Becsúszó szerelem
A Becsúszó szerelem egy rendkívül kényes témából gyárt limonádét, de sajnos még akként sem üti meg a lécet.
Igen szerencsétlen időzítéssel érkezett
A kortárs magyar (közönség)filmnek valamiért szokása, hogy román vagy lengyel kollégáival szemben vagy eleve távol tartja magát a társadalmilag-politikailag sikamlós témáktól, vagy messziről elkerüli ezen kérdések összetett, alapos, netán provokatív kidolgozását. Vehetjük például a Coming Outot, amely megragadt a „melegeket egy fejsérülés kigyógyítja a homoszexualitásból” szinten, a Veszetteket, amely annyira nem mert beleállni a rasszizmus és szélsőségesség ábrázolásába, hogy a „cigány” szót „telepi”-re változtatta, vagy a Brazilokat, amely ugyanezt a feladatot könnyedsége okán el sem vállalta. De említhetném a Nyitvát is, amely annak ellenére, hogy az elmúlt évek egyik legbevállalósabb darabja, mintha kicsit visszarettent volna attól, hogy egy igazán eredeti és bátor konklúzióra futtassa ki a nyitott kapcsolatok kérdéskörének feszegetését (abba pedig inkább bele se kezdjünk, hogy egy Kölcsönlakás-színvonalú romantikus komédia hogyan viszonyul a hűtlenséghez).
A Becsúszó szerelem ebből a szempontból még ráadásul igen szerencsétlen időzítéssel is érkezett. A COVID miatt duplán eltolt bemutató éppen akkor valósult meg, amikor a hazai futballszurkolók EB alatti magatartásából lassan háború válik az UEFA és a magyar külügy között. Ugyanis Nagy Viktor Oszkár filmje éppen arról szól, hogy a futballhuligán Gyula (Ötvös András) feleségével, Mariann-nal (Stefanovics Angéla) egy roma lány, Lüszi (Gombó Viola Lotti ) gyerekét készül örökbe fogadni, ami nyilvánvalóan kellemetlenül veszi ki magát a férfi közegében. Viszont amikor Mariann az első veszekedés után különköltözik, Gyula elhatározza, hogy azzal bizonyít az asszonynak, hogy csak azért is végigcsinálja Lüszivel a terhességet – eredményezzen ez bármennyi kínos szituációt.
Ötvös András és Gombó Viola Lotti
Attól ugyanakkor nem kell félni, hogy záporozni fognak a helyzetkomikumok, a Becsúszó szerelem ugyanis valamiért kínosan ügyel arra, hogy nehogy igazán éles szituációban tegye próbára Gyula és Lüszi közreműködését – a fő konfliktusforrás leginkább pont az, hogy a két fél már puszta levegővételével is provokálja a másikat. De ez jobb is így, ugyanis a néha-néha megcsillogtatott humor egy NB III-as hátvédet megszégyenítően botlábú, esetenként pedig kifejezetten idegen testként akaszkodik rá a film szövetére. Érthetetlen például, milyen relevanciája van módszeresen az ezoterikus terhességfelkészítő-kurzusokon poénkodni, ha a téma sokkal inkább a két főszereplő gyökeresen eltérő világának közös nevezőre hozása.
Mindenesetre nem ez az egyetlen alkalom, amikor Nagy Viktor Oszkár író-rendező mondanivalója megbicsaklik, fókuszt veszít. Tulajdonképpen a Becsúszó szerelmet egyedül a romkom-sablonok életetik és tartják egyben, amelyek világosan kijelölik, hogyan is kell levezényelni két figura összemelegedését. Ironikus módon ezek vannak annyira bejáratottak, szerethetők, hogy még akár szívvel is megtölthetnék a látottakat, csakhogy a százfelé szakadó, másfél órás játékidő alatt végül csak roppant elnagyolt ecsetvonások jutnak a lényeg kidomborítására.
Humorát többnyire az ügyetlen tálalás öli meg
Tulajdonképpen maga az alkotás is minden ízében összecsapott, felületes. Mozifilm létére olyan ócskán fest, mintha egy a kereskedelmi tévék esti műsorsávjából szökött napi sorozatot látnánk. A képi világa, a vágás, a hangzás (nehéz eldönteni, hogy a jelenetekbe behallatszó légkalapács, vagy Family Frost-szignál szándékos alkotói döntés, vagy csak így sikerült rögzíteni a hangot a helyszínen), a díszletei, az alakításai, a rendezése nemes egyszerűséggel csak béna. De humorát is többnyire csak az ügyetlen tálalás öli meg. Üvölt róla, hogy sem idő, sem pénz és valószínűleg akarat sem volt alaposan kidolgozni bármely aspektusát.
Ez legplasztikusabban a castingból tűnik ki: míg a futballhuligán-figurák csak-csak ülnek, Gombó Viola Lottiban a barnább bőrén túl semmi nem idéz meg egy intézetben felnőtt roma lányt. A habitusa, a hanghordozása, a beszédmodora ízig-vérig színésznőien kifinomult (főleg, ha a sokkal autentikusabb Bada Melissza mellett látjuk a vásznon). Tenki Réka, Rajkai Zoltán, a nettó 2 percet cameózó Szabó Simon vagy a szimpatizáns ügyészt játszó Hajdu Szabolcs szerepeltetésére pedig nincs magyarázat azon túl, hogy kellettek a húzónevek.
De ők is már inkább annak áldozatai, hogy a Becsúszó szerelem egyetlen mérkőzésre öt csapatot és nyolc labdát küld fel a pályára egy félvak játékvezetővel, és csak a szerencsén múlik, hogy a végeredmény legalább nyomokban emlékeztet focimeccsre. És tényleg nem arról van szó, hogy a kortárs magyar közönségfilm ismeretében valaha is reális elvárás lehetett, hogy ez az alkotás fogja továbbgördíteni a huliganizmusról folytatott társadalmi vitát, de akkor legalább azt sikerült volna megugrani, hogy egy kellemes, szívmelengető, kacagtató moziélményt nyújtson nézőinek. A Becsúszó szerelemre még csak az a kedvelt kritikusi közhely sem süthető el, hogy „kihagyott ziccer” – ez a mű már a kezdő sípszónál hasra esett a labdában.
Becsúszó szerelem a Magyar Filmadatbázison
