Robert Bolt: Egy ember az örökkévalóságnak / Nemzeti Színház
Morus Tamás és az anglikán egyházat személyes érdekei mentén megalapító VIII. Henrik véres kivégzésbe torkolló erkölcsi/szellemi párbaját korhű kosztümökben és kortalanul minimalista játéktérben a Nemzeti színpadára citálni nem kis feladat.
Söptei Andrea és Rátóti Zoltán
A természet arra rendeli az embereket,
hogy egymást kölcsönösen derűsebb életre segítsék.
Thomas More: Utópia
Ha a Boleyn Annára rákattant VIII. Henriknek előbb jut eszébe, hogy felesleges a pápához könyörögnie válásért, soron lévő feleségeit bőven elég eltennie láb alól, könnyen lehet, hogy számtalan vallásháborútól, jelenbe gyűrűző tragédiától, országok sorsát eldöntő egyeduralmi harctól és mindenekelőtt tömeges emberáldozattól kímélte volna meg az emberiség teljes újkori történelmét. De időbe telt, míg karakterjegyei eljuttatták ehhez az uralkodói körökben mégoly egyszerűnek tűnő megoldáshoz. Addig viszont meg kellett harcolnia saját hűséges katolikusaival, köztük jó emberével, Morus Tamással, a vallási kérdésekben megingathatatlan humanista államférfival, akit nagyobb skrupulosok nélkül föl is áldozott lankadatlan házasuló kedve oltárán, s aki ilyetén módon életét adta a szent ügyért.
Cserébe viszont szent lett…
Sokat mond, hogy egy adott kor mit vesz elő múltjának emblematikus történetei közül. Mikor, miért és hogyan. Robert Bolt dráma- és forgatókönyvíró a szöveg ősváltozatát a BBC rádió felkérése adta közre 1954-ben. Később színpadi mű, majd Oscar-díjas filmalkotás is született belőle. Morus s az anglikán egyházat személyes érdekei mentén megalapító VIII. Henrik véres kivégzésbe torkolló, sziporkázóan gazdag erkölcsi/szellemi párbaját korhű kosztümökben (Szakács Györgyi) és kortalan, imponálóan minimalista, látványosan variálható játéktérben (Szlávik István) a Nemzeti színpadára citálni nem kis feladat. Megvan az a veszélye, hogy határozott fogódzók nélkül a történelmi tablók jótékony unalmába fúl.
Végtelen energiával előadott tanóra lesz.
Barta Ágnes és Rátóti Zoltán
Megelevenednek ugyan Európa talán legösszetettebb, legizgalmasabb korszakának, (távlatok híján a jelent nem számítjuk) az újkor kezdetét jelző 16. századnak a történelmi ikonjai, egészen Cromwellig bezárólag, de szenvedélyüket, vágyaikat, gondolkodásuk tétjét és mikéntjét nem igazán érezzük magunkénak. Nem kapjuk meg azokat az impulzusokat, amelyek alapján szoros érzelmi közelségbe kerülhetnénk hozzájuk.
Talán valamivel előrébb vagyunk, ha a Morus Tamást alakító Rátóti Zoltán jutalomjátékának nézzük a művet, s nem a szöveget rendező Csiszár Imre öntörvényű alkotói karakterét tükröző színpadi darabnak. Morus figurája Rátóti interpretálásában már megjelenésekor is a jövendő sorsa sújtotta figura, aki a maga rigorózus világlátásával kénytelen szembesülni rémképek gyötörte történelmi jelenével. Az út, amit bejár, szigorú elvek mentén szerveződik s már jóelőre azt sugallja, hogy a megfélemlítésnek nincs az a formája, ami elvei föladására kényszeríti. Sorsát önkéntelenül is mai nyelvre fordítva nem igazán értjük, hogy a vallási elvtelenségen túl mi ellen harcol. Egy érzéketlenül önérvényesítő, erkölcsi gátját vesztett zsarnok ellen küzd vagy a kor zsarnoki miliője nyuvasztja…
Rátóti Zoltán és Fehér Tibor
Töredezett, történelmi szelek tépázta képet kapunk egy ikonról.
Képet, amely ebben a sűrűn változó, surrogó színpadi kavalkádban megidéz egy kort. Olyan kort, ahol Söptei Andrea Alice More-ja maga sem tudja, hogy az életük kényelmét védje vagy a férje elveit. (Talán az utóbbit kevésbé.) Olyan kort, amelyben aligha akad valódi államférfi az egy Morus Tamáson kívül. (De ebben sem vagyok egészen biztos.) Kort, amely szisztematikusan lerombolva saját hősei tekintélyét a maga történelmi léptékű hérója helyett Schnell Ádám súlytalan, mások csuklóztatására szakosodott Cromwelljét mutatja. Vagy épp a Nagy Márk-féle ifjú Rich-et, aki, ha jól veszem ki, egyenesen kérkedik a maga elvtelenségével. Egy kort, amely – akár a többi – megszülte önmagát s benne azt a zsarnoki figurát, aki nemcsak, hogy a saját korát nem érti, de halvány lövése sincs, hogy ő maga kicsoda. Viszont Fehér Tibor ugrabugra királyát látva el kell fogadnunk, hogy a saját érdekeit képviselve egészen jól pereg a nyelve…
Fotók: Eöri Szabó Zsolt
A VIII. Henrik korába rejtőző kor néhol valóban ismerősnek látszik, máskor határozottan az az érzésünk, hogy csupán egy hitvitázó dráma fölhigított változatát látjuk. Terjengősen burjánzó párbeszédekkel. Mi lenne velünk, ha Bodrogi Gyula Wolsey bíborosa egy adott pillanatban nem hunyorítaná össze a jobb – vagy bal – szemét. Ott, akkor és úgy, ahogy azt kell.
