Három napja szakad a hó, valahol a gyermekkor sűrűjében közeledik a Jézuska.
Nem késlekedhetünk tovább, indulnunk kell a családi sírhoz. Összegörnyedve lépkedünk a vastag hóesésben, igyekszünk nem tempót téveszteni. Rábízzuk magunkat a régi ösztönökre. Könnyű a levegő fölöttünk, egyre csak havazik, mint tavaly is tette. Kihaltak az utcák, se híre, se hamva senkinek. Némán hasítjuk magunk előtt az utat. Személyes lehetőségeinket latolgatjuk. Befelé beszélünk.
Jó lenne tudnom, hogy mire gondol.
Vajon a drámai szakadékra élet és halál között?
A temetőbe menet a hallgatásunk mégiscsak mond egymásnak valamit. Ünnep idején járunk, a jászol illata betölti a délutánt. Vagy inkább egy falusi szalmazsáké.
Békésnek látszunk a nagy hóesésben, de most mintha nem is a saját városunkban járnánk, minden olyan magára hagyott körülöttünk. A hópelyheket is mintha Isten lehelné oda az arcunkhoz.
Nehéz összhangot találni ezzel a helyzettel.
Már nem húz védőszárnyai alá a gyermekkor.
A hótól félig lesöpört járdák síkosak, óvatosnak kell lennünk. A lépteinket ki kell számítanunk. A bazaltkockák összeillesztései durvák, hegyesen kiállnak. Erősen figyelünk. Összeszűkült szemmel nézünk a lábunk elé. Hiába takarítják le rendes időközönként a havat, a hópelyhek hamar belepik újra. Az úttesten keskeny keréknyomok csíkjai látszanak. Néhány autót igyekeztek kimenekíteni a hó alól, sikertelenül. A legtöbbjüket azonban sorsukra hagyták a tulajdonosaik. Ez a véget nem érő hóesés engedékennyé tesz. A kerteket is hó béleli a házak mögött. Kutyáknak nyoma sincs, ők az ólaikba kucorodtak. Valahol tüzeléshez fát hasogatnak, csizmák toporgása hallatszik.
Ragaszkodunk ehhez az úthoz. Nem intézhetjük el a Karácsonyt a temető nélkül.
A kórházi kápolna előtt jegesre fagyott a járda, mert a szél kifújta a havat előle a térre, egészen a Szentháromság-szobor derékmagas vaskerítéséig. A kápolna beékelődik a kórház udvarába. A betegeknek külön bejáratot véstek oda a falba. A kicsinyke kápolnában mondanak misét a temetések előtt a család halottaiért. Messzire innen, mint egy elhaló lélegzetvétel, megcsendül egy harang.
(Részlet Mohai V. Lajos A bátyám hazavitte a halált című, a PRAE.HU- PALIMPSZESZT kiadásában megjelent kötetéből.)
