Hádész címere

|

Rózsa utca retrospektív – Oratórium

Mohai V. Lajos versei

LOVAK

Skarlátvörös-kísértetek

halálra ítélten a lovak.

Szobor-alakjuk lassított kép,

bronzba csomózott mozdulat.

APOKALIPSZIS

Ágaskodnak letepert hegyek.

Istállók. Lovak. Szenesek.

Házsorok közt levegőprésben

ölelkeztek a Föld melegével.

A KOCSISZÍN

Széttört az Ég: ez a halál.

A szalmabála sarkainál.

A kapun kifordult pántok:

Jégszürke pára-forgácsok.

Megroppant a Föld. És megállt a Nap.

Angyalszót citált a pillanat.

Kantárszáron kérges tenyerek.

Átvérzett szókra felelet.

és a füstölgő ammónia-pára

ráhegedt a reggel ajakára

utoljára még, a vége előtt,

az élet keserves rendje előtt.

KOCSISOK

Merre dobognak a kocsisok?

Fujtatva a lovak, lovasok?

Kantárszáron kérges tenyerű

szenesek –

Mit vezetnek a szenesek?

Lovat vezetnek a szenesek.

A lovak teste remegett.

Megfeszült a kantárok szára,

haragos Égbe kiáltva

fujtattak a szenesek.

Vasabroncsok alól kipörgött

kő és kavics karcolta az Eget,

a járda szalagjára fűzött házsor

térdre ereszkedett,

és fölsóhajtottak a drótfonatú

pincetorkok,

félig-alvón

a pincetorkok –

Vajon merre dobognak a kocsisok?

Fujtatva a lovak, lovasok?

LAUDATIO FUNEBRIS

Ki vezeti kantárszáron őket,

hogy az istállók összedőltek?

Ha elnyelné testüket az emlék,

ki fogadna, ha innen elmennék?

Ahogy vonszolták a menetet,

a testek vonalkódja remegett.

Az árnyak lehasaltak a porba,

meszet lehelt ki a pincék torka.

Hidegen sorakoztak a házak.

Égi mezőn dobogtak a lábak.

Szerencsére, roppant út ez valóban.

Mérgét fújta az Isten a porba!

CÍMKÉK: