Interjú Kerekes Barbara színésznővel
A filmszínészettel akkor találkoztam előszőr, amikor megnéztem az Éhezők viadalát; akkor tudatosult bennem, hogy ez egy igazi szakma.
Kerekes Barbara
Mesélj, kérlek, a színházzal, a színészettel való első találkozásodról!
A filmszínészettel akkor találkoztam előszőr, amikor megnéztem az Éhezők viadalát, akkor tudatosult bennem, hogy ez egy igazi szakma, ami nem csak abból áll, hogy sírunk és szerelmesek leszünk, hanem van egy igazi sztori, amit csak eljátszának az emberek, de mégis olyan, mintha abban a pillanatban benne élnének.
A színházzal már gyermekkoromban is találkoztam, az első előadás, amire emlékszem, és nagy hatással volt rám, az a Dzsungel könyve, Nagy Regina rendezésében, majd hét évvel később játszottam is benne, mint farkas, majom, őz és asszony, a Harag György társulatnál, akik önkéntességre való jelentkezést hirdettek. Itt előszőr egy szilveszteri előadásban voltam statiszta, és ezzel párhuzamosan az iskolában készültünk egy jótékonysági előadásra, emiatt elkértek órákról, így délelőtt az iskolai előadást próbáltam, délután meg a színházba mentem próbára. Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy ennek így van értelme, és bárcsak ezt csinálhatnám egész életemben. És akkor rájöttem, hogy ez egy opció, választhatom ezt is.
Édes Anna
Tehát volt egy konkrét elképzelésed, hogy milyen lesz a színészszakma. De milyen elvárásokkal érkeztél a színésziskolába, és ehhez képest mit adott neked?
Nagyjából hasonlónak gondoltam, mint amilyen valójában volt. Volt egy elképzelésem a tehetségről, és hogy csak a tehetséges emberek érvényesülnek, és amikor találkoztam Kozival (Kozma Gábor Viktor, a végzős harmadév vezető tanára – a szerk.) és azzal, hogy ő mit képvisel, az segített, hogy megértsem, hogy erre nem kell figyelnem, az a fontos, hogy foglalkozzak az adott kihívásokkal. Ekkor találkoztam a tréningekkel, mert előtte még nem is hallottam erről. Elsőnek a viewpoints technikával foglalkoztunk, majd ezután a Csehov-technikával ismerkedtünk, majd a suzukival zártuk a másodévet. Utólag is nagyon hálás vagyok Kozinak, hogy ilyen tudást adott a kezembe.
Harmadéven már nem tréningeztetek, hanem előadásokat raktatok össze. Ezekben segítettek az előző két évben átvett tréningek?
Tudatosan nem használtam őket, de utólag visszagondolva, voltak olyan részek az előadásban, amit tréningekkel oldottam meg. Például az inspirációim sokszor képek voltak, azok segítettek. Volt olyan helyzet az Édes Anna című előadásban (rendező: Bélai Marcel), ahol azt olvassák a levélben, hogy Jancsi meghalt, és én azt alkalmaztam, hogy megszoroztam a többiek idejét kettővel, tehát kétszer lassabb lettem, mint ők. Az idővel játszottam és a figyelemmel, mert ez volt az egyetlen fegyverem ebben az előadásban, ezt érzem.
Milyen nehézségekkel találtad szembe magad az Édes Anna próbafolyamatában, Annaként?
Az első, második rendelkező próbán kezdtem megérteni, hogy én másként vagyok megfogva, mint a többi karakter, és utána még néhányszor éreztem ennek a nehézségét, de bíztam Marciban (Bélai Marcel, rendező – a szerk.), hogy majd később meg fogom találni magam az előadásban, ami így is lett. Az elején nem értettem, hogy mi a célja Annának, de ahogy haladtunk előre, ez változott, és elkezdtem szeretni. Jó néhány előadás után tudatosult bennem, hogy drukkere voltam a többieknek, és az nehéz volt, hogy ne menjek velük, és az ő energiájukat ne vegyem át. Volt olyan természetesen, hogy néhány bakiba belenevettem, de igyekeztem beleépíteni, és úgy kezelni, hogy bár megtörtént, és mentem tovább.
Hanna & Flóra Fotó: Makkai Márk
A próbafolyamat és akár az előadások alatt is, jelen volt a regény? Használtad, újraolvastad?
Nagyon sokat segített a regény. Minden olyan mondat ki van emelve szövegkiemelővel, ami jellemzi Annát, így nem kellett keresgéljem, csak újraolvastam ezeket, és ott voltak velem, a fejemben. Megtanultam a dalt, amit Anna énekel, „Pénteken este…”, és volt, hogy ez ment a fejembe, főként a Jancsival közös jelenetekben, hisz ő a regényben ezt akkor énekli, amikor szerelmes Jancsiba. Nagyon izgalmasnak találtam, hogy ez az én titkom, hogy előadás közben eszembe jut, hogy Anna fut a réten, elmegy a moziba vagy ott alszik a tyúkkal.
Miközben még műsoron volt az Édes Anna, szerepeltél a Hanna & Flóra (rendezte Nagy Marci) kisjátékfilmben. Volt bármilyen hatással a játékodra, hogy az előadások tömkelegét megszakította egy forgatás?
Eszembe jut Marcinak (Bélai Marcel – a szerk.) az a mondata, hogy „Ez nem film!”, mint instrukció. Azt hinné az ember, hogy segített, de igazából nem. Teljesen más, amikor filmben vagyok, akkor minden energiámat a partneremre irányítom, ha van partnerem, úgy, hogy az egész összpontosuljon a kamerának, hisz a filmnek van egy mini gyűjtőpontja, ami mindent vesz, így elég nem játszani, mert minden látszik. Az Annában ennek az ellentéte van, de mégsem, mert ugyanabban a visszafogott játékstílusban kell játszanom, csak nem azt a pici pontot kell elérjem, ami a kamerának a lencséje, hanem az egész nézőteret. Tehát ugyanaz a visszafogott játékstílus, csak nyitva kell legyen. Sokszor nehéz volt, hogy kicsiben játszom és nagyban kell látszódnia.
Hanna & Flóra Fotó: Makkai Márk
Nagyon közhelyes, de így, a kolozsvári egyetem vége után, mik a jövőbeli terveid?
Hosszú távú terveim nincsenek. Most kicsit elengedtem a munka körüli szorongást, és engedem, hogy jöjjön, aminek jönnie kell. Mindenképp szeretnék dolgozni és új, másfajta színházakat is kipróbálni. A legközelebbi esemény, ami meghatározó lehet, az a Filmtett-tábor, de annál tovább most még nem látok.
(A Filmtett-tábor végezetével úgy érzem, hogy meghatározó volt, és hálás vagyok, hogy részese lehettem.)
Ha bárkit választhatnál a világon, akinek egy napig a bőrébe bújnál, akkor kit választanál?
Biztos, hogy olyan nő szeretnék lenni, aki tele van önbizalommal, és ezt élvezni egy napig. Például Meryl Streep bőrébe szívesen bújnék, de akár olyan fiatalabbéba is, mint például Zendaya. Azért szeretném, hogy olyan nők bőrébe bújjak, akiknek nagy önbizalma van, mert úgy gondolom, hogy akkor megkapnám a matematikai kódot arra, hogy ezt hogyan tudnám én is csinálni. Az önbizalom által a nőiesség az, amire szívesen rákapcsolódnék, azt hiszem, a csere azon az úton segítene, amin jelenleg is vagyok, hogy szeressem és elfogadjam magam.
