Ne nézz fel
Hogyan lehet vicc tárgyává tenni a politikát, a társadalmat, a médiát, egyszóval komplett világunkat, ha az maga is egyre röhejesebbé válik? A Ne nézz fel! erre a dilemmára ad, ha nem is kifogástalan, de egészen remek választ.
Az elmúlt évek során népszerű mémmé vált, hogy Mike Judge 2006-os klasszikusa, a Hülyék paradicsoma című abszurd szatíra (amely a társadalom apokaliptikus mértékű elbutulását vetítette előre) egyre pontosabb jóslatnak bizonyul. Ezt jól példázza, hogy korunk humorának legnagyobb kihívása, hogy akármennyire elvetemült ötletekkel is áll elő, a valóságot egyszerűen nem tudja beelőzni: a Saturday Night Live komikusainak Trump-paródiáira már hónapok után csak fáradtan legyintettünk, hiszen a korábbi amerikai elnök egyetlen tweettel már másnap túllicitálta őket – és valóban, a Hülyék paradicsoma sem karcol már annyira, amikor a politikával és vallásossággal átitatott oltásellenesség nem, hogy képletesen, de szó szerint is családokkal végez.
Adam McKay legyen tehát akármennyire is sikeres komédia-rendező (ld. Ron Burgundy legendája, A nagy dobás), legújabb filmjével kapcsolatban jogos volt a szkepticizmus. A Ne nézz fel! ugyanis éppen a fent taglalt kommunikációs zajt, politikusi cinizmust, össztársadalmi józanész-vesztést veszi célba, amikor egy teljes pusztulást jelentő aszteroida fenyegetésével szembesülve az Emmerich-katasztrófafilmektől megszokott összefogás teljes ellentétét tapasztaljuk.
Leonardo DiCaprio és Jennifer Lawrence
Az elnök (Meryl Streep) inkább egy pornósztár-cowboy alkotmánybíró-jelölt befutattásával foglalkozik, a médiát és a közvéleményt az aktuális popsztár-szakítás köti le, a fenyegetést felfedező kisstílű tudósoknak (Jennifer Lawrence és Leonardo DiCaprio) pedig az emberiség megmentőinek szerepe helyett másodrendű médiahaknik és Twitter-mémhadjárat jutnak. Teljesen egyértelmű, hogy a kurrens politikai, közösségimédia-folyamatok, a pandémia kapcsán életbevágóvá vált tudományellenesség van a célpontban – aminek önmagában már csak azért is mindössze egy hatalmas ásítás lenne a jutalma, mert a forgalmazó Netflix ironikus módon napokon belül bombáz meg minket a szintén a fenti témákon élcelődő Halál 2021-re! című szkeccsfüzérrel.
Nézőnként ugyanis egyszerűen nem tudunk jóízűen nevetni azokon a jelenségeken, amelyek az elmúlt 1-2 évben eleve a mindennapjainkat tematizálták, netán mérgezték, és eleve valószínűleg csak a humor segítségével tudtuk elviselhetővé tenni azokat. Azonban McKay jó ízlését bizonyítja, hogy nem a legkínálkozóbb célpontokba, legnyilvánvalóbb humorforrásokba áll bele, hanem igyekszik egy fokkal összetettebben, kreatívabban megmutatni kollektív gyarlóságunkat, és szatírájával nemcsak a felszínt, hanem a mélyebben húzódó tendenciákat is elemzi. Elnökfigurája így képes túllépni a banális Trump-párhuzamokon, és a kizárólag a közvéleménykutatásokkal és saját elitjének túlélésével törődő politika szimbólumává válni. Hasonlóan kifinomult szellemesség érhető tetten a produkció legtöbb aspektusában – jó pár háttérbe rejtett viccet nem is feltétlenül fogunk kiszúrni első megtekintésre.
Képes túllépni a banális Trump-párhuzamokon
Ugyanakkor komikus mű létére a Ne nézz fel! legnagyobb erénye még csak nem is a humor, hanem a viccek közé pumpált emberség. A szatírák gyakran esnek abba a csapdába, hogy miután gúnyuk könnyen helyezi őket egyfajta felsőbbrendű, lenéző pozícióba, ez a fennhéjázás nemcsak visszataszítóvá teszi szemléletüket, de egyben a szellemességet is kiöli belőlük. McKay azonban nem az okos tudósok (és természetesen, nézők) kontra buta, befolyásolható tömegek dichotómiára hegyezi ki művét, neki hősei is ugyanolyan gyarló, például szorongásokkal küzdő, dühös emberek, akiket rossz döntéseik szintén letérítenek a helyes útról. Az alkotás valódi gondolatisága nem abban jelenik meg, hogy társadalomként még egy világvége-aszteroida létét is tagadnánk (vagy éppen tudomást sem vennénk róla, esetleg nyerészkedni próbálnánk rajta), hanem hogy egyénekként is mennyire el tudjuk veszíteni a fókuszt a saját életünk formálásában is.
Nem az okos tudósok kontra buta tömegek dichotómiára hegyezi ki művét
A felszínen tehát hiába az egész emberiséget látjuk a vesztébe rohanni, a Ne nézz fel! valójában néhány szereplő drámája, hogy sikerül-e meghozniuk a legalább számukra helyes döntéseket, mielőtt eléri őket a világ kollektív őrületének köszönhető pusztítás. A játékidő előrehaladtával a nevetés mellé szép lassan beférkőznek ezek a gyomrosok is, hogy végül egy giccsmentesen megható fináléhoz érkezzünk meg.
A Ne nézz fel! persze ettől még nem mindig okosabb a nap, mint nap szembejövő internetes humornál, vontatottabb középrészében már a gúny is öncélúbbnak hat, de végül gyönyörűen összeáll, hogy miért is van szükségünk arra (ráadásul éppen karácsonykor, a szeretteink társaságában), hogy világunk szörnyű állapotán kacagjunk egyet. Mert elképzelhető, hogy nem is a nevetés a lényeg.
