Molnár Ferenc: Játék a kastélyban / Miskolci Nemzeti Színház
A miskolciak előadása nem lebecsülendő erővel szól a szerelem egy fajtájáról, amit a bátrabbaknak át kellene élniük (legalább) egyszer az életben.
Görög László, Czakó Julianna és Gáspár Tibor Fotók: Miskolci Nemzeti Színház
Semmi jövője a kapcsolatnak, ám a felek mégsem igyekeznek szabadulni az önkéntelenül is jó szorosra csomózott béklyóból. Nem számít a tetemes korkülönbség, ahogy a négy gyerek sem. A férje félrelépéseit árgus szemekkel kísérő, rettegett feleséget most ne is említsük. Elég a váratlan találkozás, a nyugtalanító pillantás, hogy a pernye alatt elolthatatlanul pislákoló lángocska újból erőre kapjon.
Mohácsi János rendező és Mohácsi István dramaturg érzelmileg közelebb helyezi a publikumhoz a műfaja szerint „anekdóta” szereplőit a szokásosnál. A Miskolci Nemzeti Színház Játék a kastélyban című előadását a Városmajori Szabadtéri Színpadon láthatta a nagyérdemű.
A kényelmes magyar színházi gyakorlat nemes egyszerűséggel vígjátékszerzőnek tartja Molnár Ferencet. Holott a színművek pőrén mutatnák az embert a polgári szalon világán túl is. Az elődökhöz viszonyítva egészen mást a Mohácsi testvérek sem gondolnak az 1926-ban írt Játék a kastélyban című darabról. De feltűnő szeretettel és a színészben gondolkodva egyengetik hőseik sorsát. A miskolciak előadása nem lebecsülendő erővel szól a szerelem egy fajtájáról, amit a bátrabbaknak át kellene élniük (legalább) egyszer az életben. Az alkotók a vígjátéki fordulatok mögött megmutatják a drámai rezdüléseket. Példa erre az örök második Gál (Szatmári György) drámaíró esete. Hiába szerepel a színlapon előbb a neve, mint a társáé, gyengébb képességű Turainál. Gál az írott változatban valószínűleg rá sem jön társa zseniális cselére. Az előadásban viszont egyértelműen igen, és ez jót tesz a szürke eminenciás figurájának.
Gáspár Tibor és Czakó Julianna
A Lakáj hallatlan rutinnal és szakértelemmel melegíti a konyakospohár szélét, mielőtt szeretett vendégének röviditalt töltene. Sohasem siet, mégis mindenhova időben ér oda. A nagyszerű Szegedi Dezső által játszott inas néha leheletnyit megdöntve gerincét húzza alá egyes mondatai elejét, és adja tanúbizonyságát ezzel is szolgálatkészségének. Mindezek ellenére az ajtó mellől figyelő, többgyermekes édesapa az önbecsülésének megőrzéséről sem feledkezik meg soha.
Turai (Görög László) drámaírónak néhány órája van arra, hogy mentse a helyrehozhatatlannak látszót. Ezért Balogh Annie művésznő és Almády művész úr kettősének hevenyészett darabot ír az ambiciózus szerző. A páros intenzív viszonya néhány hónapon keresztül tartott. És nem is ért véget a cselekmény kezdetéig. A darab darabjában művészeink az idejétmúlt színpadi stílus rekvizitumait hozzák.
Annie: Czakó Julianna
Czakó Julianna Balogh Annie-je Turai darabjában passzivitásra kárhoztatott, mert alig van szövege. A bájos, a túlzásoktól sem visszariadó színésznő valóságos méhkirálynő. Bőkezűen osztogatja a kegyeit. Annie hebrencssége ellenére idővel jobb színésznővé válhat, mint amilyen ember valaha is lesz. Mindig talál férfit, akinek az ölébe ülhet. Gáspár Tibor a kimondhatatlan és megjegyezhetetlen francia család- és helységneveket papírlapokra írja, majd rajzszöggel erősíti a cetliket a tér különböző pontjaira. Szenvednek és izzadnak mind a ketten. Aztán egyre többször villan az elektromosság a két ember között. A másikon felejtkező tekintetek árulkodnak a tagadhatatlan érzelmeikről. Egy kapcsolat végállomása ez, amelyben végig a kedves teste és az őrjítő illata a mindenség része. Könnyen elképzelhető, hogy már nem lesz egyikőjüknek se annyira jó mással, mint együtt volt. A két színész a könnyed felszín alatt ezt a fájdalmat játssza kiválóan. A bohózati alaphelyzet drámába torkollik, hiszen az útjuk a talmi külsőségektől tart befelé, egészen a végleges szakítás felismeréséig. Mert férfi vagy, tetőtől talpig, ki tudja, ha én nem, mondja Annie könnyes szeme. A nem túl okos Almády előbb bődül, akár az oroszlán, később legbelülről éli meg a koros szoknyavadász férfias fájdalmát.
Szatmári György, Feczesin Kristóf, Simon Zoltán és Görög László
Mohácsi János előadásaiban a lendületet szinte kivétel nélkül a színház színházban szituációk szürreálisba játszó színei adják. Nála, akkor is, ha nem a színházról szól a darab, a teatralitás csalfasága a döntő. A rendező pergő ritmusú történetei mögött olykor jól kivehetően, máskor elmosódottan a poros, titkokat rejtő színházi kulissza húzódik meg. Mohácsi a plusz egy, a már senki által nem várt húzások nagy tudója. Ezúttal éppen ezekre várunk hiába. A meglepően puritán és szikár Játékban a kastélyban esetében elmaradnak az ötletek görögtüzei. Persze ezúttal is a nézőtér felé fordul a pisztoly csöve, amely aztán derekas küzdelem után el is sül. Talán bátrabban lehetett volna hozzányúlni az alapanyaghoz, mert a második és a harmadik felvonás a végük felé közeledve némileg ritmusukat vesztik.
Az illúziók átmenetileg átsegítenek a veszélyeken, később meg lesz, ahogy lesz. Turai gyógyírja időleges. Ádám (Feczesin Kristóf) a fiatal, tehetséges zeneszerző elveszi Annie-t, a méhkirálynőt, hogy aztán megbánja ezt a tettét. Szegény fiú. De akkor már késő lesz. Most legalább jó neki. Aztán c’ est la vie.
A Miskolci Nemzeti Színház vendégjátéka a Városmajori Szabadtéri Színpadon
