Interjú Gigor Attilával
Gigor Attila második mozijára, a Kútra nyolc évet kellett várni. A debütálásával, A nyomozóval 2008-ban berobbant író-rendező végül nem az éveken át fejlesztett Az ember, akit nem lőttek le munkacímű filmmel jelentkezett, hanem egy lendületből megírt kamaradarabbal.
Honnan jött a Kút ötlete? Mit találtál ki előbb, hogy egy helyszínes kamaradarabot akarsz készíteni, vagy a konkrét bűnügyi cselekményszál a prostitúcióval és a csempészettel?
Egyik sem. Minden egy ködös kis elképzelésből indult: egy fiút akartam főhősnek, aki szerelmes lesz egy nőbe, akit meg akar menteni. A helyszínt és az érát csak később találtam ki. Amikhez a fő inspiráció egyébként akkor ért, amikor Az ember, akit nem lőttek le című filmtervemet fejlesztettem. Helyszíneket kerestünk a producerrel, Pusztai Ferenccel Fokvárosban és környékén, és az afrikai táj ihlette az Isten háta mögötti helyszínt, ahol a film játszódik. Olvastam a kontinens történelméről is, és a gyarmatosítás miatt ott elég intenzív volt a XIX. század vége. Eleinte ebben a korban játszódott a történet.
Hogyan zajlott a film fejlesztése, azon túl, hogy gyorsabb projekt volt, mint Az ember, akit nem lőttek le, amin hellyel-közzel a 2008-as A nyomozó óta dolgozol?
Meglepően gyorsan áthasítottunk a Filmalapon. Azért is tudtam gyorsan, szűk két év alatt megírni a Kutat, mert nagy segítséget kaptam a Lengyel Balázs-Nagypál Orsi-Zomborácz Virág triótól, akikkel civilben kis workshopokat csináltunk, amiken elmeséltük egymásnak az ötleteinket és közösen fejlesztettük a történeteket.
A Filmalap munkamódszere mennyire jön be neked? Teher, hogy nem csinálhatsz más filmet, mint amire zöld utat adtak, vagy nem is akarnál?
Nem éreztem kontrollt. A Filmalap minket nem kezelt ellenőrizendő projektként, nem is tudom, van-e egyáltalán kontroll más projekteknél, és ha igen, milyen az. Volt egy meglepően jó hangulatú tesztvetítésünk decemberben, ahol, csakúgy, mint a forgatókönyv fejlesztésénél, beszélgettünk és javaslatokat kaptam, utasítást nem. Olyan volt, mint amikor a szakmabeli barátait kéri meg az ember, hogy nézzenek meg egy vágást, és szóljanak, ha valamit másképp kellene csinálni.
A forgatókönyvírásnak rengeteg szigorú szabálya van. Szabálykövető írónak tartod magad? A Kút csak néhány szabályt tart be, például kamaradarab, minden jelenetében konfliktussal, ugyanakkor nem elsősorban egy főhősről szól, hanem számos karakterről.
Nagy élmény volt annak idején egyetemistaként megtalálni a híres forgatókönyvíró tankönyveket, amiknek egy részét azóta már le is fordították magyarra (Syd Field: Screenplay, Robert McKee: Story – a szerk). De már viszonylag fiatalon, 28 évesen is azt éreztem, hogy a szabályok azért vannak, hogy tudjuk, hogy mihez képest csináljunk mást. A legritkább esetben működik a szabályok egy az egyben való betartása. Általában rossz film az eredmény, kivéve, ha zsenik a készítők, mint mondjuk a Pixar alkotói. A Némó nyomában, a Szörny Rt. vagy a Lecsó olyan filmek, amikben fel lehet fedezni az összes szabályt és írói trükköt, mégsem közhelyesek. A Pixar írói és rendezői hihetetlenül tehetségesek, legalábbis az említett csodálatos filmek idején azok voltak.
Viszont úgy gondolom, a forgatókönyvírásról szóló könyvek nem bibliák. Nem akarom nagy rendezőkhöz hasonlítani magam, de se Fellini, se Bergman nem olvasott ilyen könyveket. Nem a szabályok betartásától működnek a filmek, hanem attól, ha az alkotónak önálló, saját hangja van, és őszinte intenciója, hogy közöljön valamit. A szabályok még legfeljebb arra jók, hogy segítenek a néző számára fogyaszthatóvá tenni a történeteket. A három felvonásos struktúrát egyébként hellyel-közzel betartom a Kútban, még ha tempóban vannak is benne éles váltások.
Fontos számodra, hogy írd is a filmeket, amiket rendezel? Miben érzed inkább elemedben magad, írásban vagy rendezésben?
Az írás szerintem sokkal nehezebb munka, mint a rendezés. Nem a rendezői hivatást akarom degradálni, de egy filmrendezést meg lehet úszni egy kis szerencsével, mert rengeteg emberen múlik a végeredmény. Előfordulhat, hogy egy tehetségtelen rendező is egészen jó filmet készít, mert jó volt az operatőre, a látványtervező és a színészei. Az írás nem ilyen. Az már inkább olyan, mint az operatőri munka: ha nem értesz hozzá, ha nem jól csinálod, azt észre fogják venni, nehéz lesz elleplezni vagy kijavítani.
Az írás azért is nehéz, mert magányos munka. Még ha írócsapatban dolgozol is, egy ponton akkor is el kell vonulni és egyedül gépelni a szöveget. Egy teljes forgatókönyvet pedig óriási meló megírni. Szeretem csinálni, de minden alkalommal olyan élmény, mintha egy hatalmas hegy lábánál állnék, amit valahogy meg kell másznom. Úgy lehet megcsinálni, ha lépésről lépésre haladunk, mint az alkoholelvonón. One day at a time, egyszerre csak egy napot kell túlélni.
Számodra a Kút és A nyomozó szerzői filmek, amik ugyanarról szólnak, vagy ég és föld a kettő?
Mindkettő többek között arról is szól, hogy én hogyan érzem magam jelenleg, de remélem, túlmutatnak a privát élményeimen és az egómon. Remélem, hogy több értelmezési lehetőséget is rejtenek magukban, legalábbis igyekeztem így elkészíteni őket.
A Kútban szinte szociografikusan ábrázolod a prostitúciót, a négy nőkarakter különböző stádiumait, válfajait testesítik meg.
Nem végeztem különösebb kutatómunkát, de az elmúlt években színházi nevelési előadások keretein belül jártam börtönökben, találkoztam a társadalom margójára szorult emberekkel, és a beszélgetéseken keresztül beleláttam ebbe a világba. A prostitúcióról nem akartam állítást megfogalmazni, ez sokkal nagyobb és bonyolultabb probléma annál, hogy egy ilyen típusú filmben elemezni lehessen. Inkább a férfiak és nők viszonyai érdekeltek. A Kútban mutatok példát arra, hogy vannak nők, akik elhiszik, hogy elég, ha a szexualitáson keresztül kommunikálnak a világgal. Egy másik karakter azokat képviseli, akik egy idő után már megtanulták, hogy ez teljes tévedés, de nincs lehetőségük váltani. Trokán Nóra karaktere pedig annyira élhetetlen környezetből érkezik, hogy számára a nyugat-európai prostitúció egy álommeló, ahol jól bánnak vele.
Persze próbáltam úgy felfesteni a karaktereket, hogy ne direkten és kizárólagosan szóljanak a hátterükről. Nem ítélkezni akartam, nem arról papolni, hogy a prostitúció rossz, se arról, hogy természetes dolog, amit tolerálni kell. 2016-ban nagyon jellemző és általános élethelyzetnek érzem, hogy emberek pénzért kiszolgáltatják magukat másoknak. Ezt mindannyian csináljuk, az átlagember is. A filmbeli lányokat fuvarozó férfiakat is kvázi prostiknak ábrázolom, olyan embereknek, akik a vágyaik rabjai, és morálisan igencsak megkérdőjelezhető dolgokat hajlandóak megtenni azért, hogy pénzük, jövőjük legyen.
A Terápia című HBO-sorozattal töltött évek hatottak arra, ahogy ezt a filmet elkészítetted?
Nagyon is. Ha nem csinálom a Terápiát, akkor a Kút sincs. A verbálisan elmesélt történet ereje nagy hatással volt rám a Terápia két évada alatt. Az HBO sorozatával töltött évek alatt nagyon megragadott, amikor egy karakter csak ül, mesél, és a néző fejben egészíti ki a történetet. Elmesélt történet és a tényleges események összevetésével a valóság mibenlétére kérdezhetünk rá.
A Terápia azért is formabontó, mert forgatókönyvírásból azt tanítják, hogy cselekvéssel, drámásítva mutassuk meg az eseményeket, ne elmeséltessük a karakterekkel. De valahogy mégis működik a verbális mesélés, hat a nézőre. Nem csak a Terápiában, de a Kútban is elmeséltetsz egy-egy történetet a karaktereiddel.
Hol kezdődött a történetmesélés? A tábortűz körül ülő emberekkel, akik közül valaki elmeséli, hogy milyen volt a vadászat. Rajz már korábban is létezett, de ez volt az első színház, az első mozi. A verbális elbeszélésnél kezdődött az ember történetmesélésre való igénye. Az izraeli Terápia első évada elképesztő forgatókönyvírói és színészi bravúr. Amíg nem láttam, én is azt gondoltam, hogy ezekkel a keretekkel (két színész beszélget egy szobában) nem működhet egy film. Lenyűgözött, megirigyeltem. Remek írók szövegeit mondják el kiváló színészek egy szerény rendező és operatőr vezetésével, akik a háttérbe vonulnak, hogy az előbbiek érvényesülhessenek.
Szkriptdoktorként dolgoztál Zomborácz Virág Utóéletén és Topolánszky Tamás Yvan CURTIZ-én is. Mi motivál ebben a szerepkörben?
Őszintén szólva nem tartom magam jó szkriptdoktornak. Mindig el szoktam mondani annak, aki felkér, hogy szerintem tudnának jobb embert is találni, mert nekem van egy ízlés- és gondolatvilágom, és bár el tudom mondani, hogy egy könyvvel mi a problémám, de abban semmiféle objektivitás nincs. Egy szkriptdoktornak nem az a feladata, hogy a saját ízlésére formáljon egy könyvet. Lengyel Balázs például remek szkriptdoktor, aki teljesen objektíven tud hozzászólni a forgatókönyvekhez. Nekem ez nem megy, és egy idő után elkezdem érezni, hogy csak ismétlem magam. Ugyanakkor nagyon motiváló, amikor látok egy forgatókönyvet fejlődni, kinyílni, és nagy ritkán az is megtörténik, hogy egy alkotót sikerül hozzásegíteni egy megoldáshoz, ami abban a formában nem jutott volna eszébe.
A Kút után mit várhatunk tőled a közeljövőben? Dolgozol valamin jelenleg, mik a terveid?
Filmen épp nem dolgozom, de például színdarabot igyekszem írni egy regényből, amit most nem nevesítenék, még a jogok sincsenek nálam. Animációs munkákat is csinálok, amit nagyon izgalmasnak találok. Ahogy az HBO-nál a Terápián dolgozni íróiskola volt, úgy az animációs projekt rendezősuli. Olyan jeleneteket rendezhetek, amiket soha nem lenne alkalmam élőszereplős filmben, mert túl drágák, például akció-szekvenciákat.
A Kút forgalmazója a Vertigo Média
A Kút a Magyar Film Adatbázison