Pandémia Okozta Színházi Találkozó
A nyilvánosság számára kiderült: megalázóan, megdöbbentően alacsonyak a színészi fizetések, aki nem szerepel sorozatban, nem tud megélni belőle.
Június közepén – sokadik online fesztiválként, konferenciaként, webináriumként – a Partizán POSZT elnevezésű programjába kapcsolódtam be az éterben.
A szemantikailag jócskán terhelt szócska úgy vett magára új jelentést, hogy többet megtartott a korábbiakból is. A Pandémia Okozta Színházi Találkozó a megnevezésben rejlő humorral egy tekintetben mintegy önmagát kínálta új POSzTként: előjátszva, eljátszva utólagosságában és egyidejűségében, minek is kéne folynia a kiüresedő fesztiválon az előadások között.
Mostanában zajlana ugyanis a pécsi találkozó, ami nemcsak a covid miatt marad el, erre Jordán Tamás tett utalást egy fél éve vele készített beszélgetésben. Ám az esemény csak halasztódik – amint azt némi óvatossággal már bejelentette az új pécsi polgármester is az ATV-n – szeptember elsejéig; megtartják Pécsett kissé redukált programmal. A kulturális-politikai szcénában sokat próbált, látott és tapasztalt Veiszer Alinda rákérdezett, hogy miből jön létre és miként. Az anyagi oldalára kapott választ: a jelenlegi tulajdonosok állják a költségeket. A régi POSzT-ozók által hiányolt kiegészítő események visszahozatalára vonatkozó kérdést, ha értette is Péterffy Attila, nem válaszolta meg, mondván, művészeti kérdésekbe nem avatkozik bele.
Az izgalmas a felvetésben és a POSzT újraélesztésében mégis az, hogy a haláltusát hosszabbítják meg, vagy a jelenlegi kultúrpolitikai felállásban a Márta István és Moravetz Levente által vezetett POSzTot szervező cégnek van esélye és szándéka elevenné, valódivá tenni az alkalmat. Elfogadják-e például Gulyás Mártonék ajánlatát a Partizántól, akik önköltségen megszerveznék a hasonló témájú kerekasztalokat, amilyeneket most, júniusban online követhettünk az ő jóvoltukból.
Világos kérdés, erős felütés. A konstelláció sajátos: ellenzéki vezetésű város a befogadó fél, mint társtulajdonos, a színházi társaságok egyike viszont kivonult a körből, Pécs partnere tehát a Magyar Teátrumi Társaság maradt. Miféle kultúrpolitikai válasz érkezhet a felajánlásra – s milyen a Színház- és Filmművészeti Egyetem releváns kérdéseire? Az, hogy a Magyar Teátrumi Társaság hogyan nem szolidáris az utóbbival, kiderült vasárnapi nyilatkozatukból.
Gulyás Márton rendre beleáll a közéleti ügyekbe, platformokat szervezve megtárgyalásukra. Most is ez történt a négy nap alatt: három-három beszélgetés a magyar színházi világ aktuális témáiról, majd esténként minőségi koncert (szintén kreatív nevekkel: Ed Is On, Bélaműhely). Mivel a vírushelyzetben és annak okán történő, színházi tárgyú megnyilvánulások is jócskán megszaporodtak az online terekben beszélgetések, írott anyagok formájában, az első blokkok nem hatottak különösebben újszerűen az újranyitásról, a járvány színházi feldolgozásának dilemmáiról, hogy hogyan kellene finanszírozni, a műsorpolitikai kényszerekről a járvány előtt és a járvány után, az állami vs. fővárosi fenntartású színházakról: szükséges kompromisszum-e vagy rossz döntés stb. Meg kell hagyni viszont, tűpontos volt minden egyes címbeli kérdésfeltevés, melynek kibontása logikusan haladt a moderálással mindvégig. Alaposan, sokfelől körbejárták a résztvevők az adott témákat.
Számomra a rendezvény a közepétől hozott több nóvumot a ritkábban tárgyalt, rázósabb területekre váltva: hol a szakszervezet – földrajzi és generációs mobilitás hiánya – foglalkoztatás, megélhetés és színházművészet – hatalomgyakorlás és színházcsinálás – hozzáférés és osztályhelyzet a járvány után – képzési dilemmák, az Színház- és Filmművészeti Egyetem és a Kaposvári Egyetem Színházi Intézete jövője. Az ország Budapesten kívüli része is szóba jött ezeken a paneleken, Kelemen Kristóf például jelezte, osztályába ő érkezett egyedül vidékről, de úgy tudja, Zsótér Sándor előző osztályába csak vidékiek kerültek. Mások példákat hoztak arra, miként jut el a színházi felsőoktatásba történő felvételiig egy fiatal a drámaosztályoknak, színjátszótáboroknak, tehetségkutatóknak, a drámapedagógiának, a színházi nevelési előadásoknak is köszönhetően szinte az ország bármely részéből. Az utolsó panelben Kéri Kitty a kaposvári színházi képzés képviseletében azt pedzegette (amit vasárnap, a színművészetisek tüntetése előtt nyilvánosságra hozott Teátrumi Társasági levél explicitté tett): nem az SZFE elégíti ki a vidéki színházak szakemberigényét. Kéri Kitty hangsúlyozta: ők, a kaposvári képzőhely tartják a kapcsolatot a vidéki színházakkal duális képzésük révén azzal, hogy szorosan kötődnek az osztályvezető színházához – a diplomaszerzés után is. Az ellentmondásokra nem volt fogékony, arra például, hogy „övék” Vidnyánszky Attila jóvoltából a budapesti Nemzeti Színház is, avagy hogy állításával ellentétben, mint Novák Eszter számokban is kifejezte, az SZFE-n képzett bábosok jócskán megtalálhatóak a nem budapesti színházakban végzésük után is. Novák, a SZFE oktatási rektorhelyetteseként, kompetenciáján belüli, pontos, higgadtan érvelő, szakszerű véleményt fogalmazott meg az Egyetem átalakítása körüli vitákról.
Szándékosan nem a metoo-ra, hanem a hatalommal történő visszaélésre hegyezték ki az egyik beszélgetést, amelyen a beszélgetők kifejezték, hogy normális mederben, kiegyensúlyozottan kellene tudni fontos problémákat érinteni, nem félve a megszólalástól. (Szabó Réka társadalmi példájában a mama rettegett attól, hogy unokája bele akart nézni a kijavított dolgozatába, hiszen azzal felhívja a figyelmet magára, amiből pedig baj lehet.) A résztvevők úgy vélték: látszik az előadásokon, hogy hogyan, milyen légkörben készültek; a hierarchikus rendezettség és az erőszak nyoma ott marad. Schilling Árpád szerint az lenne a jó irány, hogy vad, extatikus dolgokat is hozhassanak létre, ha akarnak, a társulatok, de közös elhatározásból. A független szférában tapasztalnak nagyobb fokú érettséget, bizalmat a felek közt: az alkotófolyamat a kölcsönösség tiszteletben tartásával zajlik. Vizsgálni kellene intézményvezetőknél a pszichológiai alkalmasságot, hangzott el, megfogalmazták: jó lenne valamiféle feldolgozó alkalmakat tartani pszichológussal, civilekkel, interaktívan. S nem feledni, nem hagyni szó nélkül egyúttal az erőszak megnyilvánulásait a munkában – nem hunyni szemet ilyenkor. Molnár Áron szenvedélyesen javasolja: ne féljünk politizálni, ne legyünk idióták a szó eredeti etimológiája értelmében; törődjünk a közügyekkel. Többen új, minél több színházi ágazatot befogó szakszervezet szükségességére hívták fel a figyelmet.
A nyilvánosság számára kiderült: megalázóan, megdöbbentően alacsonyak a színészi fizetések, aki nem szerepel sorozatban, nem tud megélni belőle. Szó esett az érdekesen megcímkézett pályázatok kiírásáról a színházaknak, köztük keresztény szellemiségű s egyben a történelmet objektíven szemlélő produkciókra a Déryné programban, mondta Fodor Tamás, s hogy ezeket a pénzeket például a Thealtertől vonták el. Bizonyos alapokból részesülnek a függetlenek is, az SZFE műhelyeiből érkezett pályázatokat viszont elutasították. Vezetői utánpótlás-kinevelés a bizonytalanság miatt sem történik, még mindig nem a középgeneráció vezeti a színházakat, hangzott el a mobilitás-panelben. A fiatalok számára ebben a helyzetben intézményvezetőnek lenni nem vonzó, érzi Kováts Adél. Kelemen Kristóf, aki a Radnóti Színház dramaturgja is, külföldi színházi tapasztalatai mellett arról is beszélt, hogy hasznára vált megtanulnia pályázatot írni, tudatosítva, mire készül az adott helyzetben.
Gáspár Ildikó szerint a katasztrófahelyzet fel kell, hogy frissítse a struktúrát élővé tett, részben akár online előadásokkal, párhuzamos terekkel, ki is lépve az épületből. Ha nem lehet megtölteni minden helyet a nézőtéren, akkor kevesebb nézőt fogadjon a színház, de másként, mint eddig.
…akár így is működhetne, utalt kissé sejtelmesen a témakör egészére Gulyás Márton (akinek a megszolgált dicséretek mellé figyelmébe ajánlom a hivatali bikkfanyelvből származó személytelen és passzív szerkezetek kerülését, lásd: „elismerésre került”). Egy ismert magyar szexista mondást pedig elköszönőben és önreflexíven az utolsó koncert előtt erre fordított át: „Minden szorgos nőt kitakar egy férfi a sikerével”, s hogy ezúttal ne így legyen, ráirányította a figyelmet háttérben dolgozó munkatársára, akivel ezt a rendezvényt létrehozták: ő Tési Dóra.
(Az eseményt élőben és utólag ugyancsak lehetett követhetni a Partizán Facebook-oldalán és Youtube-csatornáján, írásbeli és rövid videós összefoglalókat is kitettek a beszélgetésekről. Azt külön értesítették, aki feliratkozott – enélkül nehézkes volt azért megtalálni az élő közvetítés helyét Facebook-oldalukon.)
