Tena Štivičić: 3tél / Radnóti Miklós Színház
Nem más ez, mint a modernitásba fúló európaiság csehovi nosztalgiákkal átszőtt tragikus miliője, amely igyekszik felfedezni a létezés szépségeit. Így vagy úgy élhetővé tenni három, történelem dúlta tél rideg elviselhetetlenségét.
László Zsolt, Tóth Ildikó, Bata Éva, Sodró Eliza, Pálfi Kata
(valamiféle bevezető) A nemi szerepek leosztása – egzotikus kivételektől eltekintve – alig változott az emberi kultúrtörténetben. A férfi alfa, a család egzisztenciájának sikeres fenntartója. A gond abból adódik, ha a rá osztott szerepet – mintaként szolgáló – hatalmi ambíciókkal túlozza el. Ezt a rendszert próbálták harsányan kikezdeni a múlt század második felének mozgalmai, a harmadik évezred pedig – bizonyos területeken – áttörő változásokat hozott. Ilyen a művészet, amely egyre erőteljesebben igyekszik női szemmel átfogalmazni a világot. Ez nyilván sok mindent jelent – tematikus váltást, felülírt erkölcsi rendszert, az ellentmondások feloldásának örök kényszerében rejlő női habitust például. Ami még izgalmas, hogy ezek többnyire nem amolyan forradalmi, tesztoszteronos, férfias változások. Inkább a tűzhely – megteremtett – melege mellett zajló esti eszmecserék, amelyek azután nem szállnak el nyomtalanul. Minden résztvevőben nyomot hagynak…
(A regény, amely a kortárs Tena Štivičić élete) Közép-európai álmainkban a Horvátországban született szépséges Tena Štivičić a szülőhelyéről tör be Európa színpadjaira, ám ő – miután a zágrábi Színművészeti Akadémián befejezi tanulmányait – tipikus folytatásként Londonba költözik. A Goldsmiths College-ban szerez diplomát, közben összejön Douglas Henshallel, a nagy elismerésnek örvendő európai sorozat, a Shetland vonzó sztárjával. 3tél című darabját 2014-ben a londoni Nemzeti Színházban mutatják be (angol nyelvből fordította: Falcsik Mari, a horvát eredetivel egybevetette: Lantos László), a következő évben pedig elnyeri vele a tekintélyes Susan Smith Blackburn-díjat. Az újságok címlapjára kerül…
Fotók: Dömölky Dániel
(a történet) A történet ettől még nagyon kelet/közép-európai. 1945, 1990, 2011. 3tél, 3 idősík, 3 generáció, 2 háború. A második és a balkáni őrjöngő előszele. Csupa tragédia, csupa felkavart múlt, az élőkben lakozó csupa elmosott, elfojtott rettenet. Plusz a napi rutin. Főzés, evés, unásig. A második világháború után a kiürített arisztokrata villa egyik – leválasztott – lakásába költözik egy család, és egymást követő generációkon át napjainkig ottmarad. Létezésüket át- és átszövik közel hat évtized épp aktuális jelenének politikai viharai, az emberi lét legocsmányabb abszurditása, az életükbe betörő háború.
Ám a család él. Létezik.
Életben tartja az ősanyaként funkcionáló dédanya szolgalelkűsége, a „villafoglaló” nagyanya konstruktív lázadó hajlama, az apa óvó-védő látszathatalma, a konyhaillatú anya rejtett képessége a dolgokon való felülemelkedésre, a két lány e századi sérülékenységbe burkolt már-már misztikus sérthetetlensége… Egy horvát família, amely a zajongó szomszédság keltette robbanásszerű hangoktól kísérve egyfajta balkáni/polgári, de inkább közép-európaian meghatározhatatlan létezésben tobzódik, miközben idegenből hazaérkező családtagjaik – a Maša nevű anya nővére és nagyobbik lánya, a németországi Dunja és a Londonban élő Alisa – elszántan keresik eltépett gyökereiket a készülő esküvő tépázta családi közegben.
Sodró Eliza
Mindezt belengi egyfajta csehovi miliő.
A modernitásba fúló európaiság csehovi nosztalgiákkal átszőtt, tragikus miliője, amely a maga megbocsátó attitűdjével igyekszik felfedezni a létezés szépségeit. Alföldi Róbert rendezése átérzi Štivičić narrációjának mozgatórugóit. Minden hókuszpókusz nélkül, a szöveg pszichológiai realizmusát kutatva figyeli az emberi létforma – mindenkori tragikumot szűrt fénybe helyező – rejtett és látványos szépségeit. Hol egy lágy vonású arc, szelíd mozdulat, hol egy harsány szó mögött megbújó gyöngéd érzelem, hol a leplezetlen szókimondásba torkolló, ám fájdalmasságában is felemelő családi ünnep teszi így vagy úgy élhetővé három, történelem dúlta tél rideg elviselhetetlenségét.
Kováts Adél és Sodró Eliza
(itt, hon) Štivičić élhető karaktereket teremt, a Radnóti társulata pedig a szemünk előtt kelti őket való életre. A család, melyet a közelmúlt háborús rettenete nem várt tragédiákba sodor, a mai békésebb időkben akár itt nálunk is hon lehetne. A figurák kimunkált összetettsége teszi őket ismerőssé. László Zsolt apafigurájának a férfiasság ősi sztereotípiáit mai elemekkel vegyítő, borzongatóan realisztikus alakja… A feleségét játszó Tóth Ildikó Mašájának zord szépségbe burkolózó otthonteremtő melege… a Bata Éva formálta idősebb lány mélyen átélt, lágyívű tragédiái, s a Sodró Eliza alakította kisebb, az evészavarokkal küzdő, nem sokra becsült Alisa, aki porig alázott öntudattal lesz a ki nem mondott traumákkal terhelt család enyhén szólva is ellentmondásos, modernkori hőse. Ezt a komplexitást hozza az összes figura, Kováts Adél múltból ittragadt, áttetsző Karolinájától a Dunját adó Pálfi Kata bántalmazottságból méltóságot merítő nőalakjáig.
A történet központi eleme az ebédlőasztal. Nagy család üli körül, reggel, este. Mi ez, ha nem valamifajta idill. Sok évtizedes titkok, elfojtott szorongások kimondásának a terepe. A fölöttük élők keltette fülsiketítő, elviselhetetlen robajok közepette.
