Beszélgetés Csuja László filmrendezővel
Csuja László neve még el sem tűnt a Virágvölgy stáblistájának aljáról, máris itt van első dokumentumfilmje is, ami egy őszinte, kicsit sem megjátszott mozi, hiszen a forgatókönyv írását az életre bízta a rendező. A Kilenc hónap háború dokumentumfilm a dokumentumfilmben, hiszen a kárpátaljai magyarok helyzetét és a napjainkban zajló háborús konfliktust is bemutatja. A rendezővel a film bemutatója kapcsán, de nem csak a filmről beszélgettünk.
Csuja László Fotók: MAFAB
Még le sem állt a vetítőgép a Virágvölgy után, és most a Verzio filmfesztivál keretében már bemutatták második filmedet is. Hogy vagy? Milyen ez a folyamatos pörgés?
Nagyon jól, köszönöm. Elég nagy volt a hajtás az elmúlt időszakban, sokat utaztam és hetente többször is volt közönségtalálkozó vagy valamilyen beszélgetés.
Mindkét filmedben olyan emberekkel dolgoztál együtt, akiket eddig nem láthattunk, mert vagy amatőr színészeket, vagy a hétköznapok emberét hívod a vászonra. Mi a motivációd arra, hogy velük dolgozz, sokkal több energiát és odafigyelést igényelnek a munkafolyamatok, mintha profikkal dolgoznál?
Csak a szereplők megkeresése nehezebb, az sokkal-sokkal több időt vesz igénybe, mintha a profik között keresnénk. Az amatőr szereplők mindig behoznak egy saját, személyes világot a filmbe. Ez egyrészt korlátokat szül, hiszen akkor szerencsés a választás, ha az amatőrök „magukat játsszák”, másrészt, ha ez sikerül, akkor olyan különös hitelességgel vannak jelen, ami engem beindít, bizserget.
Olyan ez, mint egy jó cselekedet, nem? Lehetőséget adsz valakinek, aki az élettől nem kapott meg mindent ahhoz, hogy érvényesülni tudjon.
Nem szeretnék olyan szerepben tetszelegni, hogy én vagyok a Mikulás, aki elhozta a tutit. Az amatőr szereplőkkel is – ahogy minden stábtaggal – elsősorban arra kötünk szövetséget, hogy minél jobb filmet készítsünk. Nekem is lehetőség, hogy velük dolgozhattam, hiszen pótolhatatlanok; ha nem Laci vagy Bianka lenne a Virágvölgy főszereplője, akkor egy másik film készült volna. Abban reménykedek ezen túl, hogy a Virágvölgy létrehozása egy intenzív és összetett tanulási, megismerési folyamat volt azok számára, akik részt vettek benne, gondolok itt a kreatív csapatra, a szereplőkre vagy azokra a gyakornokokra, akik életükben először dolgoztak nagyjátékfilmben.
Az amatőr színészek szerepeltetése egyfajta védjegye lesz a Csuja Laci-filmeknek, vagy a következő filmedet már gyakorlott színészekkel tervezed?
Ez a jövő zenéje, nem építkezek ilyen tudatosan. Az látszik, hogy bizonyos filmes szerepekre nagyon nehéz színészt találni, egyszerűen kicsi a választék. Ez részben a színészképzések miatt van, részben pedig azért, mert viszonylag homogén társadalmi környezetből érkeznek a színészhallgatók.
Virágvölgy Berényi Bianka
Említetted, hogy a Virágvölgy és a Kilenc hónap háború gyakorlatilag egyszerre készült. Hogyan kell ezt elképzelni? Tudatosan irányítottad, vagy egyszerűen csak így alakult?
Így alakult. Már egy hónapja forgattuk Beregszászon a Kilenc hónap háborút, amikor kiírta a Filmalap az inkubátoros pályázatot. Ekkorra éppen olyan állapotban volt a Virágvölgy forgatókönyve, hogy érdemes volt leadni. Ezután két évig gyakorlatilag két stábbal dolgoztam, Nagy Zágon operatőrrel Kárpátalján, Vass Gergellyel pedig Budapesten készítettük a Virágvölgyet. Ha jól emlékszem, egyszer ütközött a két projekt és nem tudtam elutazni Beregszászra, de ekkorra már Zágonnal annyit beszélgettünk a filmről, annyit néztük a nyersanyagot, hogy belenyugodtam, hogy két napot forgat nélkülem.
Említetted, hogy az operatőr Nagy Zágon a végén már egyedül is forgatott Beregszászban. Mennyire volt befogadó vele, veletek a család? A felvételeken egyáltalán nem látható rajtuk semmi feszengés, nagyon természetesen viselkedik mindenki, úgy, mintha nem is lenne ott a kamera.
Nagyon laza család. A második percben már töltik a vodkát és teszik eléd a rántott húst. Hamar olyan érzésem lett, mintha családtagok lennénk. A fesztelenséget jelzi, hogy már az első forgatási nap is hasznos volt, amit a megérkezésünk után rögzítettünk, amikor Jani megkéri a barátnője kezét. Köszönettel tartozom nekik, amiért befogadtak minket.
Nekem az jutott eszembe amikor elkezdődött a film és a fiú megkérte a lány kezét, hogy lehet, hogy a kilenc hónap háború alatt, ami csak a pusztításról szól, Jani barátnője életet ad valakinek. Ez nem történt meg, de valamelyest mégis egy újjászületési folyamatról beszélhetünk, ha végignézzük Jani életének ezen szakaszát. Volt-e arról szó, hogy mit érzett Jani menyasszonya akkor, amikor a fiú nem az ő hiányát érzi elsődlegesnek, hanem kvázi az édesanyja szoknyája mellé vágyik vissza?
Nem, erről egyáltalán nem volt szó, de abban biztos vagyok, hogy Jani barátnője, Zsani érzékelte, hogy a fiú megváltozott. A film elején még rendkívül erős a testi kapcsolat közöttük, folyamatosan fogják egymás kezét, ölelik, csókolják egymást. Ahogy Jani egyre inkább a háború hatása alá kerül, egyre kevésbé érnek egymáshoz.
Kilenc hónap háború
Mit gondolsz, mennyire lesz a film mérföldkő Jani és a családja életében?
Úgy érzem, hogy maga a forgatás is segített abban, hogy szublimálják azokat a feszültségeket, amelyek érték őket és a film visszanézésének is volt terapikus hatása, segített rálátni arra, mi is történt velük. Sok mindent nehéz elmondani egymásnak, nehéz megérteni, hogy ilyenkor mi zajlik családon belül és a filmünk mintegy vivőanyag lehet, hírt ad a másikban zajló folyamatokról. De erről őket kellene megkérdezni.
A forgalmazó kiválasztása mennyire volt nagy dilemma? Előre tudtad, hogy az ELF Pictures lesz az a forgalmazó, akivel szeretnél együttműködni, vagy több jelentkező közül választottad?
Amikor 2015-ben elkezdtük a forgatást, akkor még Horváth Szabó Ágnes és Muhi András Pires producerek mellé nem lépett be Donáth Péter, aki körülbelül fél éve vezeti a forgalmazási részleget a cégben. Most úgy tűnik, hogy január végétől lesz látható a mozikban a Kilenc hónap háború, beszáll a Soldivision is és eseményeket szerveznek a vetítések mellé.
A Kilenc hónap stábja a szarajevói filmfesztiválon
