy hely és a múltba visszanyúló titkok és bűnök.
Sopsits Árpád személyes hangulatú filmjét egy barátja, a fiatalon elhunyt Telek Balázs fotóművész személye és képei inspirálták – derült ki a sajtóvetítés utáni beszélgetésen. Erről így nyilatkozott a rendező: „Évekig dolgoztunk együtt. Kialakult egy jó viszony Balázzsal. Nagyon szeretem az ő fotóit, különleges látásmódú fotósnak tartom őt. Váratlanul ért, hogy 41 évesen, egy hirtelen betegség miatt nincsen már köztünk. Előtte sokat beszéltünk, hogy mi is a fotó. Ő egyébként nem portréfotós volt. Az a furcsa, hogy az, amit ő csinált, az nagyon más, mint amit én a filmben alkotok. Inkább a tájjal és az emberek által létrehozott dolgokkal foglalkozott. Amikor néha portrézott, azt mondta, úgy érzi, hogy egy jó portré az valójában egy gyónás. Valahogy ebből jött a film alapötlete” – fogalmazott Sopsits Árpád.
Az alkotás alapköve, azaz a forgatókönyv se a hagyományos módon készült – derült ki a beszélgetésen. Sopsits Árpád nemcsak a film ötletgazdája, részben forgatókönyvírója és rendezője volt, hanem ő tervezte a látványt, és még az egyik szerepet is eljátszotta. Sokrétűségét az is jelzi, hogy még a film producere, illetve az egyik zeneszerzője is ő volt. Ezért a film, azt lehet mondani, eléggé erősen magán viseli az alkotó kézjegyét. Maruszki Balázs társforgatókönyvíró az érdekes és különleges munkáról így beszélt: „Sokféle kihívással találkozik az ember. Megmutatott nekem egy 30 percnyi anyagot, amit én íróként úgy fogtam fel, hogy egy képzeletbeli történetnek az eleje, a vége és a közepe. Valahogy azt kezdtem nézni, hogy ezeknek a jeleneteknek hol lehet meg a találkozási pontja. Ennél a „paradox-írásnál” az volt a legérdekesebb feladat, hogy gyakorlatilag 100%-os felhasználással, minden forgatott jelenet bekerüljön valahogy a történetbe, illetve megtaláljuk a konnotációját. Másfelől, óriási dramaturgiai feladat is volt kitölteni ezt a 30 percet körülbelül 90 oldalnyi anyaggal. Ezt úgy szoktam meghatározni, kicsit olyanok voltunk, mint a bizánci mozaikművészek, akik nagyon kevés mozaikból próbálnak egy, az elképzelthez minél jobban hasonlító arcot kirakni” – mondta Maruszki Balázs.
Sopsits Árpád beszélt arról is, hogy a karakterek jellemét és lelkivilágát a komplementer színekkel próbálta ábrázolni. Ezt a néző a filmben az emberi lélek két végletes tulajdonsága: a jó és a rossz közötti egyensúlyozásból érzékelheti, ehhez alkalmazkodva jelenik meg a rendező színkoncepciója. A beszélgetésben kiemelték a papot, mint az alkotás kulcsfiguráját. Annak példájaként, hogyan is kell szembesülnie valakinek a saját bűneivel. Ezt a szereplőt nemcsak a megvilágítás emeli ki, hanem a mondatok is, és nagyon erős pillanatok jellemzik őt a filmben. El is hangzik egy ilyen mondat: Mit tud a bűn lényegéről az, aki csak gyónásokból ismeri azt? A karakter mélységéről Sopsits Árpád úgy fogalmazott: „Az egyik kedvenc drámaíróm a Woyzeckben úgy fogalmazta meg azt a fantasztikus mondatot, hogy minden ember szakadék. Ha belenézel, akkor beleszédülsz.” Ez a gondolat végigkíséri a filmet.
