Szivák-Tóth Viktor: Fényeskedjék neki – Szkéné Színház
Egy újabb kortárs magyar drámaíró lépett színre jól megírt és gondozott szöveggel és olyan témával, amely nagyon is áthatja a jelenlegi magyar közéletet és közhangulatot.
Fotó: Slezák Zsuzsi, Szkéné Színház
Egy lepukkant tanterem jól megcsinált, praktikus díszlete fogad a Szkéné Színház színpadán. Valcz Péter igényesen káoszos munkája szinte előrevetíti Szivák-Tóth Viktor Fényeskedjék neki című drámájának lényegi elemét: az elhasznált és rohadó rendszert és az utolsó, ép darabokra ráugró, gyarló emberi természetet.
Avagy haszonszerzés és korrupció a gyász során, egy felvonásban, előre megírt és küldési idővel megjelölt, sms-es játékkal körítve. Sejtelmes megfogalmazásomnak oka van, nem szeretném a thrilleres formával is játszó cselekményről lerántani teljesen a krétaporos leplet.
Stikszai Rémusz és Török-Illyés Orsolya
A keretes szerkezetű, az elhunyt Zoltán halálát követő tor köré épülő rendezést a férfi fia nyitja meg. Ő már a kopott tanári asztalnál ül, miközben helyet foglalnak a nézők. Márfi Márk Ádámja heves és robbanékony, jelenléte képviseli mindazt a dühöt és keserű kilátástalanságot, amelyet a fiatalabb generációk érezhetnek a korábbi nemzedék „ügyei”, adott esetben ilyen-olyan eltussolt, kiskapus megoldásai miatt, melyeknek következményei kivétel nélkül apáról fiúra szállnak. Márfi mind külső megjelenésében, mind színészi eszköztárában alkalmas a lázadó kamasz megformálására. Karakterének jót tett volna egy kis fokozatosság, hogy ne egyből, hanem lépésről lépésre jusson el a végzetes, akár fegyverrel járó kifakadásig. Az Örkény István ösztöndíjban részesült drámát olvasva érezhetőbb volt ez a típusú fejlődés Ádám esetében, mint a színpadon. Ugyanakkor Márfi tökéletesen nyers és őszintén haragos ellenpólusként szolgál a teremben felvonuló felnőtt szereplőkkel szemben.
Nemcsak Márfi, hanem a többi szereplő megformálója is telitalálatnak tűnhet a közönség szemében. Enyedi Éva Marája – azaz a halott felesége, Ádám édesanyja – profi módon fejti le a kezdetben nagyon megtört, feketében egyedül gyászoló asszonyról a héjakat, hogy aztán a néző belül megláthassa az enyhén nárcisztikus és hisztérikus, férje által fizikailag bántalmazott nőt. Enyedi figurája maga sem tudja eldönteni, hiányzik-e brutális, agresszív és manipulatív férj vagy megkönnyebbült. A megkönnyebbüléssel járó bűntudat is felsejlik Enyedi játékában, ahogyan egyszerre okolja és védi fiát, és ahogyan viszonyul férje barátaihoz, üzlettársaihoz.
Jelenet az előadásból
Enyedi színes és a személyiséghez illő, erősen hullámzó karaktermegformálásához jól illik az egyik barát feleségének, Myrtillnek visszafogott, kellemesen cinikus jelleme. Török-Illyés Orsolya higgadtan, inkább a mimikával és hanglejtéssel, mintsem gesztusokkal építi fel a házassági hazugságban élő nőt: Myrtill egy ideje csalja férjét, Ervint a másik jóbaráttal, Zsolttal. Török-Illyés jelenetről jelenetre változik át hűvösből szenvedélyessé, kielégültből türelmetlenné, átlagosból és cinikusból elszánt vadmacskává.
Ehhez szolgál jó partnerként a Kettőspont Színház vezetőjeként is ismert Formanek Csaba, akinek Ervinje a felszínen kissé teszetosza, pipogya jóember típus, ám a mélyen megcsillan a mindenről tudó, de felelősséget semmiért sem vállaló, néma cinkos figurája. Formanek magas termete a jelenetek során sokszor meghajlik, testtartásával is jelezve külső tisztaságának és rendezettségének belső piszkosságát. Formanek kellő arányérzékkel alakít ki minden szereplővel kapcsolatot, játszva az összekötőt, hogy aztán annál nagyobb robbanással bukjon meg ő is az erkölcsi ítélőszék előtt, mint mindenki más.
Talán a legautentikusabb alakítás Szikszai Rémuszé, aki Zsolt szerepében az összes szereplő közül a legszámítóbb üzlettársa halála kapcsán. Szikszai játékában nem ránt le magáról semmilyen leplet, mert már eleve simlis alakként lép a terembe, akinél nem meglepő az emberi (lásd, szeretői viszony Myrtillel) és az üzleti életben történő kiskapuzás sem. Éppen ezért Szikszai tudja hozni a dramaturgiában és a szövegben megjelenő bravúrt, hogy a legkevésbé tisztességes szereplő válik a cselekmény során legőszintébbé, mert Zsolt sosem mutatta (nagyon) másnak magát, mint amilyen.
Török-Illyés Orsolya és Formanek Csaba
Orbán Eszter jó dramaturgai munkát végzett a jambikus sorokon, érződik ez a lendületes párbeszédeken és a jó ritmuson, a színészek közötti összhang pedig vitathatatlan. Azonban a tér és a cselekmény adta, esetlegesen elvontabb, vizuálisan megjeleníthető lehetőségeket Szivák-Tóth Viktor nem aknázza ki a rendezés során. Mert bár a remekül összeválogatott színészi gárda játéka önmagában is élvezetessé teszi a Fényeskedjék neki-t, a misztikummal és az emberi természettel is játszó cselekmény elbírt volna talán kevésbé a szóra, mindinkább a látványra és akár az abszurdabb, a valóságtól elrugaszkodottabb képekre épülő rendezést is.
Ez a meglátás azonban nem vesz el az előadás jelentőségéből. Egy újabb kortárs magyar drámaíró lépett a színpadra jól megírt és gondozott szöveggel és egy olyan témával, amely nagyon is áthatja a jelenlegi magyar közéletet és közhangulatot. És ha minél pőrébben, nyíltabban, kellő humorral és költőien őszinte megfogalmazással foglalkozik a mindent és mindenkit átható korrupció témakörével a (Szkéné) színház, akkor talán a közönség is egyre bátrabban meri a nézőtéren vállalni a véleményét, miszerint a király meztelen és nem kell mindig beletörődni abba a bizonyos „te akaratodba.”
