Átejtve
A ’80-as évek elfeledett vígjátéka 21. századi ráncfelvarrást kap Anna Faris főszereplésével, és amellett, hogy remekül hozza egy latin-amerikai szappanopera színvonalát, látványosan illusztrálja a hollywoodi filmgyár legnagyobb hibáit is.
A Vasmacska kölykei címmel 1987-ben bemutatott romantikus vígjáték Magyarországon nem kavart nagy port, az Államokban azonban a romcom-ok aranykorában kultuszfilmnek számított. A cselekmény egy gazdag, elkényeztetett örökösnőről (Goldie Hawn) szól, aki megszégyenít és méltatlanul elbocsát egy asztalosmestert (Kurt Russel). Miután a hölgy egy baleset folytán amnéziát kap, az asztalos úgy dönt, elhiteti vele, hogy párkapcsolatban élnek és hazaviszi négy kezelhetetlen fiához, rábízva a leghálátlanabb házimunkákat. A film során természetesen a két főszereplő személyisége lassan átalakul és rengeteg humoros helyzetet követően a két ellenfél lassan egymásba szeret. Nem kínált nagy műfajújítást és néhány részlete erősen megkérdőjelezhető a mai értékrendek alapján, mégis szórakoztató történet volt, két szerethető főhőssel. Egy kellemes limonádé, mely a bemutatása óta eltelt 30 év alatt elsüllyedt a nézők emlékezetében. Hollywood a nyolcvanas évek gyöngyszemei közt kutatva valahogy rátalált erre a filmre és úgy döntött, tökéletes alapanyaga lesz majd egy könnyed plasztikai megújításnak.
A plasztikai beavatkozást pedig esetünkben szó szerint kell érteni, az Anna Faris (Horrorra akadva franchise, A házinyuszi) és Eugenio Derbez (Hogyan legyél latin szerető) alakította diszfunkciós pár szerepeit ugyanis egy 21. századi csavarral felcserélték az alkotók. Faris alakítja a kékgalléros főhőst, Kate-et, aki két állásban gürcöl, hogy ellássa három lányát és ápolói ambícióit, így kerül takarítóként a Derbez által megformált Leonardo jachtjára. A férfi egy mexikói mágnáscsalád sekélyes és fényűző sarja, aki a későbbiekben a megszégyenített hölgy áldozatává válik. Ez a stílusos nemcsere szinte elengedhetetlen volt korunk szociális légkörében. Az egyenjogúság égisze alatt ugyanis nehezen lenne befogadható egy férfi főszereplő, aki elrabol és házimunkát végeztet egy amnéziás nővel. Ez a könnyed vérfrissítés mégsem segít a film helyzetén, sőt néhol inkább feleslegesen túlbonyolítja a pofonegyszerű cselekményt. Az amnéziás milliomos pénzéhes hitvese helyett kapunk egy elnyújtott mellékszálat Leonardo családjáról, és az írók csikorgó manőverekkel próbálják megindokolni, hogyan képes női főhősünk három kislányát rábízni egy vadidegen, kiszámíthatatlan férfira, miközben ő pizzákat hord ki. Ha karaktereink szerethetőek és fejlődéstörténetük aránylag indokolt, az ilyen típusú logikai artistamutatványok felett még szemet lehet hunyni. Egy romantikus vígjátékban ugyanis a főszereplők közti románc minden mást felülír.
Goldie Hawn és Kurt Russel tökéletes kémiája az eredeti filmből azonban semmilyen szinten nem öröklődik át az Átejtve színészeibe. Faris és Derbez szinte taszítják egymást a vásznon. A sitcomok világából érkező Rob Greenberg rendező és Bob Fisher író a helyzetkomikum eszközeit keveri az eredeti film legjobb poénjaival, sőt, sokszor teljes átemelt jeleneteivel. Ilyenkor pedig bebizonyosodik, hogy szerethető karakterek nélkül nem lesz már ugyanolyan íze a felmelegített chilinek. A készítők pedig mindent megtesznek, hogy közelebb hozzák a néző szívéhez főszereplőiket. A viccesnek induló, de hamar ellaposodó melómontázs szekvenciában Leo lassan beleszokik a nehéz fizikai munka viszontagságaiba és újdonsült kollégái folyamatos cukkolásába, sőt, még főzni és gyereket nevelni is remekül megtanul. Így válik egy infantilis, mihaszna milliárdos néhány hét leforgása alatt felelős mintaapává. Ez a pálfordulás a ’80-as években Goldie Hawntól valahogy még befogadható volt, a latin vígjátékok sztárja viszont már kevésbé tudja ezt bemesélni nekünk.
A Mexikóban szupersztárnak számító Derbez produceri kvalitásában is hozzátett a filmhez, ami részben az ő hatására építette be a latin stíluselemeket eszköztárába és ez lett az Átejtve talán egyetlen valóban üdítő újítása. Lépést tartva az aktuális hollywoodi trendekkel, a faji diverzitás komoly szerepet kapott a filmben. A helyi körökben ismert mexikói sorozatsztárok mellett olyan nemzetközi latin hírességek is feltűnnek a filmben, mint Eva Longoria (Született feleségek), a cselekmény pedig érezhetően épít a latin-amerikai nézőközönségre. A dialógusok egy része spanyolul hangzik el, az olyan elemek pedig, mint a cselszövő nővér, az amnézia és a nagy örökség reménye értelmezhetőek akár a szappanoperák egyfajta paródiájaként is. Erre a tényre egy karakter külön fel is hívja figyelmünket: „Az élet jobb, mint egy szappanopera!” Ez a film sajnos mégsem az.
A latin kultúra, bár a dalbetétek és a párbeszédek szintjén felületesen megjelenik, nem hűen reprezentált, helyette egyszerű közhellyé fajul és a készítők eszközévé, amivel új célközönséget tudnak majd megmozgatni.
Ezek a jellemzők azonban nem speciálisak az Átejtve esetére. A kortárs hollywoodi filmgyártás egyik legnagyobb problémáját látom visszaköszönni bennük. Miközben igyekszik megfelelni az összes aktuális ideálnak, gondosan ügyel rá, hogy ne sértsen érdekeket és mindenkit alaposan reprezentáljon, a film épp legfontosabb reprezentációját veszti el, a szabad kreativitásét. Ami pedig így utána marad, az egy jelentéktelen, felejthető és üres tengeri kagyló partra vetve a hollywoodi remake-ek zsúfolt szigetén.
Az Átejtve a Magyar Filmadatbázison
