A gengszterügyvéd számára nincs megváltás

|

 Better Call Saul

Hogyan lett a Breaking Bad rókabőréből napjaink egyik legünnepeltebb sorozata a Better Call Saul, és milyen kihívásokkal néz szembe az utolsó etapot megkezdve?

Ingoványos talajra lép, aki előzménytörténet elmesélésébe fog, hiszen jellemzően azért láthattuk egy útnak a közepét-végét, mert abban volt a legnagyobb fantázia, nem az első lépéseiben. Biztos, hogy két filmen keresztül kell ismerkednünk Anakin Skywalker gyerek- és fiatalkorával, hogy megértsük, mi tette őt Darth Vaderré? Akadnak persze kivételek, például A majmok bolygója-előzménytrilógia, amely időben kellően távol helyezkedik el eredetijétől ahhoz, hogy egészen új mögöttes értelemmel ruházza fel annak világát.

A Better Call Saul nehezen besorolható ebből a szempontból, hiszen félig-meddig spin-offnak is számít – amelyet pedig az az örök igazság köt gúzsba, hogy a mellékkarakterek nem véletlenül mellékkarakterek, és nagyon jó érzék kell ahhoz, hogy megtaláljuk közöttük azokat, akik egy komplett művet is elvisznek a vállukon. Ehhez képest a Breaking Bad-univerzum kibővítése nemhogy a csúfos kudarcot elkerülte, de egyenesen napjaink egyik legünnepeltebb szériájaként fog bevonulni a tévétörténelembe.

Bob Odenkirk, mint Saul Goodman

“When the going gets tough, you don’t want a criminal lawyer, you want a Criminal Lawyer”

Ezzel a mondattal mutatta be Jesse Pinkman Saul Goodmant Walter White-nak a Breaking Bad legendássá vált jelenetében. A magyarra körülményesen átültethető szójáték (ebben a kontextusban a “criminal lawyer” egyszerre jelent bűnügyi (védő)ügyvédet és “bünöző ügyvéd”-et) tökéletesen ragadja meg Saul Goodman esszenciáját: bár az igazság szolgálatára esküdött fel, mégis a jog kiskapuinak kihasználására építette fel karrierjét.

A színes öltönyeiből, harsány stílusából, olcsó tévéreklámjaiból áradó ízléstelenség és kisstílűség okán eredetileg leginkább komikus karakterként tűnt fel a sorozatban, de végeredményben ő volt az, aki Walter White számára megnyitotta a kaput a nagypályás gengszterek világába. Saul tipikusan az a figura, aki sosem volt többre hivatott ártalmatlan csínyeknél, hiszen nem elég könyörtelen, kitartó vagy agresszív ahhoz, hogy elég magasra küzdje fel magát, sem az alvilágban, sem azon kívül. Azonban tehetsége egy olyan útra predesztinálja, ahol az ember könnyen milliós drogügyletek kellős közepén találja magát – ezt a tragédiát meséli el a Better Call Saul.

Sosem volt többre hivatott ártalmatlan csínyeknél

Saul Goodman alakját (akinek már a neve is szélhámosság, hiszen eredetileg Jimmy McGillnek hívják) okosan helyezi új alapokra a széria: az ő személyét könnyen leírhatnánk azért, mert született szélhámos, az írók (a Breaking Badet is jegyző Vince Gilligan, illetve az egyre komolyabb alkotótárssá előlépő Peter Gould) azonban éppen ezeket az ellenérzéseket használják ki empátiakeltésre. Jimmy ugyanis nem archetipikus életművész, aki egyszerűen szereti mindig a könnyebbik utat választani: ő mindig is vágyott arra, hogy komoly, tisztes polgárrá váljon, azonban rendre azzal kellett szembesüljön, hogy csak az ügyeskedéshez van érzéke és tehetsége. Környezete, köztük saját testvére is lenézte, nem hitt benne, hogy valódi szakmára tehet szert, hősünket pedig ez löki újra és újra abba az irányba, hogy a szabályokat kijátszva vegyen revansot.

Azonban Better Call Saul leglényegesebb ötlete nem az, hogy más szemszögből láttatja a klasszikus szélhámos-figurát, hanem a zseniális inverziója Jimmy karakterének és a Breaking Bad alapelvének. Míg az “anyasorozat” arra fókuszált, hogy egy normális kertvárosi családapa hogyan engedi szabadjára legrosszabb ösztöneit az alvilág létráján egyre feljebb mászva, a spin-off kezdeti lépései arról szólnak, hogy a címszereplő hogyan fut neki szüntelenül egy becsületes élet megalapozásának, ebben a küzdelemben pedig a simlisségek csak alkalmi kisiklások.

Giancarlo Esposito és Jonathan Banks

Vagyis csak lennének, hiszen az világosan látszik, hogy Jimmy valódi énje mindig is Saul volt, és számára egy tisztességes ügyvédi praxis fenntartása önmaga megtagadásának érződik minden egyes alkalommal, amikor ezzel megpróbálkozik. Ehhez pedig ellenpontként felépíti Kim Wexler személyét, akit olthatatlan lelkesedésű mintaügyvédként ismerünk meg az első epizódokban, hogy részben kudarcai, részben Jimmy bája okán rabul ejtse őt is az ügyeskedés. Azonban Kim lépései elsősorban nem saját magát, hanem Jimmyt állítják morális dilemmák elé: míg saját maga menthetetlennek tűnő szélhámosság-kényszerével úgy-ahogy megbékélni látszik, szeretteit a lehető legmesszebb tartaná ettől az életstílustól, miközben természetesen kétségbeesetten vágyik arra, hogy valaki feltétel nélkül szeresse és elfogadja.

A Better Call Saul drámai iróniáját tehát az biztosítja, hogy míg az eseménysor kifutását jól ismerjük, azzal nem vagyunk hajlandók szembesülni. Minduntalan reménykedünk abban, hogy Jimmy számára lehetővé válik a megváltás, és nem ránt magával egy ártatlan embert is a mélybe, miközben előre rettegünk attól, hogy pontosan hogyan is fogunk megérkezni a Breaking Badben látott végponthoz. Az előzményjelleg folytonos baljóslatú előérzetünkben aknázódik ki folyamatosan: vajon miért nem találkozunk a Breaking Badben Kim Wexlerrel, és miért látjuk Sault az erkölcsi nihil legmélyére csúszva?

Bár a válaszhoz kétségkívül szükséges ismernünk a történet másik felét, korántsem ugyanilyen potens dráma az eredeti sorozat jól ismert gengsztereinek küzdelme a háttérben. Az ismerős arcok felvonultatása azért vádolható azzal, hogy öncélú jutalomfalat a rajongók számára, mert Mike Ehrmantraut vagy Gus Fring esetében a Jimmy-féle újradefiniálás nem történik meg, az új karakterként behozott, az alvilági lét sötétebb bugyraitól folyamatosan menekülő Nacho küzdelme pedig ugyan kellő potenciállal bír, valójában azonban soha nem haladja meg azokat a készen kapott dilemmákat, amelyekkel a bűn ösvényére lépő figurák a történelem során mindenkor szembesültek.

Fring és a Salamanca párharcának machinációi lehet, hogy műfajilag a sorozat velejét, kereteit adják Jimmy lassabb és lényegesen kevésbé bombasztikus eszközökkel ábrázolt fejlődéséhez képest, de a figurák szempontjából kevés olyat fogalmaznak meg, ami új értelemmel, további nüanszokkal töltené meg a Breaking Badben elmesélt útjukat.

Most már végérvényesen a jóravaló Jimmy McGillként szeretnénk látni

Ez állandó meghasonlásnak tűnik a sorozat folyamán: bár a Better Call Saul alapötlete azt követelné, hogy visszafogott és karakterfókuszú mű maradjon, amely egészen az utolsó pillanatokig távol tartja magát a Breaking Badben látott bűnügyi vonásoktól, egyben retteg is attól, hogy véres maffialeszámolások híján képtelen lenne megtartani nézőit, így formabontó előzménytörténetébe egy hagyományos előzménysztorit is beépít. Az utolsó évad számára így nem is feltétlenül az a legnagyobb feladat, hogy megfelelően elkormányozza a narratívát a Breaking Bad-összekötésig, hanem hogy kibékítse annak világával azt, hogy Saul Goodmant most már végérvényesen a kisstílű szélhámosságra született, jóravaló Jimmy McGillként szeretnénk látni.

Better Call Saul a Magyar Filmadatbázison

CÍMKÉK: