Leviatán – Golden Globe 2015
Nem változott a világ sora, a hatalmasok most is visszaélnek hatalmukkal és az igazságot hirdetőt elnémítják.
Lassan már kivételes eseményként könyvelhetjük el, amikor egy-egy eredeti hangot képviselő szerzői filmet láthatunk igazi moziban, premier időben. Miközben az amerikai szuperprodukciók azonnal elérnek minket, a „művészfilmek” elmúlt évekbeli alakulásáról legfeljebb a nemzetközi hírekből vázolhatunk fel elnagyolt képet.
Ezt a sajátos képet árnyalja Andrej Zvjagincev új filmje, a Leviatán, amelyet a fesztiválbemutatókkal egy időben láthattunk a hazai mozikban is. Szerencsénkre Zvjagincev személye nem ismeretlen idehaza, így nem csak számíthatunk bizonyos stílusjegyekre, de abban is biztosak lehetünk, hogy mit nem fogunk látni új filmjében.
A film bemutatóját ebben az esetben jóval megelőzte a film híre, amely elsősorban politikai vonatkozása miatt lett a sajtóorgánumok kedvelt és visszatérő témája. Tagadhatatlan, hogy a Leviatán politikai témafelvetésekkel, utalásokkal és sok esetben politikai humorral átszőtt film. Azonban azt is kár lenne tagadni, hogy ha csak a politikai állásfoglalás lett volna Zvjagincev célja, akkor nem filmet forgat, hanem aktivistának áll. Annak ellenére, hogy a film által konstruált világ a mai orosz társadalmi-politikai viszonyokból táplálkozik, sikerül ezen felülemelkedve olyan világnézetet megfogalmaznia, amely egyértelműen egyediséget képvisel, és nem csak az orosz film világában.
A Leviatán alapját egy viszonylag egyszerű történet adja. Kolja (Nyikolaj) egy Oroszország északnyugati végében lévő tengerparti kistelepülésen él első házasságából született tinédzser fiával (Roma) és második feleségével (Lilja). Saját autószerelő műhelyében dolgozik, szabadidejében pedig vagy iszik, vagy a barátaival üres üvegekre lövöldöznek, miután eleget ittak. Azonban az ingatlan, ahol él és dolgozik, a polgármester (Vagyim) számára jó befektetési lehetőségnek tűnik, ezért az állami kisajátítás intézményét használva akarja azt megszerezni. A kisajátítás módszere érthetően a kisemmizés lehetőségét és ezzel együtt az igazságtalanságot is magában foglalja. Kolja egy volt katonatársát, a moszkvai ügyvédet, Gyimát (Dimitrij) hívja segítségül. Dimitrij, moszkvai kapcsolatai révén számos terhelő információ birtokában érkezik a kisvárosba, hogy megzsarolja a polgármestert és elérje, hogy letegyen a kisajátításról, vagy legalább tisztességes összeget fizessen kárpótlásul.
Bár a rendező több interjúban is elmondta, hogy az elsődleges inspirációt egy Amerikában megtörtént valós esemény adta, ennek furcsaságán legfeljebb csak csodálkozhatunk, hiszen az orosz klasszikus irodalom számos hasonló történettel bír, közülük Puskin befejezetlen novelláját, a Dubrovszkijt érdemes kiemelnünk. Ebből szintén 2014-ben készült orosz adaptáció, amely mai környezetben mutatja meg, hogyan lehet a hatalommal visszaélni és hogyan uralkodik el a hatalom annak birtokosán úgy, hogy még a sajátjait sem kíméli.
Zvjagincev filmje attól izgalmasabb, hogy a hatalom és a politika kérdésein túl egzisztenciális és transzcendentális kérdéseket is felvet. A film első nagyobb egységét követően (a polgármester megzsarolásával bezárólag) már nem követi azt a narratív ívet, amit várnánk a látottak alapján. Nem is követheti, hiszen nem egy amerikai drámát látunk, ahol a kisember harcba száll a hatalmas vállalattal, és segítséget csak egy elvált, alkoholista és/vagy igazságtalanul meghurcolt volt ügyvéd jelent. A Leviatánban mindez csak a felszín, és ami igazán jelentős, az legtöbbször nem a vásznon játszódik le.
Az első, látszólag érthetetlen fordulat Gyima és Lilja között játszódik le. Asszociációk és kombinációk sorozata indul el képzeletünkben, ahogy próbáljuk felfejteni az ok-okozati összefüggéseket és a lehetséges következményeket. Miért a hirtelen házasságtörés? Egyáltalán tudhatjuk-e, hogy hirtelen? A film korábbi részeiben nem tudtunk meg túl sokat Liljáról. Második feleség, akinek küzdelmei vannak férje kamasz fiával. Nem fogadja el őt, mint mostohaanyját, sőt mint az apja feleségét sem. Nem élesek ezek a viták, de perspektívába helyezik a kettejük közötti lehetséges viszonyt. Lilja férje sem éppen leányregénybe illő figura. Hirtelen természetű és iszákos. Bár szereti a fiát és Lilját is, ennek a szeretetnek a mibenléte is kérdéses. Több, mint amit a szavai kifejeznek? Milyen jövője van a közös életüknek? Lilja a helyi halfeldolgozó üzemben dolgozik. Könnyen észrevehető, hogy nem illik környezetébe. Az az érzésünk, valamiféle száműzetésben van itt. Nem való ide. Hogy ennek pusztán egzisztenciális, filozófiai vonatkozásai vannak, vagy múltbéli történések is alátámasztják, azt nem tudjuk meg, de nem is fontos. A széthullás első állomásaként értékelhetjük a Lilja és Gyima között történteket, azonban a teljes képet áttekintve majd rá kell jönnünk, nem itt kezdődött el.
A megcsalást egyre-másra követik azok az események, amik Kolja addigi életének teljes széthullását eredményezik. A baráti társasággal eltöltött pikniken kiderül, hogy mi zajlik Gyima és Lilja között.
A történet további alakulásában Lilja sorsa már erőteljesebben rávilágít arra, hogy nem csak egy társadalmi-politikai tablót látunk. Miután Kolja visszafogadja hűtlen feleségét – úgy érezzük, bár elvesztették mindenüket, a polgármestert semmi sem állíthatja meg, még új életet kezdhetnek –, ismét fordulatot vesz a film. Roma, aki a piknik során meglátta Gyimát és Lilját, most az apját látja meg hasonló helyzetben, miután sírva követeli, hogy apja szabaduljon meg tőle. Másnap Lilja eltűnik. A következő nap pedig már Kolját tartóztatják le, majd ítélik 15 évre felesége meggyilkolása miatt.
Kolja tehát – mint egy mai Jób – elveszíti vagyonát, feleségét, szabadságát, fiát, és nem tudjuk meg, hogy maradt-e bármije is.
Valóban mindez csak a politikai erőszak következménye, esetleg mondhatjuk, hogy hát ilyen mocsok ez az élet, és nincs itt semmi különleges látnivaló? Azt hiszem, hogy Zvjagincev nem ezen az állásponton van. Hogy megtaláljuk a magyarázatot, érdemes a címből kiindulni, majd ennek kapcsán a film különböző pontjain „elszórt” útmutatókat követni.
Ha a Leviatán eredetét kutatjuk, két támpontot kaphatunk további kutakodásainkhoz. Az egyik – és elsőre kézenfekvőbb – Thomas Hobbes azonos című 17. századi munkája, amelyben az állam/egyház hatalmának és az egyén szabadságának, szuverenitásának sajátosságait és törvényszerűségeit vizsgálja politika-filozófiai megközelítésben. Természetesen Hobbes megállapításai igen jól illeszkednek a film által tárgyalt kérdésekhez, egészen addig, amíg csak a felszínen látható társadalmi-politikai kérdéseket akarjuk vizsgálni.
A másik támpont jóval messzebbre visz, hiszen az Ószövetségben találjuk elsőként és eredetileg a Leviatán említését, Jób, illetve a Zsoltárok könyvében és prófétai írásokban. Bár az idők folyamán különböző állatoknak feleltették meg figuráját, a bibliai gondolkodás egyértelműen a Gonoszt jelképező, a teremtés kezdete óta létező entitásként azonosítja. Ezt egészíti ki Aquinói Szent Tamás leírása, melyben az irigység démonaként határozza meg, mint a Sátán egyik megjelenési formáját. Az eredeti héber kifejezés feltekeredettet jelent (utalva a kígyó, sárkány, de akár a vízi állatok sajátosságaira), míg a modern nyelvhasználatban már egyszerűen csak a cet jelentése maradt meg. Ehhez társul az az Újszövetségi képzettársítás, hogy a Leviatán, mint cet a halál megtestesítője, utalva a Jónást elnyelő cethal történetét Krisztus halálával és feltámadásával párhuzamba állító elképzelésre.
A cethal pedig többször és több formában megjelenik Zvjagincev filmjében, ahogy az általa uralt „káosz vizeit” jelképező tenger is. Ha elfogadjuk, hogy egy film kezdő képsora egyben a film által konstruált világ minőségének, sajátosságának körülhatárolását adja, egyértelmű az is, hogy a Leviatán első perceiben látható, félhomályba boruló háborgó tenger nem egyszerűen a történet helyszínének természeti környezete, hanem szimbolikus jelentéssel bír. A káosz vizeit, a Leviatán lakóhelyét megmutató jelenet ezzel a film elsődleges értelmezési tartományát is kijelöli. Ez pedig a látható világra hatást gyakorló, amögött meghúzódó szellemi világ.
A szellemi világ feltérképezéséhez ismét csak a bibliai gondolkodásra tudunk támaszkodni – nem feledve, hogy amikor egy interjúban Zvjagincevet arról kérdezték, mennyire tudatosak a keresztény képi utalások, úgy válaszolt, hogy nem tudja más kulturális környezetben elképzelni, amit alkot, mint amiben felnőtt.
A keresztény gondolkodás által megfogalmazott szellemi világ része az Istennel szembenálló gonosz. A Bibliában található két legfontosabb név, amivel a gonoszt megnevezik, egyben a két legfontosabb tulajdonságát takarja. A héber satan vádolót jelent, míg a görög diabolos szétdobálót, rágalmazót. Ha azt akarjuk tudni, hogy a filmben milyen hatások érvényesülnek, milyen erő mozdítja a történéseket, akkor nem kell tovább keresgélnünk. A hamis kijelentésekkel manipuláló, látszólag törvényes eljárásban végig azt vádolják, aki nem is követett el semmit.
De a kapcsolatok széthullása mögött is felfedezhetjük a szétdobáló munkáját. Ez már nem annyira nyilvánvaló, mint az egyértelműen hamis vádakat igaznak erőszakoló hatalom esete, mégis támpontot jelenthetnek a rendező útjelzői. Két hangsúlyos példát találunk erre. Roma, miután szemtanúja lesz apja és Lilja szeretkezésének, kirohan a házból, le az elhagyott tengerpartra, ahol egy bálnacsontvázzal szemben álló sziklára kuporodik. Este ordít Liljával, apjától pedig azt követeli, hogy szabaduljon meg a nőtől. Másnap hajnalban Lilja egy tengerparti szirten áll, nézi a tengert, amiben jól láthatóan megjelenik egy cethal. De visszaköszön a Leviatán képe a már csontvázként elkorhadt hajóroncsokban és a házat leromboló markolóban is.
Ha pedig a Leviatánt, mint az irigység démonának működéstörténetét tesszük vizsgálódás tárgyává, hasonlóan jól felfejthető összefüggésrendszert kapunk.
A fenti gondolatmeneteket követően nem hagyhatjuk figyelmen kívül a film történetében markánsan megjelenő pravoszláv egyház helyi képviselőit, kijelentéseiket és szerepüket. A filmben két szereplőt látunk, aki az egyházat képviseli. Az egyik egyházi vezető, a másik a kistelepülésen tevékenykedő pap. Az egyházi vezetőt többször is látjuk a polgármester társaságában, azt feltételezhetjük, szövetségesek. Ez tulajdonképpen meg is felelhet a hatalomról felvázolt képünknek, amiben nincs különbség az egyház, az állam, a párt, vagy bármilyen szervezet által a hétköznapi emberek felett gyakorolt hatalom között. A szövetséget azonban nem minden esetben támasztja alá az, ami elhangzik kettejük között. A filmet lezáró prédikáció látszólag egyértelműen független álláspontot fogalmaz meg, amiben nem hogy nem szövetségese az egyház a politikai hatalomnak, de egyenesen el is ítéli azt, amennyiben nem tudja a jót a rossztól megkülönböztetni, és Isten igazságát érvényre juttatni. Természetesen létezhet olyan olvasat is, amiben mindez puszta képmutatás, mely az egyház hatalmát hivatott erősíteni.
Az egyház másik képviselőjével Kolja a boltban találkozik, vodkavásárlás közben. Itt kerül felemlegetésre Jób története, amiben tévedés lenne az egyház elnyomó taktikáját keresni. Ez a pap nem tartozik a hatalmat birtoklók közé. Végzi a napi munkáját, meggyőződése és hite szerint. Pontosan tisztában van vele, hogy milyen hatalom munkálkodik a háttérben és az miként teszi tönkre az emberi életeket. A példálózás nem arról szól, hogy mindegy, mi történik veled, fogadd el, mert nem lehet szavad ellene. Éppen ellenkezőleg. Inkább arról, ne szállj perbe Istennel, ha te magad szolgáltattad ki az életed a gonosznak. Nem véletlenül látunk a piknikre igyekvő autók egyikének műszerfalán elhelyezett három ikon alá meztelen női képeket ragasztva. A korábbi szakrális ikonológiát könnyedén felváltotta ez a profán ikonológia, észrevétlenül megváltoztatva a hatalmi viszonyokat is.
Ezt erősíti a két templom kontrasztja is. Az egyik a hivatalos szertartások helye, amit a misét követően minden „fontos” ember hatalmas fekete autókkal hagy el. A másik romokban áll, itt gyűlnek össze a fiatalok beszélgetni, iszogatni. Amikor Kolja itt keresi a fiát, leül az egyik fal tövében, felnéz és a félig még álló kupola közepén mintegy Isten szemét látja, ahogy lenéz rá. A falon egyetlen freskó részlete maradt meg, az a jelenet, amikor Keresztelő János fejét tálcán hozzák Heródes parancsára.
Nem változott a világ sora, a hatalmasok most is visszaélnek hatalmukkal és az igazságot hirdetőt elnémítják. Már csak az a kérdés, hogy mindezért egyedül Istent okoljuk, miközben néhány liter vodkával elnémítjuk a lelkiismeretünket, vagy megtaláljuk benne a saját felelősségünket is.
