Móricz Zsigmond: Rokonok / Gárdonyi Géza Színház, Eger
Zsarátnok városának potentátjai lopva fürkészik a másik tekintetét. Elakadnak az ámuló urak szavai.
Fotók: Gárdonyi Géza Színház
Meg kell szerettetni az emberekkel az adózást. Nono. Hátrább az agarakkal. Megfagy a levegő a borzalmas felvetés után. Még mit nem. Zsarátnok városának potentátjai lopva fürkészik a másik tekintetét. Elakadnak az ámuló urak szavai. Vajon mit akarhat a Pista? Majd mintha mi sem történt volna, folytatódik a társalgás. Ám a frissen főügyésszé választott Kopjáss István nagyon is komolyan gondolja azt, amit mond, és nemcsak ezt, hanem más, égetően fontos közügyeket is átláthatóvá szeretne tenni.
A helyi sertéstenyésztő a korrupció szimbóluma. Hínárként húzza vissza a posványba a várost és árulkodik a vezetői elit erkölcseiről. Messziről bűzlik a telepről, hogy valami nem stimmel körülötte. Így ez Zsarátnok legsürgetőbb ügye. A panamába a város notabilitásai közül mindenki, akár kormányhoz közeli, akár ellenzéki az illető, belekeveredett. Éppen ideje lenne a helyükre tenni a dolgokat, ám a miként kérdéses.
Móricz Zsigmond Rokonok című regényének Szakonyi Károly által írt színpadi változatát Blaskó Balázs rendezte. Az egri Gárdonyi Géza Színház előadása a szünetig, annak ellenére, hogy a színlap társadalmi drámát ígér, nehézkesen építkező, panorámaszerű életképekből áll. Az elnyújtott, majd felvonásnyi expozíció jeleneteinek a végéről jobbára hiányoznak a drámai zárópontok, amelyek a lüktetőbb ritmust adhatnák a felvonásnak. Az átkötő zenék is inkább a tablóképek felé lökik a cselekményt.
Nagy András és Bacsa Ildikó
Székely László a kinn és a benn nézőpontját kreatívan variáló díszlete rendhagyó leporelló. A harmonikaszerűen nyitható és lezárható tér nem vízszintesen, hanem függőleges irányban jelenít meg belső tereket. Látjuk Kopjássék meghitt hálószobáját, a hivatali szobákat, vagy a Boronkay házaspár kietlenséget sugalló villájának a rideg nagytermét. Az előszínpadon sétálnak végig a szereplők, mielőtt feltűnnének valamely belső helyszínen.
A második részben gyorsul a tempó annak köszönhetően, hogy a rendezés jól működteti a Móricz-szövegek örök vonzerejét. Ez pedig a drámai szerelmi háromszög. Talán a Rokonok világában működik a legérvényesebben, és erre általában ráéreznek az előadás színészei. A trió gyenge láncszeme Móricz műveiben kivétel nélkül a férfi, aki képtelen választani két nő közül, és addig őrlődik, amíg önmagát emészti fel.
Nagy András Kopjáss István-alakítása hűen mutatja az elveiből fikarcnyit sem engedő hivatalnokot, a közélet megtisztításáért rendíthetetlenül tenni kész főügyészt, aki szolgálatnak tekinti a posztját. Hirtelen támadó gerjedelme, ahogy megkívánja a feleségét annak egy alkoholtól lazább gesztusa után, sokat mond el a házasságáról. De amikor Kati néni (Saárossy Kinga) elárulja, hogy a férfi édesapja életét egy hasonlóan elérhetetlen nő mérgezte, amint Magdaléna most az övét, nem látjuk Kopjáss főügyészen a tusát, amelyet azért vív, hogy megőrizze valamiképpen az őrületes testi vágyakozás miatt elvesztett kiegyensúlyozottságát.
Nagy András és Babócsai Réka
Bacsa Ildikó úgy kerüli el Lina szerepének szokásos buktatóit, hogy nemcsak a kisszerűen lamentáló háziasszonyt adja. Ha a körülmények úgy hozzák, tud szexuálisan vonzó lenni az otthon melegét biztosító feleség. Máskor a földön járó asszony az ura helyett gondolkodik. Színészileg Bacsa a legerősebb a második felvonás feszült atmoszférájú nagyjelenetében, amikor arra szeretné rábírni a hezitáló férjét, hogy ne írja alá a szerződést, amely szerint a házaspár megvásárolja Boronkay-villát. Lina a meggyőző, kérlelő mondatoktól jut el a széttárt karok tanácstalanságáig.
Magdalénában csak reménykedhet a férfi, hogy egyszer az övé lesz. De a birtoklás esetében lehetetlen. Babócsai Réka a nőt játssza, aki sohasem lesz senkié. Akár a tükör: nem látni keresztül az üvegen, csak összetörni, összezúzni lehetne, de még nem találta meg a férfit, aki az előbbieket megteszi. Az alakítás összetettségét az adja, hogy a tűsarokba bújtatott érzéki lábfej, a színpompásan kék laméruha (jelmez: Bodnár Enikő) eleganciája ellenében is érzékelteti olykor a nő magányát.
A politikai rendszerektől független, mindent átvészelő svindlerek pompás panorámáját kínálja az előadás.
Tenyérbemászóan kiváló Balogh András a Polgármester szerepében. A joviális, elnézően nagyvonalú hangsúlyok, amelyek valójában lenézőek, simulékony gazemberről mesélnek. A hajnalig tartó dőzsölések és ivászatok másnapján vöröslő fejjel eszi a szódabikarbonát és issza rá bőségesen a vizet. Más helyi hatalmasságokkal ellentétben sohasem veszíti el a hidegvérét, mert mindenkinél előbb tudja a következő lépést. Ha rajta múlna, az urambátyám világ sohasem változna meg.
Aztán itt van a bányája szenét bőszen kínálgató Berci bácsi. A Rokonok világában Sata Árpád hordja a bohóc álarcát. Csakhogy ez a lerázhatatlan, víg kedélyű anekdotakirály nem a bölcsességével érvényesül, sokkal inkább a pénzsóvárságával, amellyel sietteti a főügyész tragédiáját.
Jelenet az előadásból
Az egri Gárdonyi Géza Színház produkciója a vontatott kezdetek után a második felvonásban megtalálja a drámai végkifejlethez szükséges ritmust. Nem kell félnie a lebukástól sem a Polgármesternek, sem Kardicsnak (Reiter Zoltán), a takarék igazgatójának, ahogy a többieknek sem, mert minden marad a régiben. A Kopjássokat bedarálja a rendszer. A darabban éppúgy, akár az előadás alapjául szolgáló, Móricz-regény megírása óta eltelt közel száz évben.
A jövőről nem mernénk nyilatkozni.
A kritika a Nemzeti Színházban 2019. január 14-én látott vendégjáték után készült.
