Zalán Tibor: El kell mondanom / Rózsavölgyi Szalon
Hol az idősebb generáció sztoriját látjuk epikus formában fölvezetve, máskor az ifjú pár minden szempontból megalapozatlan kapcsolatát előre és visszaszaladva időben, s miután mindezt lezártuk, zsánerként még beúszik a képbe a Szerb-regény főhősével, Ulpius Tamással spirituális viszonyt ápoló nővér Canossa-járása a pénzéhes valóság és az idilli regényfigura között.
Kútvölgyi Erzsébet Fotók: Molnár Miklós
„ – Ez jellemző rád.
– Rád meg mi? A semmi humorérzék, a pincébe leásott morális küszöb. Vagy épp magasra felpolcolt, azért vagy ilyen esélytelen mindenféle kihágásra? Mit tudom én! Szóval, arra próbáltam célzást tenni, hogy amolyan kurvára erkölcsi lény vagy, egy farvízen járó ateista, Krisztus a hét sebétől folyamatosan vérezve.
– Öt.”
(Részlet Zalán Tibor darabjából)
Aki nem olvasta Szerb Antal regényét, az nem érti, mi köze Zalán Tibor El kell mondanom című művének az Utas és holdvilághoz. Aki olvasta, az se igazán. Talán egy történetszálban lehet átfedés – az elsietett, korai véget ért házasság a meglehetősen egyszerű gondolkodású Erzsivel. De az is inkább csak metonímiai alapon. Generációk nőttek föl az Ulpius testvérek és a hozzájuk vonzódó Mihály történetén, számtalan nyelvre (még hindire is) lefordították. Az 1937-ben közreadott mű folyamatos utóvirágzását éli, egy közelmúltban fellángolt olvasói hisztéria Németországban például az eladási listák élére emelte. Tízesével vették. Nem véletlenül. Szerb kultikus regénye a mágia maga. A lét elvontságának megdicsőülése.
Zalán Tibor szövege a földhözragadt létezés kulisszái köze vezet. Elemeltségek nélkül. Jóllehet a Szerb Antal-i olvasmányélmény szelleme, maga Ulpius Tamás is megjelenik a színen, ám csupán egyfajta testi valója. Lényének ellenpontként működő, mindenen felülemelkedő, éteri mivolta – kellő magyarázat híján – rejtve marad. A szellemesdin túl van szerepjáték, fordított szereposztással fölmondott dialógusok, zsidó-keresztény kérdés, második világháború, ötvenhat. (Rendező: Őze Áron)
Az időben ide-oda csapongó sztoriban egy fiatalember (Ágoston Péter) a mamahotelból átcsekkol az erőszakosan ráakaszkodó vidéki lánnyal (Fekete Linda) kötött házasságba, aminek nem lesz jó vége. Ott van, ugye, az anyós-meny viszony, továbbá a fiú csendes terroristaként működő, pénzéhes nővére (Auksz Éva), valamint a főváros-vidék ellentét, a háború őrületének generációk sorsába gyűrűző embertelensége és egy ötvenhatos férfi zakó (nem méret, évszám), ám mindebből nem körvonalazódik egységes storyline. Szerves egésszé formálódó családregény helyett amolyan ízelítőket kapunk. Hol az idősebb generáció sztoriját látjuk hiátusokkal tarkított, epikus formában fölvezetve, máskor az ifjú pár meglehetősen egysíkú, hamvába holt, minden szempontból megalapozatlan kapcsolatát előre és visszaszaladva időben, s miután mindezt lezártuk, zsánerként még beúszik a képbe a Szerb-regény főhősével, Ulpius Tamással spirituális viszonyt ápoló nővér Canossa-járása a pénzéhes valóság és az idilli regényfigura között.
A történetmesélés mozgatórugójaként a múltba tekintés nosztalgiáktól megfosztott aktusára gyanakszunk némi létezés iránti sértettséggel vegyítve.
Olyan világ ez, amely a múlt ízlésvilágába ragadva tekint a jelenre. Arra a pontosan nem meghatározható jelenre, amely mobiltelefonnal a kezekben kísért a múltból… Mindehhez a nyelv sem ad elég fogódzót. A használt nyelv elemei között föllelhető ugyan generációs különbség, azt viszont homály fedi, hogy mikorra tehető a történet jelene. (Marad a jól beazonosítható mobiltelefon, s vele a legközelebbi múltunk.) Huszonegyedik századi, alapjaiban átstrukturálódott viszonyrendszerünk kevés nyomot hagy a történteken.
Mintha a második világháború rettenetéből nem csupán a halálig tartó traumákat magával cipelő, de kiapadhatatlan energiákat is merítő zsidó származású anya (Kútvölgyi Erzsébet), aki hasonló határozottsággal választott férjet magának (Cserna Antal), mint fiának felesége (viszont nagyobb sikerrel), egy pontosan nem meghatározható, folyamatos jelenben létezve uralná a családját. Általa kapunk (is, meg nem is) egy vázlatos tablót a közeli és kevésbé közeli múltunkról, látunk (is, meg nem is) egy családtörténetet, amely mutatja (is, meg nem is) a létezés legapróbb mozzanataiba is beszivárgó történelmi kort.
