Fésős András: Magasmentés
Az idei első igazán hideg téli estén ültem be a Művész Artmoziba. Azt már sejtettem, hogy ez a film nem fogja feldobni az ilyenkor jellemző, borús hangulatot. Műfaj: dráma, téma: öngyilkosság. Hídról leugró emberek, mint Arany Hídavatásában. Tudtam, nem lesz könnyű ez az este. Szeretem a nyomasztó filmeket, ha a lélekhervasztó hangulathoz igazi tartalmi mélység és művészi megoldások társulnak.
Magasmentés
A Magasmentés hőse Félix Sándor tűzoltó parancsnok, aki hóban-fagyban-esőben rendíthetetlenül menti az életüket megunt embereket. Hidak pilléréről, panelházak tetejéről. Ő az „öngyilkosokkal suttogó”. Bár nem pszichológus, valahogy sikerül lecsalogatnia a delikvenseket. Akikből egyre több van. A városban már-már apokaliptikus körülmények uralkodnak, megállíthatatlanul szakad az eső. Már ebből sejtenem kellene, hogy itt valami földöntúli szál is lesz. Ám még akkor sem gyanakszom, mikor egy nő valami más dimenzióba akarja belevetni magát a halálos ugrással. Bolond szegény, gondolom.
Víz. A négy fő elem egyike. A víz uralja a filmet. Az eső, a Duna, víz, mint dimenziókapu, majd a halászok sellőmeséje is előkerül. Értem is meg nem is. Nekem innentől hibádzik a történet. Sellő, az elérhetetlen, halfarkú nő.
Kiderül, hogy a Félixnek volt egy felesége, aki balesetben hunyt el, és akiről férje még mindig nem tud beszélni. Inkább próbálja minél több ember életét megmenteni, hogy szabaduljon a lelkiismeret-furdalástól. (Hogy ez miért van, nem lövöm le, tessék megnézni a filmet.) A lelkiismereténél már csak fia, Kristóf üldözi kétségbeesettebben. Egy olyan banda tagja, akik az öngyilkosságokat videóra veszik és eladják a bulvársajtónak. Kegyeletsértés magasfokon. Innen jutunk el a mozi végére oda, hogy apa és fia együtt ülnek egy hídpillér tövében. Nem semmi látvány, legalább valami, ha már a film – a hidak monumentális képének ismétlésén kívül – szűkölködik a látványelemekben.
Jelenet a filmből: Bogdan Dumitrache, Börcsök Olivér
A lelkiismereti kérdés egy másik, sokkal kérdésesebb aspektusa, hogy mennyiben van beleszólása egyik embernek a másik életébe. Ha meg akarnak halni, nem kellene inkább hagyni? Egy bulvárműsorban viccesen megkérdezik a híres mentőtől, hogy azt is megmentené-e, akiből sorozatgyilkos vagy diktátor lesz. Megmentené. Mert nem ítélkezik. Mint egy isten.
Próbálja egyben tartani egyik mentettje házasságát, hazudik a férfinek felesége viszonyáról. A nő azt mondja, el kell válniuk, különben nem éli túl. És nem is éli. (De ismét hagyjuk a spoilert, bár nem nehéz kitalálni). Hősünk akciófilmbe illő helyzetben, összekötözve találja magát. És még mindig, beragasztott szájjal, utolsó erejével is menteni akar. De kell-e menteni? Nem a családban kellene először rendet tenni?
Mikor úgy dönt, abbahagyja, közlik, hogy saját gyereke van a hídon. Kristóf azért tette ezt, hogy – anyja halála után először – rendesen beszéljen az apjával, akit csak „azok” érdekelnek. És beszélnek. Happy end.
Mégsem érzem, hogy feloldották volna bennem a feszültséget. Számomra maradtak elvarratlan, és szövetidegen szálak. Mintha az alkotók nem tudták volna eldönteni, melyik irányba vigyék el a sztorit. Ettől függetlenül érdekes etikai felvetésekkel és különleges hangulatvilággal dolgoznak.
Egyszer nézhető, azoknak ajánlom, akik kedvelik a lélektani drámákat, és akik nem zuhannak egykönnyen depresszióba (sem máshova).
