Alfa
Már vetítik a hazai mozik az Albert Hughes által rendezett, őskori környezetben játszódó Alfa című amerikai akciódrámát, melyet többek között remek színészi alakítások tesznek élvezhetővé. E film bőven több egy kedves családi mozinál vagy egy ifjúsági kalandfilmnél – pazar látványvilágú, időtlen és égetően aktuális mondanivalóval bíró, visszafogott léptékű alkotás, mely lassításra készteti a modern kori nézőt.
Albert Hughes filmjei (Veszélyes elemek, A pokolból) rendszerint jó kritikákat kapnak, éppen ezért nagyon bíztam abban, hogy az Alfa sem okoz csalódást. Így is lett. Noha a történet történelmi hitelessége nyomokban megkérdőjelezhető, egy időtlen és szívhez szóló tanulságokkal operáló történet szemtanúi lehetünk röpke 96 percben. A szokottnál kurtább játékidőben nyoma sincs üresjáratoknak, a sztori felépítése logikus, egy percre sem lehet rajta unatkozni, de nem azért, mert annyira pörgős, hanem mert elképesztően látványos, izgalmas és megható.
Az alkotás a 20.000 évvel ezelőtti Európába kalauzol, Keda (Kodi Smit-McPhee) törzsének életébe, szokásaiba, hierarchiájába nyerhetünk bepillantást, ahol „nappal a kövek, éjjel a csillagok vezetik az utat”. A törzs tagjai vadászni készülnek – az öregekhez most először a fiaik is csatlakoznak, akikre – érthető módon – nagy nyomás nehezedik. A vadászat közben egy felbőszített bölénycsorda egyik bikája felökleli a törzsfőnök fiát, Kedát, és egy mély szakadékba taszítja. A társai úgy vélik, hogy nem élhette túl mindezt, hallottnak nyilvánítják, törzsi rítusukkal gyászolják. Keda azonban a zuhanást csodával határos módon túléli, magához tér és nagyon is élni akar: feltett szándéka, hogy komoly sérülései ellenére még a tél beállta előtt visszajut törzséhez és szüleihez. Megkezdődik viszontagságokkal teli útja, melynek során társra is lel: mellészegődik egy sebesült farkas, aki szövetségesévé, később pedig barátjává válik a megpróbáltatások, például a túlélésért folytatott harc és a táplálék megszerzéséért folytatott mindennapos küzdelmek és a rájuk leselkedő természeti veszélyek közepette. A fiú és a farkas közti ismerkedési fázis roppant érdekes, sőt, megható, ahogyan kialakul köztük a fizikai kontaktus, illetve ahogy a vicsorgások és az egymástól való félelem helyét átveszi a bizalom és a gyengéd érintés.
A Kedát megformáló, mindössze huszonkét éves Kodi Smit-McPhee (X-men – Apokalipszis című moziból lehet ismerős) minden idegszálával, mimikájával mesél, játéka rendkívül hiteles, a redukált dialógusok miatt szavak nélkül kell átadnia azt a rendkívüli élni akarást és empátiát, ami karakterében munkál. És át is adja, méghozzá lenyűgöző színészi eszköztárral. A film első felében egy családja után nyöszörgő, sokkal inkább a szívére, mintsem az ösztöneire hallgató fiatal srácot látunk, aki a megpróbáltatásoknak köszönhetően folyamatosan keményedik, s válik hús-vér alfává, vezetővé (az Alfa nevet viselő farkas tulajdonképpen az ő alteregója). Hamar rájön, hogy magára van utalva, s a törzsénél megszerzett tudását kell hasznosítania a túléléshez. Eleinte maga sem hiszi, hogy erősebb, mint gondolná, olyannyira nem, hogy a történet elején képtelen elvágni egy törzse által elejtett vadkan nyakát, de amikor az élet sorra osztja neki a pofonokat, előbújik belőle a harcos-fegyveres túlélő. A sztori tehát több aspektust is rejt: a fentebb említett farkas /kutya és ember közötti baráti kapcsolat kialakulását, valamint a férfivá érést és az akadályokkal való szembenézést.
A film gyengeségeként könyvelhető el, hogy helyenként túl szájbarágós – a „Sose add fel”, „Minden rendben lesz, „A fájdalom veled tart az utadon”, és a „Valahogy életben kell maradnunk” mondatok levesznek valamennyit az alkotás értékéből, valamint furcsának tűnhetnek a következetlen szituációk is. Például arról nem szól a fáma, hogy a kezdetben törött, bedagadt lábú Keda hogyan regenerálódik, s hogyan lesz képes újra futni. Szintén baki, hogy a történet szerint nőstényfarkas vezet falkát (tudomásom szerint alfa-hímek teszik ezt), de az még jobban meglepett, hogy a 20 000 évvel ezelőtti halászó-vadászó-gyűjtögető törzs tagjai folyékonyan beszélnek azon a nyelven, amin a modern ember. Legalábbis a szinkronizált változatban ez a helyzet – a keletkezési körülményeknek utánanézve később megtudtam, hogy a filmet teljes egészében egy őskorit idéző halandzsa nyelven forgatták le.
Akik most e bakikról értesülvén kezdenek elbizonytalanodni abban, hogy jegyet váltsanak-e a mozira, nos, azoknak mondom, hogy egy percet se hezitáljanak, ugyanis az Alfa látványvilága mindenért kárpótol! Martin Gschlacht operatőrnek köszönhetően könnyedén bele tudunk helyezkedni az őskori európai miliőbe, a festményszerű képek IMAX-ben nézve káprázatosak, a flóra és fauna kifejezetten élőnek hat, gyönyörű nagytotálok láthatók a természeti képződményekről, időjárási jelenségekről. A történet és a képi világ oppozíciókra épül: meleg és hideg, sötétség és fény, fent és lent váltakozik, transzcendens sámánvilág és földi küszködés, idősebb és fiatalabb generáció, szív és ész, gyengédség és agresszió, valamint élet és halál „találkozik össze”.
Véleményem szerint az Alfa egy csodálatos és különleges film, mely egyszerre szól gyászról, és újrakezdésről, összetartásról, bizalomról és megszelídítésről, a belső erő felfedezéséről és a haza vezető (átvitt értelemben véve az önmagunkhoz vezető) út során felmerülő nehézségekről. Figyelemre méltó alkotás ez egy olyan korban, amelyben egyre kevesebb szállal kötődünk a természethez, amelyben bűneinkért a globális felmelegedés a büntetés, amelyben sietve, néha egymáson átlépve élünk, amelyben a városi zajok eltompítják belső hangunkat, amelyben lassan szorosabb kapcsolatot ápolunk a pénzzel, mint egymással, s amelyben menedékre nem fák között, hanem betonra épített, műfényt ontó plázákban lelünk. Az Alfa lassításra késztet, töprengésre hív, mondanivalója jó iránytű lehet az utánunk jövő Alfa generációnak, melynek segítségével talán ők majd jobban csinálják a dolgaikat, mint elődeik. Egy szívvel-lélekkel készített alkotás ez, melyet minden korosztálynak ajánlok, és mely a maga egyszerűségével, csodás képi világával, pontosan adagolt mély- és csúcspontjaival, valamint reménysugaraival befészkelte magát a szívembe.
Az Alfa a Magyar Filmadatbázison
