XI. Friss Hús Budapest Nemzetközi Rövidfilmfesztivál
Ha egy filmfesztivál attól jó, hogy változatos filmeket mutatnak be, akkor az idei Friss Hús egy remek fesztivál lett. Értem ezalatt azt, hogy a honi rövidfilmek idei palettája az alkotói szándék szerint volt sokszínű, nem a minőséget illetően.
No, persze, óriási túlzás lenne azt állítani, hogy nem voltak jobban és kevésbé jobban sikerült alkotások, de ezek messze döntő többsége mégiscsak maradéktalanul működőképes volt, azaz tökéletesen ráhúzható volt a ‘film’ szó, ami (ha az ember kicsit is ismeri a filmkészítés nehézségeit) tudja, hogy (elsőfilmeseknél) már önmagában érdem. Továbbá a differenciált minőséget, úgy gondolom, az is nagyban befolyásolta, hogy milyen korosztály készítette az adott filmet, mert lássuk be, más kvalitással rendez, aki már a harmincas évei közepét tapossa (és már van mögötte filmkészítési tapasztalt esetleg más szerepkör által), mint, aki mondjuk a húszas évei elején jár. Ezen a fesztiválon, pedig bizonyos mértékig ezt is fontos figyelembe venni, hiszen korosztályuk tekintetében egészen széles spektrumon helyezkedtek el az alkotók.
A fesztivál utolsó napján megrendezett díjátadón elismert filmek azonban, úgy gondolom, maximálisan kiérdemelték a ‘legjobb’ címkét, nem csak itt, és nem csak az első filmes kereten belül, hanem bármely más porondon is.
Mielőtt azonban a díjazott filmekről szólnék, fontos kiemelni, azokat a filmeket, amik nem kaptak díjat, de figyelemre méltó darabok voltak.
Ilyen volt a Nyugalom megzavarására alkalmas című film Dóczé Péter rendezésében, mely egy négy fős család nyaralásának két napját mutatja be. Rövid idő alatt a családi ellentétek, gyermek-szülő kapcsolatok, a túlzott elvárások és megfelelési kényszerek pokoli aspektusai egymásnak feszülnek és a látszólagos idilli családkép kipukkad. A finoman, lassan, remek tempóban megjelenített (verbálisan) abuzív apa-fia kapcsolat végpontja, egy gyötrelmes kicsapódás lesz, a fiú eltitkolt, beteges hajlamainak felszínre kerülése, amivel az egész családnak szembe kell néznie és minden egyes tagnak önvizsgálatot tartania.
Györgyi Anna a Nyugalom megzavarására alkalmasban
Hasonlóan remek film lett a szintén családi viszonyokat boncolgató Pragma, Szelestey Bianka alkotása, ami egy születésnapi családi összejövetelen kibontott, transzgenerációs, öröklött viselkedési formák ellen lázadó fiatal nő nehézségeiről szól. A bulimiás főszereplő gondolat- és érzelemvilágát expresszív módon megjelenítő családi vacsora, az ételek egyszerre elidegenítő és ínycsiklandó fényképezése és megjelenítése, pont annyira kontrasztos, mint a szeretet-gyűlölet spektrum a családi kötelékeken belül. A remek fényképezés és forgatókönyv mellett Juniki Noémi és Láng Annamária kettősének színészi játéka erősíti a filmet.
Csihar Arion és Belső Marcell SÁTÁN című filmje korunk nagysikerű art-horror-thriller műfajiságába illeszthető leginkább. A remekbeszabott, izgalmakban bővelkedő, mégis a rémületnél és borzongásnál mélyebb értelmezési tartományt életre hívó alkotás, talán a legszebben fényképezett film volt a fesztiválon, mely kiegészülve a színészi gárda remekelésével – Patkós Márton, Nagypál Gábor, Ónodi Eszter, Vilmányi Benett – az egyik legszórakoztatóbb darab lett.
Ónodi Eszter a SÁTÁN című filmben
A negyedik nagy (nem díjazott) kedvenc pedig Cibulya Nikol Mária Terézia szül című filmje. Bevallom számomra eddig ismeretlen fogalom volt a nyilvános szülés, de hát mire nem jók a filmek. A konkrét esemény köré – azaz Mária Terézia megszüli (a későbbi) II. Józsefet – épített film, nem csak a (pont Mária Terézia által később eltörölt) szokatlan régi társadalmi szokást jeleníti meg, hanem szépen kibont egy fejlődéstörténetet is. Mária Teréziából – a díszes főúri társaság által végignézett – szülés alatt lesz igazi és keménykezű uralkodó. Az anyaság és a királyi felelősség kettőse fonódik össze és edzi a királynőt méltóvá rangjához.
Most pedig kitérnék a díjazott filmekre, melyek a különböző kategóriákban, az arra méltó alkotókhoz kerültek.
A diákzsűri díját Nagy Ádám Valóság Filtere nyerte, mely témájában valóban a fiatalabb generációt szólítja meg, nem is akárhogyan. Az influenszer generáció „mindig mosolyogni kell” követelményébe belefáradt Zoé (Varga Fekete Kinga) kettős életét bemutató film társadalmi küldetéssel, remek színészi teljesítménnyel és egy őszinte kritikával rendelkezik a korszellem egy meghatározó, ambivalens aspektusáról.
Varga Fekete Kinga a Valóság filterben
Már be sem kell mutatni a legjobb magyar animációs film díját megkapó Buda Flóra Annát és a 27-et, lévén a rendező filmjét nemrég díjazták a legjobb rövidfilm kategóriában Cannes-ban. Igen, a film pont annyira jó, mint a díjak, amiket kiérdemelt. A szülőktől elköltözni nem képes, mamahoteles generáció nehézségeinek, útkeresésének, egzisztenciális problémáinak őszinte vallomásáról szóló alkotás pont annyira vicces, mint komoly, annyira gyönyörű, mint zavarba ejtő. A film hipnotikus képi és hangzásvilága, azaz az első másodperctől magába szippantó atmoszférája, a kortárs létállapot kicsúcsosodása és animációs görbe tükre.
A két különdíj is jó helyre ment. Az egyiket a fergetegesen vicces és sziporkázó A szív kertje animációs film nyerte, a másikat a párkapcsolati bizalmatlanságról szóló, az egyre növekvő, paranoid feketelyukká hatalmasodó féltékenységet megjelenítő Az úszó című film.
Magyar Játékfilmrendezők Egyesületének különdíját a Farkas Marcell Sárkánykora nyerte, mely egy szürreális elemekkel tarkított, szerelmi utazásra invitálja a nézőt.
A Nikó című film két díjat is besöpört. A legígéretesebb 30 év alatti rendező díjat Korom Anna nyerte, a legjobb színészi alakítás díját (amiből összesen kettőt osztottak ki), Székely Rozi. Az anya és háziasszony szerepbe végletekig belefáradt Nikó idegösszeomlásáról szóló film érzékenyen jeleníti meg a nők szerepköreinek még (sajnos) mindig aktuális, társadalmunk által sztereotipizált problematikáját.
Elérkeztünk az utolsó díjazott filmhez, az Affrikátához, mellyel Gyimesi Anna a legjobb magyar élőszereplős film díját érdemelte ki, Kováts Adél pedig a legjobb színészi alakításét. Ez a film valóban a legjobb alkotás lett a fesztiválon, sőt, azt kell mondjam, hogy az egyik legjobb rövidfilm, amit valaha láttam életemben. Az Affrikáta olyan gondolati és érzelmi síkra tereli a nézőt, amire csak nagyon kevés film képes. Rendkívül sokrétű alkotás, mely négy ember összefonódásának és pszichikai dinamikájának páratlan hitelességű és érzékenységű prezentálása. A filmművészet csúcsa ez, kérem. Nagyon sokszor újranézős darab.
Csutak-Hoffmann Kinga és Kizlinger Gréta az Affrikátában
Mind a hét versenyfilm-blokk kínált valami izgalmasat és újszerűt a fiatal alkotóktól. A kisebb hullámvölgyek ellenére sem távoztam soha csalódottan a nézőtérről. Ha meg az ember végignézte mindegyik filmet, akkor tényleg olyan csodálatos utazásokban lehetett része, mint a cikkben kiemelt darabok.
