Magyar díj is született a brit filmes gálán
Christopher Nolan filmje kapta a legtöbb díjat a Brit Film- és Televíziós Művészeti Akadémia (BAFTA) vasárnap esti gáláján. Az Oppenheimer mellett Yorgos Lanthimos Szegény párák filmje volt az est második nagy nyertese. Többek között ehhez a filmhez kötődik az est magyar díjazottja, Mihalek Zsuzsa berendező is.
A Brit Film- és Televíziós Akadémia idén ünnepelte 77. alkalommal a BAFTA-gálát, melynek díjait vasárnap este adták át a londoni Royal Festival Hallban. Az Oppenheimer tizenhárom jelöléséből hét díjat hozott el, míg a Szegény párák öt díjat vihetett haza tizenegy jelöléséből. Mihalek Zuszsa, a Szegény párák rendezője a legjobb látványtervezés kategóriában kapott elismerést.
A Érdekvédelmi terület és a Téli szünet is több trófea tulajdonosa lett, előbbi három, utóbbi pedig két kategóriában kapott elismerést az akadémiától. Érdekesség, hogy Jonathan Glazer filmje egyszerre nyert a legjobb nem angol nyelvű film és a legjobb brit film kategóriákban is.
Ezenkívül az Egy zuhanás anatómiája, a A fiú és a szürke gém és az American Fiction is díjakat zsebelt be egy-egy kategóriában.
A 2024-es BAFTA díjazottjai – válogatott lista:
Legjobb film: Oppenheimer
Legjobb rendező: Christopher Nolan – Oppenheimer
Legjobb férfi főszereplő – Cillian Murphy – Oppenheimer
Legjobb női főszereplő: Emma Stone – Szegény párák
Legjobb férfi főszereplő: Robert Downey Jr. – Oppenheimer
Legjobb női mellékszereplő: Da’Vine Joy Randolph – Téli szünet
Legjobb eredeti forgatókönyv: Egy zuhanás anatómiája – Justine Triet és Arthur Harari
Legjobb adaptált forgatókönyv: American Fiction – Cord Jefferson
Legjobb operatőr: Oppenheimer – Hoyte van Hoytema
Legjobb filmzene: Oppenheimer – Ludwig Göransson
Legjobb jelmeztervezés: Szegény párák – Holly Waddington
Legjobb díszlet: Szegény párák – Shona Heath, James Price és Mihalek Zsuzsa
Legjobb nem angol nyelvű film: Érdekvédelmi terület – Jonathan Glazer
Legjobb animációs film: A fiú és a szürke gém – Mijazaki Hajao és Szuzuki Tosio