Mundstock úr – Gólem Színház
Kacagtató, friss, energikus előadás, minden ízében áthatja a bábszínház humora.
A Gólem Színház picinyke termében gyűlünk össze, a legszerencsésebbek elöl ülnek a földön, ők egészen közelről szemlélhetik Cseri Hanna, negyedéves bábrendező vizsgaelőadását. A több szemeszter óta fönnálló mostoha körülmények dacára a Mundstock úr szabad, szerényen pazar, könnyed humorú, de mégsem könnyelmű előadás, előnyös képet ad az alkotókról.
A téma illik a Gólem szellemiségéhez: a színpadon Ladislav Fuks 1963-ban megjelent műve, Theodor Mundstock, a prágai zsidó története. A ’42-re teljesen kisemmizett Mundstock (Ruszina Szabolcs) retteg minden új levéltől, mely a postaládájába hull, ki tudja, melyik lesz a behívó, a munkaszolgálatra szólító parancs? Mundstock úr félelmét saját árnyékával, Monnal (L. Nagy Attila) osztja meg, miközben igyekszik a külvilág felé egy pozitív, reményadó, mi több, omnipotens ember képét mutatni, derűlátó jóslataival kábítja rokonságát. Időközben megismerjük a sajátos struccpolitika kiváltó okait, már azt gondolnánk, a főhős feladja, amikor Mundstock úr elhatározásra jut: légvárak építése helyett inkább fölkészül az előtte álló borzalmakra, megalkotja pszeudo-koncentrációs táborát, maga előtt bizonyítva ezzel épelméjűségét, hiszen ő valójában egy „praktikus, módszeres, rendszeres” ember. Mundstock alakja Josef K.-éval rokonítható, ugyanaz a félelemittas, skizoid állapot jelentkezik mindkettőjüknél, számos párhuzam fedezhető föl csinovnyik-mivoltukban.
Cseri Hanna remek adaptációt készített, ráérzett a regény emlékfolyamainak és elmesélhetetlen esszenciáinak a báb nyelvén történő megfogalmazására; a díszlet ablakaiban újabb és újabb jelenet tűnik fel árny- vagy kézjátékkal, pálcás bábokkal, animációval elmesélve, a síkokat és a dimenziókat vegyítve. A helyén találok mindent, a rendező jó arányérzékkel bánik az új elemekkel. Mundstock „láger-tréningje” megannyi ötletet hív a színpadra, vegyes technikával kialakított a tér a főszereplő mini tűzhelyétől elkezdve a hentesüzletig (látvány- és bábtervező: Virág Vivien). Mundstock úr alakja a náci Németország zsidó karikatúráira emlékeztet, markáns figura, nagyszerűen válik el arctalan környezetétől. Nehéz lenne a színészgárdát a megjelenített karakterek szerint kiemelni, hiszen Mundstockot és árnyékát leszámítva a többi résztvevő állandóan vált egyik szerepből a másikba, a csapat – Urbán Richárd, Bánky Sára, Podlovics Laura, Hrisztov Toma – remekül működteti az prágai pillanatképeket. De semmi nem lenne egész a zenekar munkája nélkül, a történet szülte komorságot a rabruhás klezmerbanda ellensúlyozza: Rozs Tamás vezetésével kísérő- és atmoszférateremtő muzsikát játszanak (zenészek: Rozs Mirkó Benjámin, Egyed Hunor, Tóth Roland).
A Gólem Színház elhelyezkedése miatt egy plusz adalékkal szolgálta az előadást: épp a rabbi nagy beszéde alatt, pontban nyolc órakor megszólalt a terézvárosi plébániatemplom harangja. Bár a keresztény hangeffekt nem várt kísérője volt az előadásnak, mégis véletlenszerűen izgalmas kontextusba helyezte a rabbi szavait.
Meghatározó fűszere a Gólem Színházban látott előadásnak az a „cinkosság”, mely a vizsgaelőadások számomra legkedvesebb jellemzője. Jobb szót aligha találnék erre a színpadi élményre: bár a cinkosság önmagában a játszóké, mégis gyönyörűség a nézőtéren is érezni az összetartást; ez ad valami utánozhatatlan ízt ezeknek a „zsengéknek”. Nem tudom, meddig látható a Mundstock úr a Csányi utcában, mindenképp érdemes megnézni, feltételezhető tiszavirágélete miatt is.
Minden téma és helyzet adta buktató ellenére a Mundstock úr kacagtató, friss, energikus előadás, minden ízében áthatja a bábszínház humora, mely sosem lehet túl sok, hiszen a legkisebb elem szüli: egy megfelelő decibelen nyikorgó hintaszék, egy röpke pillanattal tovább tartott csönd; mindez kísér minket a zenés, musical-finálé végig, mely a mézédesből csak bennünk válik keserédessé.
