Shakespeare: III. Richárd / Csíki Játékszín, Gyulai Várszínház
Néhol finom, néhol elnagyolt eszközökkel tárják elénk a politika felszínes közegét, mely mögött nincs valódi tettvágy, államférfi, csupán populista elemek érdek szerinti alkalmazása.
Fotók: Csíki Játékszín Facebook-oldala
Videóval indít a Csíki Játékszín III. Richárdja, öltözőben készülődő színészeket láthatunk, a kivetítőn felirat villog, miszerint az élő közvetítés hamarosan megkezdődik. Vladimir Anton rendezése csöndes fekete humorral kortárs környezetbe helyezi a királydrámát, Richárd (Kozma Attila) csupán aljasságának és agresszív nárcizmusának mértékében múlja fölül elődjeit és (feltehetően) utódjait. Néhol finom, néhol elnagyolt eszközökkel tárják elénk a politika felszínes közegét, mely mögött nincs valódi tettvágy, államférfi, csupán populista elemek érdek szerinti alkalmazása, szereplők, akik köztünk járnak, szó szerint, az előadásnak szinte negyede játszódik a nézőtér szélein, esetleg sorai között. Ez a szinte interaktív játékmód nem minden esetben működik, legerősebb pillanata, amikor Richárd saját személyiségét magyarázva hozzánk szól: „Nem vagytok elég tökösek, hogy olyanok legyetek, amilyenek szeretnétek lenni.”
Kozma Attila a címszerepben elsöprő alakítást nyújt, mintha rászabták volna az intrikus gnóm királyt
A brit felső tízezer időtlen öltözékében jelennek meg a szereplők (jelmeztervező: György Eszter), Glosteré telitalálat: megidézi társai öltözetét, mégis anyaghasználatában sajátosan disszonáns és ízléstelen, mintha a leendő zsarnok direkt lázadna. Kozma Attila a címszerepben elsöprő alakítást nyújt, mintha rászabták volna az intrikus gnóm királyt: groteszk és humoros, egy pillanatra sem sátáni játéka felemeli mindkét felvonást. Vas István fordításában játsszák az előadást Dálnoky Réka dramaturg szövegblokkjaival fűszerezve. A sokak által ismert kezdet Edwárd király (Kosztándi Zsolt) ünneplése és Az ember tragédiájának befejező sora után indul el: „York napsütése rosszkedvünk telét / Tündöklő nyárrá változtatta át”. A keverékszöveg jól áll a csíki társulatnak, a dramaturg remek arányérzékkel vegyítette az új szöveget a ‘47-es fordítással.
Küzdőtérszerű díszletet láthatunk magunk előtt, amfiteátrumot formáz, külleme ugyanakkor erőszakos, sötét (díszlettervező: Eranio Petrușka), így inkább a gladiátorjátékokra emlékeztet. A díszlet véleményem szerint csak a második felvonás végén teljesedik ki, ugyanis a kör alakú sínre helyezett lépcsősorok ekkor mozdulnak meg igazán, előtte szinte kihasználatlanok. Ezzel szemben a videóval való játék több izgalmat rejt: jobbára a színpadi történéseket nagyítják föl, mossák el, a videókép megsokszorozódik, de itt mutatnak részleteket Edwárd király halála után V. György 1936-os temetéséből; a fekete-fehér képsorok, a szelfik, az internetes élőzés egyszerre vannak jelen a színpadon. Mindemellett az internet világával is bravúrosan dolgozik a rendező: az élőzés például „hálózati hiba” miatt megszakad, amikor a királyi család számára kellemetlen ember, Margit királynő (Fekete Bernadetta) lép a színre és szitkokat szór a jelenlévőkre.
Díszlettervező: Eranio Petrușka, jelmeztervező: György Eszter
Buckingham hercegét Veress Albert alakítja, játéka változatos és összetett, kimagasló teljesítményt nyújt nemcsak színészként, hanem zenészként is. Hasonlóan remekel a Hastingset játszó Kányádi Szilárd is. Az előadás zenei regisztere jól illeszkedik a királyi pompát nélkülöző térhez: a petite alkatú Lady Anna (Tóth Jess) például Amy Winehouse slágerét énekelve gyászol, ő testmagassága alapján is Richárd abszolút alárendeltjévé válik, meghódítása nem okoz komolyabb nehézséget a feltörekvő Glosternek, Anna elfogadja az urnára helyezett jegygyűrűt. III. Richárd számító nárcizmusa hazugságlavinával söpri el azokat, akik megakadályozhatják trónra lépésében; a zárókép gyönyörűen kidolgozott: Richárd körül szűkül a tér, a lépcsőkön ülő szereplők körbe-körbe forognak, tapsvihar közepette bukik el a drámairodalom egyik legkitűnőbb gazembere.
Kosztándi Zsolt győzedelmeskedik Richmond szerepében
Kosztándi Zsolt győzedelmeskedik Richmond szerepében, keretet adva a színpadi történéseknek: jelmeze alig változik, szinte ugyanaz, mint mikor Edwárd királyt játszotta. Richárd rövid uralkodásának kínos közjátékát mindenki feledni akarja, eltűnése után azonnal beindul a jól megszokott élőzés.
A Csíki Játékszín előadása gyakran a színészi játék természetességével sokkol (a társalgási darabok hangnemében diskurál a vérfürdőszervezésről), Shakespeare drámájának a mába helyezésével nem esik csorba a klasszikus teljességén. A kimagasló színészi játék mellett azonban a III. Richárd olykor nehézkes és arányavesztett, zenei válogatása is hullámzó; a zárókép azonban, mely direkt felidézi az előadás kezdetét, feloldatlanságával kárpótol mindenért.
