Bárdos Judit: Etűdök az olasz és az orosz filmről
Minden, ami érdekes, de korábban rejtve maradt gyémántként élt az olasz és orosz klasszikus moziról, az benne van Bárdos Judit könyvében, elmélet és művek, szövegek és képek. Nagytotál.
Bárdos Judit
A Bölcsészkaron nagyon kedvelték óráit. Olyasmikről beszélt a hallgatóknak, ami ma nem divatos, amit már felejtettek vagy – mikor ő mesélt róluk – újdonságként hatottak. Elsősorban Eisenstein művészete kapta el a gyerekeket, és most is az orosz filmhistória vezércsillagaként szerepel a kötet tanulmányainak élén. De persze a kiátkozott Pasolini, vagy a mára sajna felejtett Ettore Scola is lázba hozta őket.
De nem önmagában. Bárdos Judit kitekint az orosz formalista esztétika birodalmára is, és ott felfedezi a néma, majd az orosz hangosfilm korszakának teoretikus alapjait. Újdonság, amit közread az „Orosz formalista iskola a filmekről” c. hosszabb terjedelmű, alaposan dokumentált, eleddig ismeretlen orosz forrásokra is támaszkodó dolgozatában. Ez a szovjet rezsim által félig-meddig kitagadott csoport a filmet is a modernizmus jelenségeként érdekelte és elemezte. Érdekes, hogy Jurij Tinyanov – az iskola egyik kevéssé ismert tagja – ragadta meg filmesztétikája lényegét: a film (előbb a némafilm, majd a mai értelemben vett mozi) az eszközök szegénységével nyitott a tömegek, valamint az önálló művészetiség felé, ám később épp ez a szegénység – kétdimenzió, másfajta (új) időrend, töredezettség, színtelenség – lett formaadó princípiuma, amit a közönség elfogadott. Bárdos észreveszi, hogy a formalista iskola a film szociológiai jelenségét is bekapcsolja esztétikai vizsgálataiba: a jónép ezt az eszköz béli szegénységet” gyorsan megértette és emelte be a magas művészet birodalmába. Gondoljunk csak arra, hogy a Patyomkin páncélos – a világhír felé való nagy áttörés – milyen egyszerű eszközökkel győzött: a montázzsal, az össze nem tartozó, nem cselekmény függő képek egymás mellé vágásával. Zseniális találmány volt, – máig használatos – nos ehhez a formalista iskola adta a teoretikus gyúanyagot.
Ha már itt, hadd említsem a kötet legizgalmasabb fejezetét, a belső beszéd filmbéli használatáról írottakat. (Ld. A belső monológ. Eisenstein kapcsolata Joyce-szal”. című dolgozatát.) Irodalomesztétikában rég ismerős fogalom, filmelméletbe Bárdos Judit vezeti be (vagy inkább: vezeti vissza) ezt a kategóriát. Szerinte ugyanis a belső monológ, mint filmbéli jelenség gyökerei Eisenstein Joyce-szal való találkozása alkalmáig nyúlnak vissza, és a filmesztétika máig fontos részét képezik. Ma már tudjuk, hogy a moziban nemcsak a hangosfilmen hallható szöveget „játszanak”, hanem a ki-nem-mondott szavak-mondatok is ott élnek a vásznon, valamint bennünk – gondoljunk az Vörös sivatag c. Antonioni-film szerelmi jeleneteire, ahol keveset beszélnek, annál többet monologue intérieur-ben. (A kötet egyik érdekes fejezete foglalkozik e mozi elemzésével, mert Bárdos az olasz film sajátos – mondhatnám külön utas – esztétikájába is betekint.)
Ha már Antonioni, hadd említsem a kötet legtanulságosabb dolgozatát, (Meleg és hideg színek a Vörös sivatagban c. írására gondolok.) Mert hogy Antonioni nagyon finnyás volt a színekre, tán nem is szeretett színesben dolgozni, (de ez csak az én előítéletem), igy aztán ezzel a megkülönböztetéssel az olasz zseni művészetének veséjébe vág. Hogy ti. a környezet és a szereplők közötti viszony szinte ellentétes, a filmhősöknek nincs igazán színbéli „belépője” a környezetbe. „Van sok szürkés, máskor szürkésbarna tónusú totálkép, de sok élénk szín is színesíti a képet: kék, vörös, sárga és zöld csövek, vezetékek…. a sárga füst. Eszerint az
álláspont szerint a szereplő és a környezetet, a belső és külső világ független egymástól, vagy legalábbis nincs közvetlen kapcsolatban egymással ,,,, Kétségtelenül van egyfajta vibrálás a két pólus között.” Antonioni színekhez való viszonyát ezzel telibe találta: a háttérben színdramaturgia mozgatja a képcselekményt.
Kritikusként hadd említsem, hogy szívesen olvastam volna többet a magyar film klasszikusairól is Bárdos Judit tollából, – Jancsó és Mészáros Márta műveinek vizsgálata ugyan szerepel a tanulmányok között, mégis a többi nagyság hiánya szinte fájt a könyv olvasása közben. Már csak azért is, mivel pályatársai monográfiáiról, mozival kapcsolatos könyveiről bőségesen megemlékezik. (Pl. Bíró Yvette és Vincze Teréz írásairól.) A hiány mentségére azért fel kell hoznom, hogy a könyv elsősorban az olasz és klasszikus orosz mozikkal foglalkozik.
Mamma Róma
Külön érdekesség a kötet bőségben elénk tárt képes melléklete: Bárdos Judit filmképek és festmények párba állításával játszik, pl. a Mama Róma egyik jelenetét állítja Andrea Mantegna (fantasztikus „skurcban” festett) halott Krisztus képe mellé. Így lesz a filmkönyv kultúrtörténeti körkép.
Bárdos Judit: Etűdök az olasz és az orosz filmről. Filmekről, könyvekről. 424 old. Áron Kiadó, 2023. Ára: 3800.- Ft.
