Moritz Rinke: Vineta Köztársaság / Weöres Sándor Színház, Szombathely
Mérnökökből, menedzserekből, politikusból álló szupercsapat száll meg egy romos villát, ahol lehetőségük van az emberiség következő nagy dobásának megtervezésére: a Vineta Köztársaságra.
Vineta, a köztársaság Fotók: Mészáros Zsolt
Moritz Rinke Vineta Köztársasága semmilyen értelemben sem könnyű darab: nehéz eljátszani, kihívás értelmezni, de abszurd humora és szívszorító emberképe miatt mindenképpen megéri a rászánt időt.
A Weöres Sándor Színház kamaraterme Márkus Emília nevét viseli, megszokhattuk, hogy rendszeresen kísérletező kedvű rendezők és színdarabok szállják meg; kiváló példa erre a közelmúltból A mi osztályunk Lukáts Andor rendezésében, de ebbe a sorba illik bele a Réthly Attila által színpadra állított Vineta Köztársaság is, amelyet február 24-én mutattak be a szombathelyi színházban.
Honnan hová?
A kortárs dráma felütése izgalmas, ráadásul a későbbi kimenetelre alig ad utalást: mérnökökből, projektmenedzserekből, szállítmányozási szakemberekből, hajóskapitányból, politikusból álló szupercsapat száll meg egy romos villát, ahol lehetőségük van az emberiség következő nagy dobásának megtervezésére, ez a címadó Vineta Köztársaság.
A alapkoncepció az Új Atlantisz nevet is viselhetné. A minden igényt kielégítő high-tech városnak egy ötven négyzetkilométeres szigeten kéne felépülnie, a munkálatok azonban súlyos késést szenvednek, ugyanis Leonhard projektvezető (Trokán Péter) konfliktusok lavináját indítja el, amikor új építészmérnököt hív meg a finisben járó csapatba. Sebastian (Balogh János) érkezése csak az első olyan felesleges és tudatos feszültségprovokálás Leonhard részéről, ami kialakítja balsejtelmünket.
A darab történéseinek pontos ismertetése nem szükséges, fontos azonban tudni, hogy az egész játékidőt átitatja a balladai homály: nagyon kevés közvetlen információ áll rendelkezésünkre, és egyáltalán nem biztos, hogy a közvetettekre alapozva jó következtetésekre jutunk. Ez a köd továbbgondolkodásra készteti a nézőt, muszáj a színészek finom játékára és az átgondolt dramaturgiára hagyatkoznia; a színpadképpel párhuzamosan épül le a megszokott komfortérzet is.
Perverz élvezettel tombolnak karaoke zenére
Az első felvonás tetőpontja a közös léggitározás, ahol az önmagukat végletekig komolyan vevő szakemberek utálkozva, de mély és perverz élvezettel töltekezve tombolnak karaoke zenére. Ez az a pont, amikor félelmeink realizálódnak; akármennyire is nevetségesen abszurd az, amit látunk, tudjuk, hogy démonok állnak mögötte. Leonhard irányít, manipulál, aláz; kisded játékai szöges ellentétben állnak karakteres megjelenésével, de valódi kontrollal mégsem bír az események fölött.
Emberkísérlet
Nyilvánvaló, hogy Leonhard nem jár egyenes úton. A második felvonás közepén thrillerekben (lásd: Viharsziget) megszokott bomba robban és elsöpri a realitás utolsó darabkáit. A csapat tagjai egymás után omlanak össze, pedig az egész hazugsághálót egyikük sem látja át; inkább érzik, mint tudják, hogy a Vineta-küldetés útközben egy rémálom-projektté vált.
Álma és története pedig minden szereplőnek volt, ráadásul Vineta érdekében tett erőfeszítéseik sorsközösséget teremtettek közöttük. Mertz Tibor karaktere, Johann Behrens jellemzően unszimpatikus politikus, de elhatalmasodó őrülete igazán szívszorító; Mertz szemei félelmetes fénnyel izzanak fel, nem tudjuk állni tekintetét. Legnagyobb sajnálatunkat azonban mégsem ő, hanem az Orosz Róbert által életre keltett Hans Montag érdemli ki. Ő az a jó ember, akivel a legrosszabb dolgok történtek meg. A két nevesített példa csak a jéghegy csúcsa, nincs olyan szereplő, akinek ne lenne valódi története. A többi színész, színésznő alakítása is magáért beszél, apró kincseket találunk. Az általam vallott értelmezés ezekhez az egyéni sorstörténetekhez kapcsolódik: honnan veszik egyesek a bátorságot, hogy önkényesen, a felsőbb jóra hivatkozva megváltoztassák társaik életét?
A kéretlen „segítség” katasztrófához vezet; egészen új ábrázolását láthatjuk a félreértelmezett segítő szándék és küldetéstudat kettőségének. Hiába hat nagy formátumú, társadalomépítő vállalkozásnak a Vineta-projekt, ettől messzire kanyarodik, kizárólag személyközi problémákkal foglalkozik az előadás. Az embertársainkkal szembeni alázat hiánya, Leonhard jó szándéka ide vagy oda, még sosem volt ennyire látványos és pusztító.
Apró kincseket találunk
Bár a darab egyes elemei kiforratlannak hathatnak, a többi erény semmisé teszi ezeket a momentumokat. A humor abszurd, a végig domináns erő marad, de a cél felé haladva a nevetés hangszíne sokat változik; nem válik azonban kizárólag önmagáért létező abszurd drámává.
Egyes elemek kiforratlannak hatnak
A tetőponton a „Vineta-érzés” forráspontig fokozódik. Szívünk szerint egyszerre nevetnénk és sírnánk, de igazán okunk egyikre sincsen. A darab erős ingerekhez nyúl, de okosan vigyáz rá, hogy ne rúgja fel az alapvető kereteket. Nem a nyílt színi botránkozás, hanem a hazafelé cipelt felszunnyadó értelmezésekre építkezik, ezekből pedig akad bőven.
