Larry
Az első valódi magyar rapfilm, ami számunkra hitelesebb, mint a Nyolc mérföld, a Fekete vidék (Boyz N the Hood), az Egyenesen Comptonból, vagy bármely más amerikai rapfilm, és nem csak azért, mert Magyarországon készült.
A rapfilm megnevezés persze erősen sántít, amikor Bernáth Szilárd rendezői debütjéről beszélünk. Hiába foglalkozik egy reménytelen sorból kitörni vágyó, rímeket szövő srác karrierjének fejlődésével, a zenészlét csupán háttérként szolgál egy történetnek, amely aktuális témák tömkelegét dolgozza fel rendkívüli érzékenységgel.
Forrásanyagként egy borsodi rapper, Serrano életútját veszi alapul Bernáth Szilárd filmje, akinek származásán és kilátástalannak tűnő helyzetén („Itt ragadtunk elfeledve az édentől keletre // A legszegényebb régióban élve eltemetve”) túl keresztnevét is átörökítette főszereplőjébe. A Larry művésznéven futó Ádám (Vilmányi Benett) karaktere egy kulcsfontosságú jellemzővel egészül ki, ami a cselekmény mozgatórugójává válik.
Egy beszédhiba akadályozza élete gyakorlatilag minden területén Ádámot, súlyos, spazmikus dadogás, amellyel egy munkahelyi szembesítés során találkozunk először.
Vilmányi Benett
A bárányfarm irodájában egy feldúlt asszony számol be a károkról, amit a pásztorként dolgozó Ádám okozott gépkocsijában egy összeszólalkozás következtében. Amikor a telep vezetője kérdőre vonja a fiút, kínos, szorongással és görcsösen formált szófoszlányoktól lassan csorgó percek következnek, ahogy a fiú saját álláspontjáról próbál hangot adni. Verejték a homlokon, gombóc a torokban. Türelmetlen tekintetek.
A feszültség tapintható, a néző pedig azonnal Ádám székében találja magát.
Bernáth filmje az érzeteken, helyzeteken és jellemeken keresztül meséli történetét, így lehetőséget ad arra, hogy bensőségesen ismerjük meg főhősünket és egy újabb történet helyett saját élményeinkké váljanak tapasztalásai.
De mégis, ki szeretne önként szerepet vállalni egy sorstragédiában? Mielőtt mélyebben belemennénk a Larry pszichológiai vonzataiba, szögezzünk le egy dolgot: a film átütő kritikai sikere három elem rendkívül ritka együttállásának köszönhető, ami közel sem olyan kézenfekvő, mint amilyennek elsőre gondolnánk.
Hogy miért is?
Először is vegyük a kulturális vonatkozásokat: a film „műfaji” tematikájának semmiféle hagyománya nincs a magyar filmtörténetben.
Mondhatni, a Larry az első „rapdrámánk” és tekintve, hogy a zenei stílus önmagában távol áll a társadalmilag elismert kánontól, első feladata tehát az volt, hogy hitelesítse a nagyérdemű szemében megközelítési módját. A rímek és a rap (elsősorban egy specifikus rapszám, amit részben a stáb tagjai írtak Závada Péter szakértő közreműködésével) integrális része a dramaturgiának. Nem aláfestő zene nem atmoszférateremtés, hanem valódi önkifejezés.
Ahogy az inspirációként szolgáló Serrano, úgy a film karakterei is a zenéjükön keresztül adnak hangot élményeikről, tapasztalataikról, sérelmeikről. Ezáltal pedig Bernáth a műfaj hazai köztudatban élő primitív szórakoztató jellegét egy csapásra keretezi át valami sokkal jelentősebb dologgá. Főhőse szempontjából nemcsak kifejezésmóddá, hanem egyenesen terápiás eszközzé.
Nemcsak kifejezésmód, terápiás eszköz
És mindjárt el is érkeztünk a második fontos témakörhöz: a lelki eredetű betegségek itthon ebben a formában ritkán feldolgozott területe.
Azzal, hogy beszédhibát adott főhősének, Bernáth a nyomorból való kitörés helyett egy sokkal univerzálisabb – és talán mondhatjuk – rétegzettebb jelentéstöltetet ad filmjének. Amikor kiderül, hogy Ádám beszédhibája gyakorlatilag megszűnik, ha rapszövegekben ventilálja ki érzelmeit, merőben új kapuk nyílnak meg életében. Először végre lehetősége van kitörni reménytelennek tűnő körülményeiből. Amíg új közössége a sikert és a hírnevet látják Ádám tehetségében, hamar világossá válik, hogy ő egy teljesen más küzdelmet vív frissen felfedezett eszközeivel.
Ádám az egyik legösszetettebb és legizgalmasabb karakter, aki az utóbbi évek magyar filmjeiben feltűnik. Személyisége egy rejtély, ami a film folyamán lassan, fokozatosan kezd megoldódni szemünk láttára. Félelmek, elfojtások, a múltban eredő paralizáló traumák és a belőlük kifejlődött feltartóztathatatlan düh a felszín alatt, amely bármelyik pillanatban gejzírként törhet a felszínre.
Bernáth Szilárd eredetileg amatőr szereplőt – pontosabban a Larryt ihlető rappert – szánta a szerepre, végül azonban mégis egy színész mellett tette le voksát, Vilmányi Benett játékát nézve pedig nem marad kétség, hogy a legjobb döntést hozta meg.
A tekintetében megbúvó nyers vadság megszünteti a pesti fiút
Ádám kémiája a rapkarrierjében szárnysegédként és zenei producerként együttműködő CsalaDo művésznevű rapperrel külön kiemelendő. A borsodi zenész a filmben önmagát alakítja és bár néhány jelenetben kétségtelenül érezhető színészi tapasztalatlansága, karizmatikusságával és természetes jelenlétével maradéktalanul kompenzálja a papírízű megszólalásokat.
Amíg a kültéri csoportjeleneteket a spontaneitás, a naturalizmus, szinte dokumentarista hatás és ebből fakadóan egyfajta felszabadultság jellemzi, a főhős otthonában játszódó szekvenciák feszült kimértséggel, fullasztó klausztrofóbiával telítettek.
A film családi viszonyrendszere az együttállás utolsó eleme.
Ádám frusztrációinak, szorongásainak, traumáinak valódi oka és forrása az egyik legizgalmasabban feldolgozott eleme a filmnek. Thuróczy Szabolcs rendkívüli kimértséggel alakítja a démonok garmadájától menekülő apát, aki egyszerre kelti gondoskodó szülő, rémisztő pátriárka és egy ketyegő időzített bomba képét.
Fiával való kapcsolatának valódi természete a cselekmény derekáig árnyékban marad, majd, ahogy Ádám lassan uralma alá veszi életét, feltartóztathatatlanul tör a felszínre. A családon belüli erőszak és az apa-fiú kapcsolatok érzékenysége rég jelent meg ennyire hiteles és húsbavágó módon magyar filmen.
Thuróczy Szabolcs és Vilmányi Benett
A teljes alkotásra jellemző árnyaltság Thuróczy karakterének ábrázolására kiváltképp igaz. Bernáth nem esik bele abba a hibába, hogy egyszerű antagonistaként ábrázolja Ádám apját, helyette egy rendkívül rétegzett és legalább annyira sérült jellem bontakozik ki, aki fiához hasonlóan a szeretetre, az elfogadásra vágyik. Megfelelő eszközök nélkül azonban kudarcra van ítélve. Kettejük kapcsolatát tovább dimenzionálja a Szandtner Anna által alakított barátnő karaktere, aki úgy válik az évek óta szunnyadó konfliktus katalizátorává, hogy közben saját egyénisége is fontos szerepet kap.
Bernáth Szabolcs valódi írói (a forgatókönyvet Nagy V. Gergővel közösen jegyzik) és rendezői bravúrt hajt végre első filmjével. Egyszerre alkot autentikus közegfilmet, bizonyítja be, hogy a kulturálisan marginalizált zenei szubzsánereknek is lehet helye a filmművészetben, és fogalmaz meg lelki traumákról, pszichológiai sérülésekről és generációs összeférhetetlenségekről olyan mondanivalót, amely nemcsak nézőiben, de bizonyára a modern magyar filmkészítésben is maradandó nyomot hagy majd.
