Pintér Béla: Réka és az oltatlanok / Pintér Béla és Társulata
Sokszor polgárpukkasztásig fajul a társadalomkritika, de kellő iróniával kimondottan élvezhető.
Gálvölgyi János és Enyedi Éva
Igyekeztem az előadás jelszavává vált „Soha senkinek nem beszélni róla, soha senkinek” szlogenhez tartani magam. Azonban Pintér Béla és Társulata, Réka és az oltatlanok című produkciója olyan nagy hatást gyakorolt rám, hogy a mindenkit érintő, fontos kérdéseiről okvetlenül beszélnem kell.
A produkció számos lényeges kérdéskört járt körül, és mutatott be egészen a szélsőségekig tágítva azt. Az előadás főszereplője, Réka, elveszti az állását a minisztériumban, amikor egy év után sem hajlandó beoltatni magát. Réka egy racionális, mindkét oldalt mérlegelő nőként tekint magára, s egészen a játék végéig nem foglal állást politikailag. Az interneten az énekesnő Rékától kapott levelére is szkeptikusan reagál, és még több kétsége támad, amikor a zenész elrángatja egy szektába.
Az előadás remekül mutatja be a szélsőséges csoportosulások kártékony hatását. Ez a szektajelleg sokszor némely gyülekezeteket juttatott eszembe, az erőteljes gesztusok, a hamis ígéretek és az emberek megvezetése, illetve totális kizsákmányolása miatt.
Péter Kata
Szó esett a LGBTQIA+ kérdéséről, a zsidókról és a covid elleni oltásról is. Az alapvető emberi igazságok megkérdőjelezéséig fajultak ezek a magasröptű párbeszédek, miszerint Jézus valódi neve Gézus volt, Mózesé Mézes, és magát az analóg órát is mind ez idáig rosszul értelmeztük.
A hívek egyik része a foglalkozás végén előidézett transzállapotban maradt. Rékát is az győzi meg, amikor első látomásában egyenesen Jézust, a másodikban Máriát látta. Azonban az eltakart arcú Szent Szűz fátyla alatt, az igazi vezért, V-t vélte felfedezni. A kettejükk között elcsattant Júdás csókja a végén Rékát határozottan a jobboldalra pozícionálja, hatására kirajzolódik a néző számára az esendő ember karaktere.
A hatalmi pozícióban lévő férfiak homoszexuális viszonya zárja keretbe a történetet, hiszen Réka két főnöke is szeretői egymásnak. Illetve, amikor a vezér már beismeri, hogy ismételten belemászott egy női elmébe, F-fel egymásba fonódnak, majd az utóbbi mennyasszonypózban kiviszi a vezért.
Fotók: Mészáros Csaba
Az aktuális a témaválasztás és a teljesen köznapi nyelvhasználat közepette is remek az előadás humora. Sokszor polgárpukkasztásig fajul a társadalomkritika, de kellő iróniával értelmezve, kimondottan élvezhető. Néhány poénnal túllőttek a célon, ezer fokon égették a groteszk poénbombákat. A túltolt humor az előadás felénél ért el a tetőfokára. A zajkavalkád és az impulzusáradat egy adott ponton értelmezhetetlenné tette az előadást, ami, emiatt, számomra egy időre el is veszett. Végül az előadás visszanyerte a figyelmem, és sikerült újra jelen lennem.
A színészi játék minden elemében kifogástalan. Sokszor éreztem, hogy véghezvisznek egy rendezői utasítást, azonban mindezt kellő átgondoltsággal és tudatosan teszik. Tökéletes összhangban mozogtak a színészek a színpadon, és mindenki megfelelő mértékben volt sok.
Pintér Bélától megszokottan az alkotás egyik esszenciáját képezte a zene. Sokszor felcsendültek ismerős dallamok, amelyre saját szöveget írtak. Az erős hangzás végigkísérte az előadás egészét, és minden lényegesebb mozzanatot tökéletesen kiegészített a megfelelő zeneválasztás.
A jelmezek (Hornyák Dóra) hétköznapiak voltak, csupán a meztelenséggel való játék tért el a ’megszokottól’. A nemi szerveket pontosan ábrázoló testszínű ruha olykor önmagában, máskor vérrel borítva jelent meg. Annak ellenére, hogy nem vagyok híve az öncélú meztelenségnek, itt bőven indokolt lett volna. Ugyanakkor ezzel a kis trükkel még csupaszabbá és sebezhetőbbé váltak a karakterek, mintha valóban pőrén jelentek volna meg. Az fél arcot eltakaró maszkok sokszor visszatértek, amely utalhatott a valódi énünk elrejtésére, illetve nemes egyszerűséggel a koronavírus idejéről ismert egészségvédelmi eszközre.
Adorjáni Bálint és Szabó Kimmel Tamás
A díszlet (Gergely-Farnos Lilla) nagy részben kétdimenziós volt és jelzésértékű. Elhelyezte a nézőt a térben, és a korábbiak alapján megkérdőjelezett időben. A háttérben mozgatható zsinórdíszlet olykor Budapestre, máskor Jeruzsálembe vitt minket. Az előadás során a legkreatívabb megoldásnak a halálesetek jelzését találtam. A vérfagyasztó pisztolydörgések után a holttest fölé piros konfettik hulltak. A finom vizuális elemmel ellenpontozták a naturalisztikus, véres meztelen-jelmezeket.
Összességében az előadás szórakoztató volt, illetve kiaknázta a politikai színház eszközeit. Fanyar humora és maró iróniája ellenére is a Pintér Bélától megszokott, komoly társadalmi témát dolgozott fel. Azonban megígértem, hogy soha senkinek nem fogok beszélni, arról, amit láttam, ezért a továbbiakban nem is teszem.
Szereplők: Péter Kata, Szabó Kimmel Tamás, Adorjáni Bálint, Gálvölgyi János, Enyedi Éva, Fodor Annamária, Jankovics Péter, Takács Géza, Szabó Zoltán, Messaoudi Emina
Dramaturg: Enyedi Éva, zenei vezető: Jankovics Péter, díszlet: Gergely-Farnos Lilla, jelmez: Hornyák Béla. Írta és rendezte: Pintér Béla
