Interjú Buvári Tamás rendezővel
Megjelent a SzeretFilm Stúdió gondozásában A másik érintése című Buvári Tamás film. A történet egy emberi érintéstől mentes világot fest meg, ahol egy bizonyos vírus képtelenné teszi az embereket arra, hogy megérintsék egymást. A disztópia, mint negatív utópia egy családon keresztül keresi a választ arra, miért is nem kell érintés hiánnyal élni. A rendezőt, Buvári Tamást kérdeztük a film elkészítésének körülményeiről, a történetről, s arról, ma hogyan viszonyul az ember a másik ember érintéséhez…
Buvári Tamás és Tóth Zsolt
Honnan jött az alap-kiindulópont?
Régi ötletem volt megteremteni ezt az érintés nélküli világot. Először egy sci-fi filmforgatókönyvet írtam, amelyben egy veszélyes, halálos vírus terjedt érintésen keresztül. Hét-nyolc évvel ezelőtti történetről beszélek, be is adtuk a tervet a Filmalaphoz, de sajnos nem támogatták. Utána írtam egy regényt, ahol már fellelhetőek a film egyes mozzanatai. Ilyen például az orvos főszereplő, akinek táncművész a felesége. Szintén azonosság, hogy a feleség nem tud teherbe esni, és mesterséges úton lesz gyerekük.
E miatt a vírus miatt – a regényben – az emberek nem érintik meg egymást, hiszen a bőr a kapuja a fertőzés terjedésének. Aztán a film kapcsán elgondolkodtam, hogyan lehetne érdekesen kérdéseket feltenni, és akkor jött a felismerés, hogy milyen szokásaink is vannak az érintéssel kapcsolatban.
Pontosan mire gondolsz? Úgy érzed, van mit orvosolni?
Igen. Rögtön a születésnél kezdődik. Sajnos sok esetben kicsit sem traumamentes a szülés-születés. Az újszülöttet mindenféle gyöngédség nélkül a kezénél, lábánál fogva a neonfénybe teszik, elragadják az anyától. Legalábbis régebben így volt. Frédérick Leboyer A gyöngéd születés című könyvében szépen kifejti, milyen módszerek vannak arra, hogy komfortos környezetbe érkezzenek a picik, és később sem mindegy, hogyan alakul az intimitás a gyermekkel. Amikor kamaszodik, ritkulni kezd az érintés, pedig nyilvánvaló, hogy abban a korszakban is jóleső lehet az ölelés. Mégis azt látom, hogy az emberek, a családtagok könnyen eltávolodnak egymástól. Eltelik egy nap, és fel sem tűnik, hogy hozzá sem értél a párodhoz. Szerintem ezek komoly problémák, noha keveset beszélünk róla.
Trokán Anna és Orbán Levente A másik érintése c. filmben
Te milyen példát láttál és tapasztaltál a szüleidtől?
Akadnak feldolgozásra váró dolgok, és vannak feldolgozott tapasztalatok is. Úgy érzem, amikor én a hetvenes-nyolcvanas években gyerek voltam, kissé más nevelési kultúra uralkodott. Poroszos és tekintélyelvű volt. Sokan magázták a szüleiket, ami plusz távolságot jelentett. Szó sincs arról, hogy ne kaptam volna szeretet, csak azt mondom, hogy az akkori trend más volt. Sokan úgy hiszik, hogy most átestünk a ló túloldalára, és a gyerek irányítja a szülőt. Én szabadságszerető vagyok, nekem nem feltétlenül világom a szigor. A saját gyerekeimnél figyeltünk arra, hogy ne alakuljon ki tekintélyelvű viszony, és ez intellektuális szinten is értendő. Testileg és lelkileg is ügyelünk arra, hogy őszinte legyen a kapcsolatunk, és hiába nagyobbak már, például hosszan öleljük egymást, amikor találkozunk, vagy amikor nap mint nap hazaérnek.
Ha jó értem, pont az ellentétét adod tovább, mint amit kaptál.
Mondhatjuk, mások a szokások. Nálunk nem akar senki gyorsan túlesni az ölelésen, hogy szabaduljon. Vannak ismerőseink, akik viszont irtóznak mások érintésétől. Szóval felmerülnek kérdések. Végül a filmtervet módosítottam arra, hogy nem érintéssel tejed a vírus, hanem az a vírus következménye, hogy nem tudsz érinteni. Borzasztó állapot. Egyébként a munka bőven a Covid előtt kezdődött, vígan jártunk össze Sándor Pál rendezővel, sokat beszélgettünk a filmtervről. Be is akartam adni a pályázatot, de úgy gondoltam, ha ezt is visszadobja a Filmalap, egyszerűbb független módon összekalapálni a költségvetést. A történetre visszakanyarodva: a cél az volt, hogy valamiféle választ is adjunk a nézőknek a testi és lelki diszharmónia orvosolására. Az apának és fiának egy utazáson kell részt venniük, hogy rendbe jöjjenek. Ennek során számos családi titokra, elhallgatásra derül fény. Különös a történet, miközben egyszerű is: csak akkor kelhetnek át a túlsó partra, ha feldolgozták, amit fel kellett dolgozni.
A rendező színészeivel, Trill Zsolttal és Orbán Leventével
A munkásságodból úgy tűnik, különösen foglalkoztat a család, és hogy mennyit tudnak egymásról a tagjai.
Igen, ha megfigyeljük, a szüleinkről – jó esetben – még sok mindent tudunk, a nagyszülőkről már egyre kevesebbet, de a dédszülőknek talán még a nevüket sem ismerjük. Mi nagyon figyelünk arra, hogy sokat beszélgessünk a gyerekekkel, noha az utóbbi évek bizonytalan gazdasági környezetében nem könnyű létezni. Az egzisztenciális kényszer azt eredményezi, hogy mire mindannyian végzünk a napi munkával, és késő este hazaesünk, már alig van erőnk beszélgetni. Talán a kiszakadás segít, pont, mint a filmben. Csak mi vagyunk. Se telefon, se munka. Tavaly például a feleségemmel három nap alatt elsétáltunk Veszprémből Zalaszentgrótra. Ez nagyságrendileg nyolcvan kilométer. Jó lenne, ha ez a távolság nőhetne. A nagyszüleim 1945-ben két lovasszekérrel menekültek Salzburgba. Onnan, ahol most mi is élünk: Bándról. Tervben van, hogy mi is megtegyük ezt az utat.
A másik érintésében nem a szöveg dominál, sokkal inkább a képek. Miért választottad ezt a formanyelvet?
Az általam rendezett filmekben nem szokott túl sok dialógus lenni. Inkább különböző hangulatú képekkel, arcközeli felvételekkel játszom. Ugyanakkor az a kevés párbeszéd reményeim szerint erősre sikeredett, szinte patikamérlegen mértük ki, hogy minél feszesebb legyen. A párbeszédek egyre több dolgot lebegtetnek fel a múltból, mindig kicsit okosabbak lesznek a szereplők, ami a családi történéseket illeti. Az egyik legnagyobb titok a végéig lebeg…
Ha eddigi filmjeidet nézzük, talán mondhatjuk, hogy elég eltérő hangulatú történeteket mutatsz meg.
Ez így van, egyébként szerzői filmeknek mondanám őket. A Szeretföld című még így is kilóg, de azt hiszem, nincs gond azzal, ha egy rendező különböző világokat mutat meg. Erre, vagyis A másik érintésére most különösen büszke vagyok, mert közelít ahhoz a típusú drámához, amit magam is szívesen nézek. Szerettem volna több pénzből gazdálkodni, mert úgy még jobb lehetett volna, de így is elégedett vagyok. Úgy érzem, tud hatni a film. Remek volt a forgatás, nagyszerű színészekkel dolgozhattam együtt, de ez persze nemcsak ennél a filmnél mondható el, hanem a korábbiaknál is. Danis Lídia, Nagy Katica, Rába Roland, Thuróczy Szabolcs, Trill Zsolt, László Zsolt, Nagy Zsolt, hogy csak néhányat említsek. Számomra nagy dolog velük együtt gondolkodni. Pedig tényleg csodaszámba megy, ha manapság az ember filmet készíthet, ilyen gazdasági körülmények között. Komoly produceri munka, míg támogatáshoz jutunk, de a szóban forgó filmünk kapcsán most sokkal többen mellénk álltak. Más a helyzet, amikor az ember egy nyertes pályázatban megkapja a költségvetés száz százalékát, és minden adott, azt nem nevezném bonyolult produceri munkának.
Átkelés a Balatonon
Fotó: Tóth Zsolt
A filmet a veszprémi Mozgókép Fesztivál közönsége már láthatta. Mikor lesz a hivatalos díszbemutató?
Szeptemberben lesz a sajtóvetítéssel együtt. Onnantól kezdve mi fogjuk forgalmazni. Art minősítést kapott egyébként, tehát nagy eséllyel a művész mozik vetítik majd. Közönségtalálkozós esteket is szervezünk, ahol az alkotókkal is lehet beszélgetni. Vagyis elutazunk vidéki városokba, házhoz visszük az alkotást. Reményeim szerint a tévében is látható lesz, noha magyar filmként nem könnyű bekerülni egyes csatornákra, őszintén szólva nem értem, miért. Mindenesetre bízom benne, hogy A másik érintése sokakhoz eljut majd, az eddigi visszajelzések bizalomra adnak okot.
