Imagine Dragons-koncert – Sziget Fesztivál
Nem újdonság, hogy a valamirevaló zenészek koncertjén egymást tapossák az emberek.
Vagy ha finomabban akarunk fogalmazni, úgy szoronganak, mint szardíniák a dobozban. Csak az uszonyosoktól eltérően a kétlábúaknak van véleményük, meg pánikrohamuk is. Ez két dolog nagy galibát okozhat egy ilyen teltházas eseményen… Megy a vitatkozás azon, ki lépett a lábamra, kinek a táskája lesz az, ami már végképp nem fér el, majd a végén kiderül, hogy valakik tőlem, a százhatvanegy centimtől nem látják a színpadot. Pedig ott igencsak van mit nézni.
A világhírű, amerikai Imagine Dragons lép fel a Sziget nagyszínpadán. Néhány percet késnek. Megérte várni, a zenekar hatásosan indít. Az énekes, Dan Reynolds hangja betölti a teret. Egymást követik az olyan slágerek, mint a Natural és a Thunder. Némelyiket mintha mindig ismertem volna, talán mert beégtek a köztudatba. Misztikus, természeti képeket idéző vizuálban gyönyörködhetünk. Az énekes mesél, rólunk emberekről és a bolygó sorsáról. „Nyisd ki a szemed, akkor is, ha ez így biztonságosnak tűnik. Biztonságos, mint ahogyan a rab biztonságban van a cellájában”– mondja. Grandiózus az egész produkció, annak minden elemével. Nem felfújt, maníros konzerv-zene, hanem igazi: ereje, súlya van. Már értem, miért egy élő legenda a „sárkányos zenekar”. Engem személy szerint zavarni szokott az ekkora mérvű ünnepélyesség, ám egy-két számtól eltekintve, most más a helyzet.
Barátnőmmel, aki nagy Imagine Dragons-rajongó, megállapítjuk, hogy másfajta dalok tetszenek a nők többségének, mint nekünk. (Nem írom a zenekar rovására, hogy az én kedvencem kimaradt a mai repertoárból.) Dan Reynolds nem sokáig marad ruhában, az első dalok után leveti pólóját és félmeztelen énekel tovább, a lányok sikoltoznak. Még sosem láttam tetoválatlan rockert.
Száll a konfetti, a sapkákra, a dekoltázsokba. Ilyenkor senki nem gondol a takarítók sorsára. Mert katarzis van, a látszat ellenére nem cukormázas műhó-szórás. A díszlet itt nem a minőség és tartalom pótléka, hanem a fergeteges show természetes kiegészítője.
A koncert hozza a videoklipek jellegzetesen Imagine Dragonos hangulatát, a banda vérprofi módon és változatlan amplitúdóval viszi végig az estét.
A műsort az égre vetített vizuál zárja: fénypontokból kirajzolódó zeppelin, belőle ejtőernyővel menekülő zöld pálcikaemberkével. Nem igazán értem, hogyan hozható kontextusba az előadással. „Parasztvakítás” – mondja valaki mellettem. És igen, ez tényleg az, nem több. Ha nem a zene lenne a lényeg, ha annak nívóját bármi csorbíthatná – illúziót is rombolna.
Összességében nem bánom, hogy tömegiszonyomat legyőzve elmentem a koncertre. Az élmény feledhetetlen, és ugyanebben a formában megismételhetetlen. Egyszer majd büszke leszek arra, hogy hallottam őket élőben, és nem jártam úgy, mint édesanyám, aki egész életében emlegette, hogy „ha elment volna a Queen-koncertre, láthatta volna Freddy Mercuryt”.