Fájdalom és dicsőség
Pedro Almodóvar öreges és múltba révedő filmet rendezett az öregedésről és a múltba révedésről, avagy a Fájdalom és dicsőség a rendező eddigi legszemélyesebb filmje, de éppen ez a hitelesség adja a fő vonzerejét.
Antonio Banderas és Nora Navas
Salvador Mallo (Antonio Banderas) veterán filmrendező, aki már évek óta nem alkotott semmi újat. Számos betegsége miatt legszívesebben ki sem mozdul félhomályos lakásából, azonban egy korai sikerének felújítása okán kénytelen feleleveníteni egy régi barátságát, ez pedig megnyitja az utat az egykori szerelmek, gyerekkori emlékek felidézéséhez is – egyben pedig ahhoz, hogy Salvador újra rátaláljon önmagára.
Könnyű párhuzamot vonni Salvador Mallo karaktere és Pedro Almodóvar személye között: a Fájdalom és dicsőség önéletrajzi ihletése tagadhatatlan, de legjobban a filmben is elhangzó autofikció szó írja le a legjobban az élményt. Fikció, tehát nem feltétlenül kell azon agyalnunk, hogy a hivatkozott figurák és alkotások kiknek és miknek feleltethetők meg a rendező életéből, a párhuzamok nem ilyen konkrétak, és Almodóvar is inkább egy abszrakt érzést próbál megfogalmazni.
Első látásra ezzel nehéz is mit kezdenünk. Ugyanis Salvador múltjának epizódjai némiképp összefüggéstelenül és alkalmasint dramaturgiai cél nélkül merülnek fel, nem világos, a film hova tart, milyen kérdésekre keresi a választ, nincsenek benne drámai döntések, látványos fordulópontok. A főszereplő napjai az emlékkel egybefolyva hömpölyögnek előttünk, és sokszor Salvadorhoz hasonlóan mi sem tudjuk, hogy miként helyezzük el az összképben az egyes mozzanatokat.
Ugyanakkor ez a hatás minden bizonnyal tudatos. A Fájdalom és dicsőség lehet, hogy sokszor lomha, szétszórt, darabos, mostohán bánik a mellékkaraktereivel, de témáját nézve ebben tökéletesen önazonos. Hiszen egy idősödő ember visszarévedezései sem törődnek a narratív szerkesztés szabályaival, emlékei össze-vissza kalandoznak, és maga sem tudja, hogy milyen következtetést vonjon le saját élettörténetéből. Ennek megfelelően valószínűleg Almodóvarnak sincs határozott elképzelése azzal kapcsolatban, hogy milyen benyomást fognak ránk tenni a látottak, ő pusztán feltárja a lelkének egy részét, a többit pedig ránk bízza.
Meglepően visszafogott, szikár alkotást láthatunk, még a rendezőre sokszor jellemző melodrámának sem találni nyomát benne, a humor sem annyira hangsúlyos, és leginkább néhány jelenetre szorítkozik. A Fájdalom és dicsőség „autofikció” létére a lehető legőszintébb vallomás mozgóképként megfogalmazva, és mindent erre a bensőségességre tesz fel. Érezzük, hogy Salvador kétségei, vágyai, megbánása egy az egyben Almodóvartól származnak, és ebből a szempontból mindegy is, a rendező éppen milyen eszközökhöz nyúl.
Jellemző az egész filmre az a szakasz, amikor Salvador egyik színész barátja felfedezi a főszereplő egyik régóta rejtegetett önéletrajzi írását, és megkéri, hadd adja elő monodrámaként. Salvador azt a feltételt szabja neki, hogy meg se említse a nevét, de hiába próbálja kivenni magát a produkcióból, egy fehér vászon előtt, egy üres színpadon, egy másik személy szájából, a neveket megváltoztatva is megrendítően személyes és érzelmes vallomás marad. Ugyanígy, bár Almodóvar is egy kitalált karakter mögé bújik egy játékfilmben, ebben semennyi megjátszás és máz nincs.
Ehhez persze – az analógiánál maradva – kell egy olyan színész-alkotótárs is is, mint az ő esetében Antonio Banderas, aki élete egyik legjobb alakításával hálálja meg, hogy pályafutása során immár nyolcadszorra esett rá a rendező választása. A Banderas által megformált Salvador Mallóban egyszerre él ott a mogorva öregúr, a gondoskodásra vágyó gyermek, az új impulzusokra vágyó kiégett művész, azonban az ő interpretációjában ez mégsem szélsőséges vagy ellentmondásos.
A Fájdalom és dicsőség tulajdonképpen egy tökéletes elégia, utolsó film, de végkicsengése alapján Pedro Almodóvarnak esze ágában sincs búcsút venni a filmkészítéstől. Hiszen ez a történet pont azt is jelképezi, hogy attól még nincs vége az életnek, mert valakinek a múltja már jelentősebb, mint a jövője.
A Fájdalom és dicsőség a Magyar Filmadatbázison
