Egy szép reggelen
Az Egy szép reggelen legfőbb erénye abban rejlik, hogy nincsenek túlzott ambíciói. Egy nő édesbús történetét meséli, mégpedig úgy, ahogy arra manapság csak Mia Hansen-Løve képes.
Legyen szó a kamaszkori érzelmek elementáris erejéről (Viszlát, első szerelem) vagy egy középkorú nő megpróbáltatásairól (Az eljövendő napok), a francia rendező filmjeiben van valami egészen különleges disszonancia. Hansen-Løve történetei a mágikus realizmusra emlékeztető módon (és olyan nagy elődöket megidézve, mint Éric Rohmer vagy Olivier Assayas) könnyedek és súlyosak egyszerre, miközben az alkotó a karakterei felé mindig végtelen empátiával fordul. Figurái a világra nyitott felső középosztálybeliek, akik viszont a magánéletben épp ugyanolyan problémákkal küzdenek, mint bárki más.
A Bergman szigete reflexív kitérője után Hansen-Løve most visszatért oda és ahhoz, amit a legjobban ismer. A helyszín Párizs, a műfaj pedig az az értelmiségi melodráma, amit a kortárs filmben rajta kívül senki nem tud ennyire autentikusan művelni.
Az új film főhőse Sandra (Léa Seydoux), aki férje halála után egyedül neveli kislányát, miközben demens és vak apjáról is gondoskodnia kell. Egy napon azonban összefut régi barátjával, Clément-nal (Melvil Poupaud), kettejük találkozásaiból pedig hamar viszony alakul ki, amit nehezít, hogy a férfi nős, és kezdetben nem is tervezi elhagyni családját. Sandra idővel egyre nehezebben egyensúlyozik a különböző kihívások között, az összeomlás azonban nem következik be.
Léa Seydoux, Melvil Poupaud és Camille Leban Martins
Ennek oka pedig, hogy Mia Hansen-Løve ezúttal kifejezetten optimista filmmel jelentkezett. Persze ez nem az a fajta optimizmus, amit az önsegítő könyvekben látunk, a rendező inkább arra hívja fel a figyelmet, hogy a nehézségek után mindig jön valami jobb. Épp amiatt a film nem nevezhető tisztán realistának: bár problémáit kétségtelenül a valóságból meríti, azokban nem merül el igazán, nem válik szociológiai igényű tanulmánnyá. Bár megjelennek például az idős hozzátartozó elhelyezésének nehézségei, valahogy mindig megjön a megoldás, a főhős kislánya pedig nemcsak elfogadja, de örül is az új mostohaapának.
A cél azonban nem is a mélyfúrás: az Egy szép reggelen egy érzést akar elkapni, annak a tünékeny mivoltát, amikor bár valójában minden rossz, mi mégis boldogok vagyunk. Ez a világ pedig a remek zeneválasztás, valamint a finom, már-már költői operatőri munka miatt lesz még otthonosabb. Persze a film e tekintetben sem hoz igazán újat: a közelik, a tükröződő felületek alkalmazása, a test esztétizálása jól ismert eszközök mind Hansen-Løve-nál, mind a francia szerzői filmben.
Odáig tehát nem merészkednék, hogy kiemelkedő mozinak nevezzem az Egy szép reggelent, azt viszont egészen nyugodtan kijelenthetjük, hogy kevés olyan film készül manapság, ami ennyire koncepciózus az első jelenettől az utolsóig, és nem vállalja túl magát. Épp emiatt, illetve a csendes életigenlés nyomán válik nagyon kellemes filmélménnyé a főszereplő küzdelme.
És ami talán még meglepőbb, hogy a mozinak ízléses, pillanatokra sem tolakodó humora is van. Sandrának a testvérével és az anyjával is kifejezetten jó a dinamikája, utóbbi szélsőséges politikai aktivizmusa pedig a film legszellemesebb, a valóságra is okosan reflektáló szála.
A melodrámai elemeket már részletesen kitárgyaltuk, de ahogy említettük, Hansen-Løve történetei tradícionálisan értelmiségi közegben játszódnak, és ezt a fajta kulturális beágyazottságot az alkotó most sem veti le magáról. Sandra keresett tolmács (remekül épített ellentéte a filmnek, hogy a nő a szakmájából adódóan nyelvekkel foglalkozik, magáról, az érzéseiről mégis nagyon nehézkesen kommunikál), apja pedig filozófiaprofesszor, aki számára legnagyobb tragédiát az jelenti, hogy elveszíti a kapcsolatot a saját elméjével. A nőnek pedig ezért válik kiemelten fontossá, hogy megőrizze apja könyvtárát, jegyzeteit, épp csak elkezdett önéletrajzát, hiszen szeretné, ha egy egész élet szellemi munkája nem veszne kárba.
Mindennek közepén pedig ott van Léa Seydoux, aki kapcsán a külföldi sajtó karrierdefiniáló alakításról beszél. És nem is véletlenül, hiszen ebben a filmben nagyon mást látunk tőle, mint amit megszokhattunk: delejező szőke haját rövid barnára cserélte, és ezúttal nem az intellektuálisan is vonzó szeretőt, a valódi femme fatale-t hozza, hanem egy olyan nőt, aki úgy nyilatkozik magáról, hogy már elkönyvelte az érzelmi élete halálát. Nehéz Seydoux alakításáról nem közhelyesen véleményt mondani, ezért inkább egy momentumot emelnék ki. Sandra egyszer a buszon ülve kap üzenetet Clément-től, és először elmosolyodik, majd szépen lassan elkezd zokogni. Bár egy nagyjából egyperces szekvenciáról van szó, Seydoux úgy járja végig az érzelmek teljes skáláját, ahogy tényleg csak a legnagyobbak tudják.
Úgy járja végig az érzelmek teljes skáláját, ahogy csak a legnagyobbak tudják
Bár halálról és szenvedésről mesél, az Egy szép reggelen világában mégis nagyon jó elmerülni, szabadulni pedig nemigen akarunk. Azt hiszem, valami ilyesmi lehet a művészet célja, és ebben rejlik Mia Hansen-Løve zsenialitása.
Egy szép reggelen a Magyar Filmadatbázison
