Miközben árad belőle a szeretet, tud kemény lenni, odamondani, igazság bajnoka lenni. Egyszerre naivan gyermeki és lényeglátó.
Fotó: Nagy Gergő
Tényleg ki kellett penderíteni a Színház- és Filmművészeti Főiskola első rostájáról Pogány Juditot, a szeptember 10-én 75 éves, Kossuth-díjas nagy színésznőt, aki 22-én átveszi a színikritikusok életműdíját is? Jó, jó, nyilván nem nézett úgy ki, ahogy a színésznők. Mondhatni nem volt és nincs is benne semmi „színésznős”. Nincs imponáló termet, messze vivő, szépen zengő orgánum, nincs az utolsó divat szerinti öltözködés. És közben mégsem hiszem, hogy bár ott állt a bizottság előtt egy csipogó hangú, koránál jóval fiatalabbnak kinéző csaknem kislány, ne adott volna jeleket arról, hogy tehetség bujkál benne. Hogy eszelős az átélőképessége, hiszen gyerekkorától a lázálmait mesékké formálta, ilyen szempontból „termékeny”, álmatlan éjszakái máig tartanak.
Éjszakai bagoly. Éjfél után még a lehető legnagyobb lelki nyugalommal fel lehet hívni, de nem elképzelhetetlen ez hajnali kettőkor sem. Három-négy órákat alszik, szokta is mondani, hogy így ő jóval többet élt a koránál. Kislányos külseje már fiatalon is hatalmas tapasztalatot, kiadós mennyiségű szenvedést rejtett. Nyolc és félévesen elvesztett édesapja, ebbe idegileg tönkremenő édesanyja, a gondos nevelőszülők, a kollégium, a bíróságon való adminisztrátorság, az amatőr színházi csoport, mind-mind jókora, később a pályán felhasználható tapasztalatot jelentett.
Ahogy mondani szokták, szenvedés nélkül a mosolynak nincs aranyfedezete, hát neki aztán hamar lett fedezete bőven. Miután fölvették a szülővárosában, az akkoriban az ország egyik legrosszabbjának számító kaposvári teátrumba csoportos szereplőnek, ott is képes volt kiragyogni a karból.
A Macskajátékban Fotó: Gordon Eszter
Amikor a János vitézben a huszárokat búcsúztatják, statiszta társnői művileg, hamisan, tettetetten, érzés nélkül pityeregtek legényekre sóvárgó menyecskékként, ő pedig öklömnyi, valódi könnyeket zokogott. Itt már volt, aki ezt észre is vegye, a fiatal rendezőként odaszerződő Zsámbéki Gábor személyében. Ő egyike azoknak, akik naggyá teszik a kaposvári Csiky Gergely Színházat. Meglátja Pogányban a lehetőséget, a spirituszt. Fontos szerepeket akar ráosztani. Ezt általában meggátolja a színház pék végzettséggel rendelkező, dilettáns igazgatója, jobbára a szeretőjének szánja ugyanezeket a feladatokat. De aztán Frederich Knott Várj, míg sötét lesz című remek lélektani krimijében csak eljön az igazi megmutatkozási lehetőség. Ebben van egy 14 éves, csúnya kislány, akit senki, de senki nem akar eljátszani, pedig a darab második legfontosabb szerepe. Megkaphatja hát Pogány, és emlékezetes kiugrást csinál belőle. Többé nem lehet elvitatni a rátermettségét, a tehetségét.
Gimnazista voltam még, amikor az Ascher Tamás rendezte, döbbenetesen erőteljes Mesél a bécsi erdő Mariannjaként láttam. Eljátszott egy olyan totálisan kiszolgáltatott nőt, akire magánéleti válság ugyanúgy rázúdul, mint a fasizálódás útján elinduló ország borzalmai, és ő tűr és tűr, igyekszik felszínen maradni. Bámulatos, mit ki nem bír, ahogy akkoriban és manapság is sokan. Pogány már akkor is végleteket tudott mutatni, a szerelmes nő határtalan örömét, és a totális összeomlást, de az esetleges talpra rogyadozás esélyét szintén.
Pogány Judit és Esztergályos Cecília az Ajándék ez a nap című filmben (1979) Fotó: MAFAB
A valóságban is tápászkodott fel rengetegszer, apja után túlélte anyja halálát, akinek gégerákos, lidérces hangját felhasználta, amikor a kemény York hercegnét játszotta a III. Richárdban. Túlélt magánéleti válságot is, a férje, Koltai Róbert elköltözését, ekkor is ott állt a színpadon, a vártán. Ki tudja melyik tapasztalat melyik szerepébe épült bele. Ki tudja, hogy már fiatalon hogyan volt képes eljátszani egy mindenen túllévő véglényt, Ascher fantasztikus rendezésében, Beckett Ó, azok a szép napok! című kis híján monodrámájában. Akkor, élete valószínűleg legfontosabb rendezője, megígérte neki, hogy tízévente megcsinálják. Ez nem jött létre, de játszhatná most is, igencsak megnézném, ennyi temérdek tapasztalattal a háta mögött milyen Winnie lenne. De kifürkészhetetlen, mitől tudott még annyira lefegyverzően tisztán gyermeki lenni már erősen középkorúként is, emblematikussá vált szerepében, az ugyancsak Ascher által színpadra állított, bámulatos Pinokkióként? Az is csaknem megfejthetetlen, mitől tud annyira elaljasodottan iszonyatos lenni, a több, mint két évtizedig műsoron tartott Elnöknőkben, aminek jó néhány éve ott voltam a búcsúelőadásán, aztán, igencsak helyesen, még tavaly is repertoáron volt a Kamrában.
De hát ez az amúgy jóságosan jó ember már akkor sem ment szomszédba kegyetlenségért, amikor a kaposvári színház őrületes sikerében, az Ács János által zseniálisan rendezett Marat halálában, Charlotte Corday-ként vízbe mártott, összetekert gyolccsal, mindinkább bevaduló iramban, olyan durván korbácsolta a vaskádon hason fekvő de Sade márkit megformáló, félmeztelen Jordán Tamás hátát, hogy az vérvörössé vált, és a heves ütésektől rémületesen zengett a kád.
Pogány már Kaposváron meglehetősen jelentős színésznővé érett. Mégis, amikor bomlani kezdett a legendássá lett társulat, és a Nemzetibe tett, balul végződő kitérő után visszamenve szülővárosába, szinte a végletekig kitartva, de aztán ő is csak eljött. Úgy döntött, hogy lassan kikopik a pályáról, mert nem lesz helye Pesten. Már a pályája végét is vizionálta. A József Attila Színház, a Játékszín menedéket nyújtott számára. A könnyed profiljuk miatt hamar tisztában volt vele, hogy nem ezekből fog nyugdíjba menni. Bár a Garas Dezső rendezte Vonó Ignácban pazar özvegy Mákné volt Koltai Róberttel, a címszereplővel, valószínűleg civil civódásaikat, elkeseredéseiket, boldogságukat is bele tudták játszani a szerepeikbe, csakúgy, mint Tarr Béla korai filmjébe, az emlékezetes Panelkapcsolatba.
Molnár Piroska és Pogány Judit az Ahogy tetszik kaposvári előadásában (1974)
Bekerült populáris filmekbe, a Zimmer Feribe, a Hyppolitba, a Meseautóba…, ez meghozta számára az országos népszerűséget. Ami máig élénken él bennem tőle a vásznon látható alakításai közül, az Gothár Péter Ajándék ez a nap című filmjének totálisan lerészegedő, világfájdalmas nője, akit olyan groteszkül ábrázolt, hogy a tragikuma mellett, sokat lehetett rajta nevetni.
Amúgy is a groteszk áll neki a legjobban. Megtalált színházi otthonában, az Örkényben, ahová Mácsai Pál invitálta jó szemmel, minőségérzékkel, bőven van alkalma ebben a stílusban játszani. Magában Örkény darabban is. A Macskajátékban Orbán Bélánéként megmutathatja azt a közép-kelet-európai típust, aki a jég hátán is kényszerül megélni. A Tóték Mariskájaként, az a szintén erről a tájékról származó feleség, akinek a mindenhez és mindenkihez való alkalmazkodás ivódott a zsigereibe. Bagossy Lászlónak még ahhoz is volt mersze, hogy a légies szellemet, Arielt ráossza A viharban. A Bagossy által direkt neki írt, A Sötétben Látó Tündér abszolút érte kiáltott. Csakúgy mint az eredetileg a Pinceszínházban bemutatott Pedig én jó anya voltam. Ebben a dokumentumdrámában a halálbüntetés eltörlése előtt Magyarországon utoljára kivégzett, gyilkossá lett férfi anyját hátborzongatóan adja, aki maga előtt is próbál mentegetőzni, hogy ő nem tehet semmiről.
Bíró Kriszta, Anger Zsolt és Pogány Judit – Finito Fotó: Gordon Eszter
Pogányt használják, gondolkodnak benne, gyakran már azt is érezte, túl sok a munka, nem bírja. Hajszoltságérzését az is fokozta, amikor temérdek állata volt, és a rengeteg éhes, követelőző szájat mind-mind el kellett látnia. És ehhez még ott volt Lajos kutya is az egyik benzinkútnál, akit naponta látogatott, etetett. Meg lehet persze ezt mosolyogni, de azt hiszem, hihetetlen sokat kapott az állatoktól és adott is nekik, miközben a viselkedésükből sok mindenre következtetett, az emberek viselkedésére is, amit pedig használni tudott a színpadon.
Ide fut, amoda lohol. Állandóan úgy érzi, hogy elkésik, és ez tényleg nem ritka, persze az előadásokat, próbákat leszámítva. Zavarja, hogy nincs magára elég ideje. Budapesten már jobbára taxival jár, ez az egyetlen luxusa. Miközben árad belőle a szeretet, tud kemény lenni, odamondani, igazság bajnoka lenni.
Sötétben Látó Tündér Fotó: Gordon Eszter
Sallangtalan, természetes, egyszerre naivan gyermeki és lényeglátó. Civilben nagyon szerethető, a színpadon nagy színész. Csöppet sem fiatalítja magát. Vállaltan 75 éves, ennek minden fájdalmával, tapasztalatával, örömével, és megőrzött, jókora talentumával.
