Magyar meló

|

Pesti balhé

Ocean helyett legfeljebb Balaton. Az első magyar tolvajfilm nem tud teljesen felnőni a műfaj elvárásaihoz, de elkerüli a katasztrófát.

Az utóbbi időben számos műfajjal megpróbálkozott a magyar film, néha több, néha kevesebb sikerrel. Van már remekül sikerült vámpíros horror-vígjátékunk, bankrablós, sorozatgyilkosos és zsarus krimink, rendhagyó westernünk és kevésbé hiteles film-noirunk is. Tolvajfilmmel azonban a Pesti balhé előtt senki nem próbálkozott, de nem is hibáztathatjuk nagyon érte a magyar filmgyártást. Néhány műfaj egyszerűen túl nagynak tűnik ezekhez a vásznakhoz.

De mi is pontosan ez a műfaj? Az úgynevezett „heist” filmek jellemzője, hogy egy, vagy több (többnyire) nagyszabású betörést kell véghezvinnie a film főszereplőinek, akik általában egy színes csapatot alkotnak.  A heist filmek stílus tekintetében is elég széles skálát fognak be. Stanley Kubrick 1956-os debütálása, a Gyilkosság (The Killing) például éppúgy ebbe kategóriába tartozik, mint a Szemtől szemben (Heat), az Eredet (Inception), vagy az akcióvígjátékba oltott Olasz meló és persze az Ocean’s Eleven.

A Pesti balhé az utóbbi két film formuláját adaptálja a magyar valóságra. Adott egy csapat: öt gyermekkori legjobb barát, akik mindig vevők voltak valami baromságra, harminc évvel katasztrofálisra sikerült első kalandjuk után ismét összeállnak. Adott egy akció: ez a gyermeklelkű felnőttekből álló banda tehetségtelen festő barátjuk (Jászberényi Gábor) egyik művét szeretné becsempészni egy nagyszabású festmény aukcióra. És egy helyszín: az árverést ugyanis Budapest egyik legpatinásabb szállodájában, a New York Palace-ból és a Hotel Corinthiából fikciós helyszínné alakuló hotelben tartják. A műfaji kritériumok tehát minden szempontból teljesülnek: van itt csapatverbuválás, akció tervezős monológ a kötelező kísérőmontázzsal és természetesen az ominózus balhé.

Petrik Andrea és Mészáros Béla

Lóth Balázs rendező és két írótársa hű marad a hollywoodi receptúrához, csak a hozzávalók nem stimmelnek teljesen. Egy sikeres heist film két kritikus alapanyaga a karakterek és az akció. Ha figurái szerethetőek és izgalmasak, mint Steven Soderbergh kaszinórablós klasszikusában, a történet pedig gazdagon van rakva váratlan fordulatokkal, látványos akcióval és persze felejthetetlen dumákkal, borítékolható a siker. Tehát valódi írói bravúr szükséges hozzá. Nem véletlen, hogy a tengerentúlon sincs gyakran terítéken a műfaj.

A filmbeli csapat tagjai kétségtelenül színes egyéniségek. Mészáros Béla Marcell karakterével a főszerepben, aki a gyerekkori banda vezéréből jól menő, de teljesen besavanyodott mérnökké vált. Őt követve ismerjük meg a társaság négy további szereplőjét. Az indián mániás örök gyereket, Jetet (Szabó Simon), Alexát (Petrik Andrea) a harminc évesen is lázadó kamaszlányt és klímaaktivistát, Gusztit (Elek Ferenc) a félénk és kétbalkezes állatorvost és Adriánt (az íróként is közreműködő Innotay Ákos) egy sikertelen, szabadúszó színészt. Velük a film első jelenetében gyerekként találkozunk és amennyire bájosak a csínytevő tizenévesek, felnőttként ugyanezek a szerepek már nehezen tudnak hitelesek maradni. Az infantilis és teljesen inkompetens harmincasok képe kezdetben jó poénforrással szolgál, de miután kiderül, hogy ennél több nincs is bennük, hamar kiapad.

Egy vígjátéktól persze senki nem vár el bergmanni személyiségeket, itt valahogy mégis mintha a csapat minden tagja jól ismert (és bevált) sorozatklisékből lenne felépítve. Szerethetőek, de nem elég érdekesek ahhoz, hogy igazán törődjünk velük. Ahogy Reviczky Gábor szökött sittes karaktere is kimerül a technikai analfabéta öregember poénokban, Hegedűs D. Géza viszont szokás szerint remekel főgonoszként, mint velejéig romlott pénzéhes műkereskedő. Igaz, a karakter jelleme ezeknél a jelzőknél nem mutat tovább.  Szereplőihez hasonlóan a film cselekménye is bővelkedik a mesterkéltségben, és bár a műfaj kapaszkodói a legtöbb bukkanón átsegítik, közel sem nevezhető finom utazásnak.

Bármennyire is kiszámítható és sablonokkal teli, a Pesti balhé eléri célját és hiteles tulajdonosa tud lenni az első magyar heist film kitüntetésnek. A tengerentúli testvéreitől megszokott költségvetés töredékéből is sikerül akciójeleneteket és látványos helyszíneket produkálnia, csak persze egy kicsit máshogy. A kőbányai pincerendszerben felvett vízalatti betörés, a főváros utcáin át ívelő gyalogos üldözés és Budapest legszebb hotel lobbijai, vagy skybarjai jelentik a film Las Vegasát. Mindez tökéletesen tudna működni, ha az alkotók felvállalnák a kelet-európai blockbuster akciófilm iróniáját. A Pesti balhé azonban éppen ott veszi magát komolyan, ahol nem kéne. A túlzott megkonstruáltság miatt a gazdag humorforrással kecsegtető, bénázós akciójelenetek röhögés helyett inkább izzadtságszagot hagynak maguk után.

Ez az erőltetettség tűnik fel a film legtöbb poénosnak szánt szekvenciájában, ami nagy kár, mert a film humora közel sem mondható primitívnek. Az altáji vicceket szerencsére távolról kerüli és olyan aktuális témák is előjönnek, mint a környezettudatosság, vagy a nemi identitás (igaz, ez a 21. századhoz méltatlanul sztereotíp módon), de az emlékezetes dumák és az őszinte nevetések elmaradnak. Úgy tűnik, hogy az alkotók túl nagy fába vágták fejszéjüket és ez a film harmadik harmadából tisztán érződik. Itt a cselekmény is elkezdi ismételni önmagát és a grandiózus végjáték helyett csak egy leengedett lufit kapunk.

Kicsit több öniróniával, bátrabb humorral és valódi egyéniségekkel remek film is válhatott volna a Pesti balhéból. Mindenesetre üdvözlendő dolog, hogy vérbeli zsánerfilmek is tudnak születni Magyarországon. Most pedig várhatjuk tűkön ülve az első magyar katasztrófafilmet.

A Pesti balhé a Magyar Filmadatbázison

CÍMKÉK: