Mesterjátszma
’56, fiatal szerelmespár, menekülés, golyózápor – ilyen felállást már láttunk. Forradalmat vérbe fojtani, forradalmi tematikát giccsbe. De itt nem ez történik.
Tóth Barnabás új filmje pszichothriller. Közel áll hozzám a műfaj, miért ne nézném meg? Történelmi pszichothriller. Kíváncsi vagyok, hogy jön ehhez az egészhez a sakk. Itt valami elvont dolog készülődhet, gondolom, így meg sem próbálom elképzelni. Hagyom, hogy hasson.
Hat. Márta és István felszáll a vonatra, ami a vágyott Nyugatra visz. A szerelvény megállíthatatlanul robog, benne életek zsúfolódnak össze. Itt már nem számít, hogy híres színész vagy-e, vagy elzártad-e otthon a gázt. Itt csak a jelen van. A múlt romokban, a jövő lehet, hogy nem is létezik. Végig az az érzésem, hogy maga a vonat sem létezik, hanem egyfajta misztikus metafora, élet-halál közti átjáró. A film végig meghagy egyfajta füstös lázálomban, vékony a mezsgye képzelet és valóság, normalitás és őrület között.
Hajduk Károly, a csuhás
A pap nem vall. Az ávósok mindenáron meg akarják tudni tőle az egyház kincseinek hollétét. Egy pincébe zárják, egyedül. Nem láthat emberi arcot. Egyetlen vigasza hite, éjjel-nappal imádkozik, pedig már azt sem tudja, nappal van vagy éjszaka. Egy kabátzsebben talált sakk-könyvből mind a százötven mesterjátszmát megtanulja, kenyérbélből gyúr sakkfigurákat, takarójából kihúzott szövetszálakból készít táblát. Egyre megszállottabban játszik, egyre kevesebbet imádkozik. Ezzel ki is ütötték a védőbástyáját.
Márta (Varga-Járó Sára) sakk-bajnok, a vonatra is magával viszi sakk-készletét, amiből egy figura hiányzik. Ez a hiány baljós sejtelmet kelt… Stefan Zweig Sakknovellájának adaptációjában semmi nem történik véletlenül, és bár a lépések előre nem láthatóak, gondosan felépítettek, mint egy igazi mesterjátszma.
Az idős, kalapos úriember sincs véletlenül a vonaton. Ahogy a pap is, aki még sosem játszott valós ellenfél ellen. Mártának nincs jegye a vonatra, ezért István fogadást köt a kalapos úriemberrel: ha Márta nyeri meg a játszmát, nyer ötven dollárt, ha veszít, odaadja édesanyja aranygyűrűjét, amivel a lányt el szeretné jegyezni. Nagy a tét: akinek nincs jegye, ledobják a vonatról.
István (Váradi Gergely) karaktere számomra nem túl rokonszenves, akadékoskodó, goromba modorú. Nem értem, mi szerepe van ennek a filmben. Talán a hős emberi oldalát hivatott bemutatni? Nem akarok többet spoilerezni, de megkerülhetetlen a mártír-motívum, mint a film fontos eleme. Az apró, finom motívumokra is érdemes odafigyelni. Mint a golyó lyuggatta kabátgallér, magától gyógyuló seb…
Váradi Gergely, mint István
A Mesterjátszma keresztény filmként is felfogható. Mikor a papot vallatják, hol a kincs, a nyakában függő keresztre mutat. Karját széttárva, megfeszített Krisztus-pózban fekszik a pince padlóján. Szimbolikus az is, hogy miután mind a százötven mesterjátszmát begyakorolta, nem maradt más hátra, mint hogy önmaga ellen játsszon. Tudathasadása a fekete-fehér csuhás pap küzdelmében tetőződik. Ez a rész számomra eltúlzottnak, hatásvadásznak, már-már mulatságosnak hat. Ennél finomabban is sikerült már ábrázolni egy pap meghasonlását.
Nagy dobásnak szánták a filmet, és ez nagyrészt sikerült is. Nem könnyű feladat fenntartani a néző figyelmét, világszínvonalat hozni hollywoodi módszerek nélkül, vagy azok ellenére. Megtartani a mágikus, zárt, ködös belső miliőt és közben látványos jeleneteket villantani. Ezt is megoldották. Szuperszéles-vásznú kompozícióban láthatunk egy vonatkocsit, és akciójelenetekben sem szenvedünk hiányt, ezek egyikében az énekesként ismert Péterfy Bori, mint szexi vamp ávós küzd Istvánnal, és még a toalett-tükör sem marad egyben. Kellenek is ezek a vadabb, közönségbolondító momentumok, hisz a film nagy része egy vonatkocsiban játszódik.
Mácsai Pál, a kalapos
Játszani, az életükért. A parti elkezdődött. A csuhás B. és a kalapos Czentovics Sándor mentálisan egymásnak feszül. Közben István a kalapos (Mácsai Pál) táskáját átkutatva szörnyű felfedezést tesz.
Kevésbé megdöbbentő a film a vége, visszaugrás a kezdő jelenethez, ahol a fiú testével védi a lányt. Egyszerre válik kerekké és még nyomasztóbbá a történet. Előkerül a hiányzó sakkfigura, az ávós nő elnyeri méltó büntetését, mégsem leszünk boldogok, nem könnyebbülünk meg. Nem elégít ki az emberi igazságszolgáltatás, az isteni pedig legyen mindenkinek saját hite szerint. Mi van, ha hiába minden, a parti eredménye előre eldöntött?
A szereplőket kiírják, a mozi fényeit ránk nyitják, de mi még mindig a vonaton vagyunk. A Mesterjátszma erős film, talán az év egyik – ha nem a legerősebb – magyar filmje.
