Molnár Ferenc: Az üvegcipő / Jászai Mari Színház, Tatabánya
Finom érzékkel kivitelezett, érzékeny előadás. Parányit, de sohasem túlcsordulóan érzelmes. A pompás szereposztás garancia a sikerre.
Kardos Róbert és Szakács Hajnalka Fotók: Prokl Violetta
Amivel először szembesül a néző, az nem más, mint Molnár nyelve, ez a picit sikamlós, picit érzelmes, olykor fanyar és mégis túlcsordulóan varázsos nyelv. Kilencvenöt éves a textus, amely nemhogy nem kopott meg az időben, de ma is üde, plasztikus és a színészek ajkára simuló. Nem beszélve Molnár bon mot-jairól, veretesen dupla fenekű mondatairól, amelyek közül némelyik nem véletlenül vált köznyelvi bon mot-vá. „Mi iparosok befelé nedvesedünk” – mondja a decens műbútorasztalos, Sipos, mikor rákérdeznek az érzelmeire.
Czukor Balázs, a rendező láthatólag otthonosan mozog a Molnár-életműben, és nemcsak azért, mert anno, 2005-ben ő is játszott az Örkény Színház Mácsai Pál rendezte, egyébként igencsak sikeres előadásában. Akkor Császár Pált adta, a csélcsap, elegáns bonvivánt, aki az összes környülállással dacolva is szerelmes a negyvenes panziósnőbe. Az új színre vitel egyik truvája, úgy gondolom, éppen abban áll, hogy szépen, ízlésesen és finom érzékkel bontja ki, jeleníti meg színészeivel ama békebeli szerelmeket, amelyeket Molnár olyan plasztikusan és hatásosan vetett papírra 1924-ben. Hja, hiszen a saját életét írta színpadra. Tatabányán most egy elszántan szerelmes vadóc ifjút látunk, aki, mi tagadás, zsigerien kötődik szállásadónőjéhez, Adélhoz; ott lobog bennük a szerelmi tűz, a lebírhatatlan vonzalom, amely zárójelbe tesz mindenféle józan mérlegelést. Figeczky Bence svungosan, hitelesen adja a féltékeny szerelmest, aki, ha kell, akár meg is alázkodik, akár meg is verekszik, csak hogy megtarthassa imádott kedvesét. Bakonyi Csilla Adélként azt játssza el erőteljesen, hogy hogyan kerekedik a józan számítás fölé a mindent lebíró szenvedély. Mert itt és most nem fodros-bodros, kidekázott érzelmeket látunk ám, hanem vad érzéki kapcsolatokat; dulakodással, birkózással, harapdálással, életveszélyes fenyegetésekkel.
Jelenet az előadásból
De ugyanilyen szenvedély jellemzi az örök agglegény Sipost a lázadó kiscseléd partnereként. Kardos Róbert műbútorasztalosa eleinte láthatólag alaposan meg van döbbenve az érzelmi rohamoktól, s a személye elleni inzultusnak veszi Irma rajongását. A kérges szívű, megrögzött szokásaihoz, komfortzónájához, papucsához ragaszkodó élemedett korú férfiú vajmi nehezen adja be a derekát, s lassacskán fogadja csak el, hogy hátralevő életében még vele is megtörténhet a csoda. Kardos Siposának ideges felcsattanásaiban, odavetett gyors replikáiban egy egész élet filozófiája sűrűsödik s omlik majd össze. Szakács Hajnalka lázadó, dacos bakfist játszik Irma bőrébe bújva. Elbírja a nagy szerepet, árnyaltan, illúziót keltően építkezik, alakításán végig átcsillog valami magabiztos könnyedség és tündéri derű. Irmája nem éretlen süvölvény, hanem dacos, öntudatos házikisasszony, aki megszerzi az imádott férfit. Megvan a magához való esze, és a szíve is, hogy mindent kockáztatva belemenjen egy ilyen bonyolult kapcsolatba. Párosuk Kardos Róberttel szívet szorító, groteszk mozzanatokkal megspékelt, mégis szívet melengető. Mert a pukkancs, pokróc férfi, akit idegesít a bakfislány rajongó szerelme, csak groteszk módon tudja lereagálni a nem mindennapi viszonyt.
Figeczky Bence, Bakonyi Csilla és Kardos Róbert
Czukor Balázs munkatársaival alaposan redukálta, mondhatni csontra húzta Molnár háromfelvonásos drámáját. Két részben adják az előadást, vége nem sokkal fél tíz után. Sugallatos a zárókép, a kimerevített pillanat, ahogy Irma odadől az elszundított férfi mellé. S a keretes szerkezetben mintha csak Irma álmában jelenne meg a sokféle mozgalmas szcéna, a polgári tisztességre vágyó Adél megcsúfolt házassága, a botrányos esküvő, s a rendőrségi jelenet, amelyben rendre feltárul a beidézettek sorsa, s értelmezhetővé válik Sipos és Irma, valamint Adél és Császár Pali románca. Meg persze széttört tükörcserepekként villódzik a mellékszereplők gazdagon megrajzolt világa. Töreky Zsuzsa nemes tartású Roticsnéja igazi öntudatos dáma. „Nekem van a legjobb hírű rosszhírű házam Pesten”: látjuk a decens asszonyt, aki nemcsak több adót fizet, mint a Gerbeaud, hanem bármilyen furcsa, lányait őrző madámként a polgári erkölcsök őrzője. Mikor a balul sikerült esküvő alatt Irma pálinkázás közben együtt viháncol a másik kiscseléddel, barátnőjével, egy egész világ teremtődik a két zabolátlan tinédzser, Szakács Hajnalka Irmája és Lass Bea Violája között: őszinték, hamvasak, fiatalok: előttük a világ.
Töreky Zsuzsa
S bennem meg felidéződik két Üvegcipő-emlék, az Örkény színházi, amelyben Lilikét egy dunsztosüvegbe zárt fehér egér szimbolizálta, s amelyben a tüneményes Hámori Gabriella Irmaként életre-halálra súrolta a padlót, és életre-halálra szerette, s szerezte meg Sipost, a magának való műbútorasztalos-tervezőt. S persze felrémlik Mohácsi János marosvásárhelyi Üvegcipője is, amelyben a deli kishuszár Lilike rendre ott csimpaszkodott Simon Boglárka Irmája nyakában, s amelyben a dévajul ironikus lakodalmas jelenetben volt cigányozás, magyarozás, cselédezés, spájzba vonszolt menyasszonnyal szerelmeskedés, s amelyben Kiss Bora Violaként módszeresen végigrókázta az akkurátus rendőrségi fogalmazó várószobáját. Abban az előadásban nem az oroszlán fütyült, ahogy Molnárnál beszélnek róla, hanem piros hó esett, s az ifjú-öreg páros piros szirmok hóesésében libegett tova, valahova a távoli ismeretlenbe. A Jászai Mari Színházban lakonikusan állapítják meg, hogy akkor veszi el Sipos Irmát, ha majd az oroszlán fütyül, s a pilóta beleesik a tengerbe.
Az előadás látványa (díszlet: Horesnyi Balázs), a második részben többször is elforduló színpad mozgalmas poézise teljes világot varázsol a nézők elé. Jótékonyan járul hozzá ehhez Dobri Dániel kifinomult, takarékos, fülbemászóan is karcos zenéje, valamint Kárpáti Enikő pompás jelmezei, Irma aprómintás, gyűrött cselédszoknyája, Adél cérnakesztyűje, Roticsné kalapkája, Sipos fekete mellénye, ami alig különbözik a snájdig Császár Pali szerelésétől.
Nemcsak a darab, de az előadás is igazán békebeli: jótékonyan mutatja fel, hogy milyen is az, ha „privátok szeretik egymást”.
