Regényrészlet
A nőkkel nehéz az élet, de nélkülük meg pokol.
Anyám vérzik. Félek a jelenleg az előszobánkban harsogó embertől, de gyakran vonzódom is hozzá. Krakkó Lajos egyszer azt mondta nekem, hogy ne foglalkozz semmivel, edd a zsemlét kiflivel, de légy kemény akár Garaba Imre, szántsd fel a gyepet, de ne csak a pályán, ugyanis ahova ő odalép, ott nem nő több fű, kérdőn néz rám közben, várja, hogy mondjak valamit, de én hallgatok. Ez a füstös hang évek óta mondogatja nekem, és évek óta nem tudom, hogy mit kell erre válaszolni. Valami olyasmit jelenthet, hogy ne csak a pályán, hanem azonkívül is legyek kemény, a pálya még rendben van azt értem, de egyébként nem tudom mit vár el tőlem. Kezdetben teljesen komolyan vettem, hiszen nem tudtam, hogy ez olyan nyelvi izé, tehát nem kell szó szerint érteni, nem szóltam róla senkinek, úgy éreztem ez valami titok közöttünk, amely állandó kapcsolatot jelent a szederjes arcú emberrel. Gyakran előfordul, hogy a nőkről beszél, talán a lánya miatt pendíti meg ezt a témát nekem, erről talán nem szabadna tudnom, de hát sok mindenről tudok, mert sokszor ott vagyok, ahol nem kellene lennem. Most a találkozás örömétől megittasulva megharapta anyámat, ráadásul arcon, semmi baj, csak átmeneti kötés, géz kell rá, kisfiam, mondja az áldozat nevetve, vegyes érzelmek kavarognak bennem, ha vendégek jönnek általában ide, a fürdőszobába szaladok, kell nekem némi idő, amíg felveszem a ritmust a betolakodókkal. Krakkó Lajos és felesége az előszobánkban egymás szavába vágva üdvözli a vendéglátókat, húgom benn ül a nappaliban, olvas vagy firkálgatja gipszét, mindenesetre kijönni nem tud, öcsém meg úgyis számítógépezni fog egész este. Aranka azon lamentál, hogy a férje a kocsiban hagyta az ajándékok egy részét, anyám mindeközben szabadkozik, és a vért szárítgatja az arcáról, semmi baj, de későbbre vártunk benneteket, úgy emlékszem, nem ezt az időpontot beszéltük meg, ami persze semmit sem jelent a vendégség szempontjából, csak még nincsen kész az étel. Semmi baj, mondja Krakkó, hozd már fel az ajándékokat, Lajos, nincs eszemben, Aranka, majd később, elvégre tud várni a Pista, nem így van, gyerekek. Karácsony van, úgyis megkaptok mindent.
Unicum. Feldobott hangulat, a hangos üdvözlések nem akarnak véget érni, mindenki mindig ugyanott, fáradjatok beljebb, ne kéressétek magatokat, szépen is néznénk ki, Lajos ott a kedvenc foteled, mutat apám az egyik sarokba, a karácsonyfa miatt alig lehetett elhúzni középről, ahhoz képest, hogy szinte semmi sincsen kész, anyám pillanatok alatt tepertős pogácsát varázsol a nappali asztalára. A zenegép már előkészítve a másik sarokban, a múlt héten kétszer is hívtuk a szerelőt, akadozott a fej, nem játszotta le rendesen a számokat, de mostanra már semmi gond nincsen, apám kispohárkákban, ezüsttálcán fekete levet szervíroz, elvégre nem pihenni jöttünk, sokkal inkább teljesíteni, a gyomorkeserűt rögtön fel kell hajtani, jó az ilyenkor télvíz idején.
Tilalom. Lajos, ma nem ihatsz, értetted, ha mégis megteszed, biztos lehetsz benne, hogy nem foglak hajnalban több órán keresztül vetkőztetni, hogy aránylag normális állapotban kerülj az ágyba, az alváson kívül másra már úgy sem vagy alkalmas. Krakkó buzgón bólogat apám mellett, gondolom várta, hogy véget érjen a litánia, de csak nem akart véget érni a szóáradat, Aranka komolyan a fejébe vette, hogy nem engedi inni a párját, hangsúlyozta, hogy unja, sőt nagyon unja azt, hogy hajnalonként pesztonkát kell játszania a saját lakásában, ráadásul a Lajost kell gondoznia, akinek a horkolásától képtelen aludni, ezért aztán komolyan elgondolkodott a külön ágyas megoldásban, Aranka valahol különben is azt olvasta, hogy ez a hosszú együttélés titka, aztán egyszer csak felpattant és kisietett a szobából, hogy anyámnak segítsen tálalni a konyhában. Gyorsan töltsél viszkit, nem látod mennyire szorongat ez a hiéna, úgy, ne sajnáld tőlem, ne csak ennyit, mindjárt három pohárral adj, nincs tőle egy percnyi nyugtom se, gyorsan, hiszen bármelyik pillanatban visszajöhet, Krakkó gyorsan felhajt három pohár viszkit, az arca egyre vörösebb, hatalmas, kötél nagyságú erek duzzadnak a nyakán, na, mi a fasz van, fordul az időközben visszatérő Arankához, ki vezet majd hazáig, ha te nem akarsz, szívesen átveszem a kormányt. Aranka fürkésző tekintettel nézi Krakkó arcát, te ittál valamit, nem, erről szó sincsen, dehogynem, ne nézz engem teljesen bolondnak, tudod mit, foglalkozz te csak a magad dolgával.
Kis csajok. Krakkó a fejét hátrahajtva nevet, láthatóan megkönnyebbült, elvégre a megszokott helyén ülhet, elhatároztuk, hogy újrafestjük a nyaralónkat, Lajos pedig csatlakozott a kisbusszal, jól tudjátok, melyikkel, a drágaságom feldobódott a lehetőségtől, tudjátok, néha annyira megélénkül attól, hogy hét végén sem kell otthon lennie. Komoly előkészületeket tett, még az új parfümjével is befújta magát, miért is ne, elvégre fitt fiúnak kell lenni a mázoláshoz, ne csóváld a fejed, Lajos, szóval ez az egész nagyon gyanús volt, nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy mindenképpen fel kell hívjam őt, eleve késve vette fel, már azon voltam, megszakítom a kicsengést, aztán pedig beleszólt, mit beleszólt, valósággal lihegett a telefonba, mondom neki, veled meg mi van, drágám, de még jó néhány pillanatig nem kapott levegőt, aztán azt mondja nekem, mintha nyeretlen kétéves lennék, hogy ebben a pillanatban mászott le a létráról, ezért fulladt ki annyira. Na, persze ki hiszi ezt el neked, mi lesz így a festéssel, ha kis csajokat fuvarozol ki a víkendházba, te miről beszélsz, mégis miről, ilyenről szó sem volt, na, és azok a női hangok a háttérben, azok a te a szomszédban lakó barátnőid voltak, Aranka, jó kifogás sosem rossz.
A nőkkel nehéz az élet, de nélkülük meg pokol. Megérkezik a másik pár is, Krakkó öccse és felesége, a fiatalabb testvér bátyjával ellentétben alig beszél, néhány hónapja nősült újra, immáron harmadszorra, nő nélkül nem tudom elképzelni az életemet, mondja sokszor, megingathatatlan abbéli meggyőződésében, hogy minden jó úgy, ahogy van. Elégedett az életével, a pénz nem számít, nem mintha annyi lenne, de ami feltétlenül szükséges azért megvan, csak egészség legyen, és sok nő mondogatja olyankor, amikor Lívia, a felesége nincsen hallótávolságon belül. Egy nőért meg kell veszni, bele kell halni, és akkor minden sínre kerül, nem bírom az állóvizet, Lívia éveken keresztül volt a szeretője a második felesége mellett, Krakkó öccse tipikus keljfeljancsi, ahányszor padlóra küldik, annyiszor áll fel, a nők gazdagon felékszerezve hagyták el őt, ez a saját farkába harapó kígyó esete, sohasem fogja megkapni azt, amire vágyik, mert olyat keres, aki nincs, így Krakkó egy alkalommal apámnak. Krakkó öccse nősülős fajta, a nőkkel nehéz az élet, de nélkülük meg pokol, a testvérpár és feleségeik mindig együtt érkeznek, azt mondják ez utóbbi most a kibírhatatlan pesti forgalom miatt nem sikerült.
A harmadik feleség. Lívia nem főz túl jól, és egyébként sem fűlik a foga a házi munkához, elég volt kivárni azt a három évet, nemhogy még mosogatni is, a gyereket az anyja úgyis magával vitte hála az égnek. Krakkó öccse lopva találkozik a fiával, ahogy mondani szokta, elugrik hozzá, Lívia nem tiltja a dolgot, de mindent elkövet, hogy nehezítse a férje számára az esedékes találkozót, anyám szerint Lívia úgy viselkedik, mintha még a szeretője lenne a férjének, pedig már elég régen a feleség státusza az övé, mindez elég is volt ahhoz, hogy anyám és Lívia ne szóljanak egymáshoz, csak akkor, ha muszáj, ráadásul az utóbbinak megvolt az a szokása, hogy mindig tudott úgy kérdezni, ami az összes jelenlévőt inkább késztette hallgatásra, semmint válaszadásra. Líviát még a főzéssel járó illatok is idegesítik, ezért leginkább étterembe járnak, így megy ez már régóta, vagy rendelik a kaját kifőzdéből, ami persze sohasem lesz olyan, mint a házikoszt, Krakkó öccse ezért is imád hozzánk járni, ilyen hallét másutt nem ehet, mint itt.
Féltékenység. Nem könnyű mindenkivel jóban lenni, talán nem is kell, ám Aranka bizonyos mennyiségű alkohol után bárkiben vetélytársat lát, egyszer a Krakkóék nyaralójába szervezett összejövetelre készülvén egész nap a tűzhely előtt állt, és közben gyakran meghúzta a borosüveget, így aztán mire megérkezett a háromtagú zenekar, élén az énekesnővel, aki gitározott is, Aranka nem törődve azzal, hogy férje már kifizette a bandát, nem akarta beengedni őket, mondván a dalos pacsirta szemet vetett a férjére, és Krakkónak nem is kellett fizetnie, hiszen a szeretője jött énekelni a bulira. Krakkó, Aranka szerint legalábbis, összeszűrte a levet egy nővel a nyaraló felújítása alatt, azóta nem bízik meg senkiben, anyám szerint nem egyszerű, ha valaki nyolc évvel idősebb a férjénél, hát még egy ilyen emberrel, aki ha felönt a garatra, nem megy haza, inkább addig sétál a Parlament előtt, amíg ki nem józanodik. Aranka tehát csípőre tett kézzel várta a kertkapuban a tagokat, csak a két férfit volt hajlandó beengedi, ma jó lesz nekünk az instrumentális muzsika is, nem kell ide női énekhang, mindeközben Krakkó a földet bámulta hátul a kertben, felesége nem tágított, így azon az estén a két fiú szórakoztatta a társaságot, apámék énekeltek és kurjongattak hozzá.
Vadaspörkölt. Ezúttal jól összehangolva indul beszélgetés, mindenki mondja a magáét, nem régen voltunk az Operaházban az osztállyal, előtte anyám sokáig szárította és fésülte a hajamat, amit aztán a lányok rögtön összekócoltak, mielőtt még elindultunk volna a metróval, ahhoz tudnám hasonlítani, ahogy a muzsikusok akkor hangoltak a zenekari árokban, nagy az összevisszaság, de azért a fő szólamok itt-ott már egészen jól kivehetők, Dajka Laci hogy lefordult már az első percben Csepelen, holott ők mindig a mumusaink voltak, emlékszel tavaly már háromnullra vezettünk, és mégis döntetlen lett a vége, akkor itt izgultam a rádió előtt, amikor bekaptuk a harmadikat, hát akkorát rúgtam a levegőbe, hogy majd a lábam törtem, de hát így van ez, egyszer minden sorozatnak meg kell szakadnia, az kizárt, hogy Szitás lett volna a hibás, ő ugyanis nem lop, néhányszor volt benn nálam előleget kérni, merthogy beteg az anyja, nem, nem hinném, ő nem iszik, régóta gépkocsivezető nálam, cigánynak cigány, de még nem tudtam olyat kérni tőle, amit ne csinált volna meg azonnal. A Szalontairól meg ne is beszéljünk, csak nyugalom, főnök morogja nekem a legutóbb is, aztán nem megelőz minket egy lóvontatta, nyomorult szekér, egy gépkocsit, ezt gondold végig, azon tépelődöm mostanában, hogy lehetne átirányítani egy másik telephelyre, nem megyek vele semmire, elvégre nem indulhatunk mindenhova órákkal korábban. Mondhat bárki bármit, a magyar gyomornak hús kell, azt a receptet leírnám, ha lehet, kérlek szépen, zsíron megpirítunk három fej hagymát, mikor megüvegesedtek, jöhet egy kevés pirospaprika, majd rátesszük az előzőleg összevagdalt húst, öt-hat gerezd fokhagymát összenyomva, két-három paradicsom, két paprika, mindezt pároljuk, ha a leve lefő, akkor pótoljuk, körülbelül három óra után főzzük szaftjára a megpuhult húst, és akkor jöhet az a decinyi vörösbor, így olyan finom vadas pörköltet csinálhatsz, hogy a vendégeid a tíz ujjukat megnyalják utána.
Amiről nem beszélünk. De valahogy mégis folyton szóba kerül, legfeljebb suttogó hangon tárgyalják meg, titokzatosan összebújnak, de legalábbis közelebb húzódnak egymáshoz a pamlagon, fürkésző pillantásokat vetnek felém, mindent azért nem kell hallania a gyereknek, vannak dolgok, amelyekről bőven ráér később tájékozódni, de az sem probléma, ha egyáltalán nem tud róluk. Krakkó öcsének a második felesége ugyanis egy másik nővel lépett le, szinte már nem is mondják a szavakat, csak a szájukat formálják olyan alakúra, de hang nélkül, rendes nő ilyet nem csinál, nincs szerencséje Krakkó öcsének, illetve hogyan volt gusztusa eddig is ehhez a nőhöz. Anyám Arankával beszéli meg az esetet, Lívia a mostani, a harmadik feleség ebből kirekesztődik értelemszerűen, már nyaralni is együtt mentek, egy jóval fiatalabb nőről van szó, aki csak feltűnt a semmiből, most azonban közös albérletben élnek, ugyan mit fog látni, hogyan nő majd fel Krakkó kisfia, bárhogy is titkolóznak azonban, így éppen hogy többet hallok a sugdosásból, mint általában, ha megjelenik Krakkó öccse és annak harmadik felesége azonnal abbamarad a sugdosás, most azonban úgy tűnik muszáj volt ezt rögtön megbeszélni, míg Lívia nem figyel oda, és apám történeteit hallgatja, Krakkó öccse szerint a nőkért küzdeni illik, de ahogy megkaptuk őket, többet soha nem lesznek érdekesek számunkra.
A második mindig jobb. A második feleség eleinte járt a kisfiúért, aztán egyre rövidebb időre vette magához, a hétvégeket felváltotta egy-egy nap, aztán néhány óra, aztán már annyi sem, elképzelhető, hogy a másik nő nem nézte jó szemmel, miért a leszbikusok nem szeretik a gyerekeket, veti közbe Aranka, dehogynem, illetve nem tudhatjuk, de miért ne szeretnék őket. De hát milyen anya az ilyen, attól még nem kellene lemondania a gyerekéről, csak mert meg akar felelni a mostani partnerének, benneteket, férfiakat még izgat is mindez, nemdebár, így anyám, sőt mi több szívesen beszállnátok, vagy csak néznétek őket, ahogy tekeregnek lógó nyelvvel egymás combjai között, ki mondta, hogy tekeregnek, kérdezte most Krakkó öccse, aki a világ legtermészetesebb módján szól a beszélgetéshez, nem mindig volt ez így, állítólag még mindig szereti a másodikat, csak éppen titkolja Lívia előtt.
Publio Kiadó, 2015, 111 oldal
